/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Szlovén győzelem a Nevadian Díjban

20160813_ugeto

Joze Sagaj irányításával Lotte szerezte meg a győzelmet a Nevadian Díjban. Az ötéves kancának nem kellett megerőltetnie magát, start-célban nyerte a futamot. A végén ugyan rászaladt a másik szlovén Unika Vik (Mitja Slavic), de megverni nem tudta, a harmadik helyen Sanger MS (Kőszegi-Kovács László) ért célba.

1. futam – Vatikán Díj:

Lejelentés: (5) ÜGYESKE!

Ukulele hibázott rögtön a startot követően, majd az első egyenesben a favorit Uptown Boy M is galoppra váltott, mindketten kiestek a versenyből. Uzorka Ville szerezte meg a vezető pozíciót, mögötte Beatriz Galindo A.T., Unipress, Euklid A.T., Usain és Rocky HR alkották a frontot. Az első egyenesben Euklid A.T. zárkózott egyre feljebb és a túlsó oldal közepe felé fel is ügetett a vezető Uzorka Ville mellé, a harmadik pozíciót pedig ekkor már Usain tudhatta magáénak. Az utolsó kanyarban Euklid A.T. átvette a vezetést, mögé megérkezett Usain, az ő hátán pedig Rocky HR. Utóbbi a befutóban indított támadást és a célig sikerült is megszereznie az első helyet. Euklid A.T. második, Usain pedig harmadik lett.

Befutási sorrend: Rocky HR (8) – Euklid A.T. (6) – Usain (9)

Győztes idő: 18,7

2. futam – Gábor Díj:

Jól sikerült az indítás mindenkinek. Trencsén állt élre, mögötte a favorit Szilvás, Pálinka és Shake Up kettőse, Salt Lake City és Red Stone volt a sorrend. Sok változás nem történt, a befutóra is Trencsén hozta a lovakat, ott azonban ahogy várható volt elindult Szilvás és könnyen terítette le ellenfelét, megszerezve ezzel idei negyedik győzelmét. Trencsén mögött Pálinka harmadik helye tette teljessé a papírformát.

Befutási sorrend: Szilvás (1) – Trencsén (2) – Pálinka (3)

Győztes idő: 20,1

3. futam – Euro Star Díj:

Jól sikerült az indítás a mezőny többségének. Utini’ Em és Una Noche Mas kettőse állt élre, őket Ulrike Bork és Uljanow W. követte. Üstökös hibázott és kiesett a versenyből és ugyanezt tette az első egyenesben istállótársa is. Utini’ Em mellé Uzsok zárkózott fel, Úrilány R.és Ulmeus pedig a túlsó oldalon indultak meg. A befutóra fordulva Úrilány R. vette át a vezetést Uzsoktól, valamint a fáradó Utini’ Em-től és előnyét folyamatosan növelve, rendkívül magabiztosan nyerte élete első versenyét. Uzsok megőrizte a második helyet a finisben meginduló Uncia-val szemben.

Befutási sorrend: Úrilány R. (11) – Uzsok (7) – Uncia (2)

Győztes idő: 21,2

4. futam – Amatőrverseny Hendikep:

Lejelentés: (9) PALADIN TIM!

Pentatlon szokás szerint jól kezdett, de No Bi és Sun City is közel voltak hozzá. Szivárvány ugrotta el magát, diszkvalifikálták. Rutkai gyújtotta be a rakétákat az első egyenesben és egy körrel a vége előtt átvette a vezető pozíciót. Mögötte továbbra is Pentatlon, Sun City, Sholty Viktor és az újra elinduló No Bi tartoztak az élmezőnyhöz. A túlsó oldalon Rutkai mellé Sholty Viktor ügetett fel, a fáradó Pentatlon helyét átvette Sun City és Kincses lehetett még harcban a helyezésekért. Rutkai könnyedén nyerte a futamot és Sun City is biztos másodikként ügetett át a célon, a harmadik helyre megérkezett Kincses.

Befutási sorrend: Rutkai (8) – Sun City (1) – Kincses (7)

Győztes idő: 22,1

5. futam – Zöld Király Hendikep:

Lejelentés: (2) MENEDZSER!

A jól kezdő Rózsakert ment el vezetni, mögötte istállótársa Olasz Lány ügetett, majd Nacho Nico, Örs és San Francisco következtek. Az első egyenesben kettesfogatokba rendeződött a mezőny, a vezető Rózsakert mellé megérkezett Nacho Nico, Olasz Lányhoz Örs csatlakozott, majd San Francisco és Öttusázó kettőse következett, a mezőny végén Szimfónia és Red Bull ügettek. Az utolsó kanyar előtt Örs indított támadást és bár harmadik spúrban vette be a kanyart, a befutóban élre tudott állni és megnyerte a versenyt. Mögötte nagy volt a küzdelem Öttusázó, Nacho Nico és a védekező Rózsakert között.

Befutási sorrend: Örs (3) – Öttusázó (7)  – Nacho Nico (5)

Győztes idő: 21,9

6. futam – Nevadian Díj: 

Onze De Mayo nem igazán tudott felmenni már az autó mögé sem, a többiek jól elkapták a rajtot. Lotte vállalta magára a vezetést, mögötte Unika Vik, Sanger MS, Ördög Hegedűse, Lucky Boy, Primusz és Onze De Mayo sorrend alakult ki. Az első egyenesben Sanger MS gyorsított és felment Lotte mellé, velük Unika Vik tudta tartani a lépést. A vezető trió elköszönt a többiektől, akik Ördög Hegedűse vezetésével érkeztek. Lotte hozta a lovakat a befutóra, őt a falról kiszabaduló Unika Vik támadta, azonban megverni nem tudta, Sanger MS szerezte meg a harmadik helyet. Mögöttük Lucky Boy és Ördög Hegedűse volt a további sorrend.

Befutási sorrend: Lotte (3) – Unika Vik (1) – Sanger MS (4)

Győztes idő: 17,1

7. futam – Ontario R. Hendikep:

Rivális-A és Serafina Ketti voltak a leggyorsabbak a startot követően, őket Oli Sun és Jonatán követték. A tribün előtti egyenesben az első négy ló kettesfogatokba rendeződött, megérkezett a frontba Nichelino Di Re, Őszi Fény és Rock and Roll. Oli Sun és Serafina Ketti elsőként érkezett a befutóra, ahol azonban hamar elment mellettük Jonatán és Nichelino Di Re, valamint Őszi Fény is megindult. Utóbbi olyan lendülettel érkezett, hogy mindenkin átszaladt és megnyerte a futamot, a helyezéseken Nichelino Di Re és Jonatán osztoztak.
Pókerarc hibával futott.

Befutási sorrend: Őszi Fény (10) – Nichelino Di Re (12) – Jonatán (4)

Győztes idő: 21,1

8. futam – Talány Hendikep:

Rangos Meteor, Repeta, Ruby Reeves és a második soros Oklahoma Font kezdtek a legjobban. Utóbbi az első egyenesben produkált egy gyorsabb szakaszt és átvette a vezetést, őt Rangos Meteor és Ruby Reeves kettőse követte, majd Pozsony és Repeta következtek. Oklahoma Fontot a befutóban Rangos Meteor támadta, kettőjük között a célfotó döntött a győzelem sorsáról Oklahoma Font javára, Pozsony megérkezett a harmadik helyre.
A futamban vizsgálat volt, változás nem történt.

Befutási sorrend: Oklahoma Font (11) – Rangos Meteor (3) – Pozsony (2)

Győztes idő: 19,4

SHARE THIS