/ by /   Kiemelt Galopp hír / 0 comments

Pretorian nyerte a Kozma Ferenc Emlékversenyt

20160814_galopp

 

Pretorian (Jaroslav Línek) könnyen szórta el a Kozma Ferenc Emlékverseny mezőnyét.
Meteorit (Fézer Róbert) megérkezett mögé a második helyre, míg harmadiknak Culdaff (Jirí Palík) ért célba.

1. futam – Fogarasi Hendikep:

Zita Királyné gyengén kezdett. Tíria ment élre, de a falat Plinius nem adta, Mátrix is mellettük volt, de hamar hátrébb csúszott. A kanyarba hárman fordultak egyszerre, Stefánia jött fel ekkor már. Az egyenesbe Stefánia szaladt át Pliniuson, majd nála is erősebb volt Baltimore. Harmadiknak végül Mátrix tért vissza, aki mögé New Gift érkezett be.

Befutási sorrend: Baltimore (8) – Stefánia (1) – Mátrix (7)

2. futam – Nyeretlen Kétévesek Versenye:

Lejelentés: (3) ARABIAN CAFE!

Jól kezdett a két istállótárs, Muffin és Faster Now, de közel volt Let Me Win és Szépike is. A verseny második felében Muffin, Faster Now és Let Me Win hármasa kivált a többiek közül és egymás között döntötték el az első három hely sorsát.

Befutási sorrend: Let Me Win (5) – Faster Now (4) – Muffin (6)

3. futam – Leveldi Hendikep:

Ciper állt élre a start után, Rebellis pedig gyengébben kezdett. Ciper mögött istállótársa Filealanglaise galoppozott, majd Nádbuga, St Selene és Shakespeare következtek, a mezőnyt Pesti Angyal zárta. A kanyarban Ciper mellé felment istállótársa, a befutóban pedig St Selene csatlakozott hozzájuk, miközben Ciper elfáradt. Rebellis érkezett még nagy lendülettel. Az utolsó métereken már úgy tűnt, hogy Filealanglaise verve van, a kanca azonban visszatámadt a falon és megnyerte a futamot, St Selene-t a célig végül Rebellis is elkapta.

Befutási sorrend: Filealanglaise (2) – Rebellis (5) – St Selene (7)

4. futam – Huszár és Lovashagyományőrző Társaság Díja:

Lejelentés: (7) SABAOTH!

Reka Bez Povratka kezdett a legjobban, mellé felment Farabutto, majd Dall’ Armi és a zárkózó Seeking Approval következtek és Sky Diver is a front tagja volt, azonban ő volt az első, aki elfáradt és hátracsúszott. Időközben Dall’ Armi ment fel Farabutto mellé az élre, Reka Bez Povratka és Parsec helyezkedtek közel hozzájuk. Reka Bez Povratka vette át a vezetést a befutóban, majd megnyerte a futamot, Parsec felszaladt a második helyre, Dall’ Armi megőrizte a bronzot.

Befutási sorrend: Reka Bez Povratka (9) – Parsec (1) – Dall’ Armi (2)

5. futam – Sőrnyei Hendikep:

Lejelentés: (8) HAWEEYA!

Quill of Beauty ugrott ki a legjobban a startgépből, de Bandavezér, Abu Dhabi, Mondóka és Cassiopeia is közel volt, a mezőny végén Mutamaiz galoppozott. A túlsó oldal végén Duce gyújtotta be a rakétákat és felment a vezető ló mellé, majd a befutóban élre állt és egyre távolodott a többiektől. Quill of Beauty, Mondóka és Cassiopeia csatáztak a helyezésekért, miután Duce magabiztosan nyerte a futamot.

Befutási sorrend: Duce (4) – Quill of Beauty (5) – Mondóka (2)

6. futam – Mezőhegyesi Díj:

Billy Tiger szokás szerint remekül kezdett és elment vezetni. Freddie Mercury ment fel mellé, majd Gyöngyös Szépe, Rui Faleiro, My Luck és Maconnaise volt a további sorrend. A befutóban Freddie Mercury gyorsított, átvette a vezetést és rendkívül könnyen nyerte a futamot. A második helyre My Luck szaladt fel, Billy Tiger-t előzve.

Befutási sorrend: Freddie Mercury (3) – My Luck (1) – Billy Tiger (2)

7. futam – Amatőrverseny Hendikep:

Princess of Paris és Kökény kettőse kezdett a legjobban, de Szulejmán is gyorsított és Kökénnyel elmentek vezetni. Mögöttük Princess of Paris és Dies Irae galoppoztak, Menta volt kiszakadva. Szulejmán és Kökény fej-fejt érték el  a befutót is, ahol végig csatáztak egymással, kívülről azonban megjelent Royal Ron és mindkettőjüket leterítette.

Befutási sorrend: Royal Ron (3) – Kökény (4) – Szulejmán (6)

8. futam – Kozma Ferenc Emlékverseny: 

Lejelentés: (5) OPIUM BULLET!

Meteorit szokás szerint gyengébben kapott lábra, a legjobban Puck Fair kezdett, vele Al Shoogh tartotta a lépést, majd megjelent a favorit Pretorian és Waslawi is elkezdte a zárkózást. Pretorian miután átvette a vezetést, kétséget sem hagyott, elszórta a mezőnyt és rendkívül könnyű győzelmet aratott. A második helyre megérkezett a hűséges Meteorit, harmadik helyen pedig Culdaff ért célba.

Befutási sorrend: Pretorian (6)  -Meteorit (1)  -Culdaff (2)

9. futam – Baracskai Hendikep:

Lejelentés: (6) DANESTAR!

Laurentius kezdett a legjobban, mögötte nagy volt a tömörülés. Közel volt Coffee Gold, Qltúra és Áloműző, utóbbi át is vette a vezetést a kanyarban és elsőként érkezett a túlsó oldalra. Áloműző mögött továbbra is Laurentius, Qltúra, Run The Red Light és Coffee Gold volt a sorrend, utóbbi elkezdett visszafelé menni, a helyére Erdély és a zárkózó Gleneely Girl érkeztek meg. A befutóban már egyértelműen Laurentius volt elöl és meg is nyerte a futamot, a helyezéseket Run The Red Light és Gleneely Girl szerezték meg.

Befutási sorrend: Laurentius (7) – Run The Red Light (2)  – Gleneely Girl (4)

SHARE THIS