/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Übü király kettős győzelemmel nyerte a Szent István Díjat

20160820_ugeto

A hároméves Übü király (Márton Lajos) megnyerte a Szent István Díj mindkét futamát, így övé lett az összetett győzelem is. Mögötte az összesített eredményben Under World (Lakatos Csaba) szerezte meg a második helyet, Orlando Bloom (Nagyváry Andrea am.) pedig a harmadikat.
A kétévesek első versenyét, a Szalay János Emlékversenyt Villám Ville (Fazekas Imre) nyerte, aki az utolsó métereken terítette le Celsius Evo (Németh Viktória) és Walking John M (Branislav Mukity) párosát.
A napi főfutamban az Ostschweizer Traberclub Díjában Breve des Baux (Joze Sagaj) révén szlovén győzelem született, mögötte Milliondollar Lux (Csordás Emil) és Salome’ Bar (Balogh Bernadett) osztoztak a helyezéseken.

1. futam – Fáraó Hendikep:

Lejelentés: Saxicola Jet (5)!

Alegria Dream volt a leggyorsabb a start után, őt a favorit Rafael Bit követte, majd Amazing Lobell, Nemzetesúr és a zárkózó Nacho Nico volt a sorrend. A túlsó oldalon Alvena Quickly indult el és felment a frontba, amit Alegria Dream, Rafael Bit és Amazing Lobell triója alkotott. Az utolsó 100 méteren már fej-fejt ügetett Alvena Quickly, Alegria DReam és Rafael Bit. A célt utóbbi érte el elsőként, azonban a futamban vizsgálat volt és a sorrend módosult.

Befutási sorrend: Alvena Quickly (8) – Alegria Dream (4) – Rafael Bit (7)

Győztes idő: 18,6

2. futam – Sumer Díj:

Kicsit zavarosra sikerült az indítás, Undercover hibázott még a start előtt. Grifone, Ragdoll, Machetta és Temass négyese kezdett a legjobban, de annak köszönhetően, hogy Grifone lassított a tempón az első egyenesre összerázódott a mezőny. Az utolsó 600 méteren indultak meg a támadások, Tiko Time, Redwood Vita és Temass is kijött a falról. Utóbbi a befutóban élre állt, de utat kapott Machetta és a célig átszaladt rajta, a harmadik helyre Redwood Vita érkezett meg.

Befutási sorrend: Machetta (2)  – Temass (10)  – Redwood Vita (7)

Győztes idő: 19,7

3. futam – Szent István Díj I. futam:

Elsőre sikeres volt az indítás, a háromévesek közül Übü király kapott egy picit gyengébben lábra. Ügető Star ment el vezetni, mögötte Under World és Übü király ügettek, majd kb. 30 méterrel leszakadva Titán Ville, újabb 30 méterre pedig Orlando Bloom következett, Tornado Cole-t az első egyenesben diszkvalifikálták. A háromévesek végig domináltak a versenyben. Az utolsó kanyarban Under World és Übü király felmentek a fáradó Ügető Star mellé, a befutóban Übü király tovább gyorsított és legalább 15 méterrel nyerte a futamot a második Under World és a harmadik helyre felszaladó Titán Ville előtt.

Befutási sorrend: Übü király (2) – Under World (1) – Titán Ville (5)

Győztes idő: 19,9

4. futam – Szabó Lajos “Droszti” Emlékverseny Hendikep:

Lejelentés: (4) RUBINO TIM!

No Fear kezdett a legjobban, de mögötte Primusz is remekül startolt és a hátsó sorból Red Bull is jól kapta el a rajtot. Egy körrel a vége előtt Philadelphia kezdte meg hosszú hajráját és felment No Fear mellé, mögöttük továbbra is Primusz, Red Bull, Napfény és Miki volt a sorrend. Az utolsó kanyarban No Fear fáradni kezdett, a vezetést Philadelphia vette át, aki mellett a befutóban elment Primusz és kívül Miki is megjelent. Miki folyamatosan támadta Primuszt, aki azonban szívósan védekezett és megnyerte a futamot, a harmadik helyen a rettentően elfáradt Philadelphia ért célba.

Befutási sorrend: Primusz (9) – Miki (7) – Philadelphia (10)

Győztes idő: 19,5

5. futam – Szalay János Emlékverseny:

A két favorit, Walking John M és Celsius Evo kettőse kezdett a legjobban, az első hibázó ló pedig Velocity volt. Az első egyenesben Villám Ville zárkózott egyre feljebb és a harmadik pozíciót tudta megszerezni. A vezető trió kisebb előnyre tett szert, ami az utolsó kanyarig tartott, ahol rájuk szaladtak a többiek. VAQU.Em.Q.-nak volt itt egy jó momentuma. Az utolsó 150 méterhez érve Celsius Evo vette át a vezetést, a fáradó Walking John M mellett Villám Ville is elment és a célig még Celsius Evo-n is átszaladt.

Befutási sorrend: Villám Ville (7) – Celsius Evo (2) – Walking John M (1)

Győztes idő: 23,4

6. futam – Miksa Hendikep:

Sikerdíj ment el vezetni, mögötte Süni és Joyous Woman ügettek, utóbbi fel is ment Sikerdíj mellé és Kandidátus is megérkezett a frontba. Miután Joyous Woman vezető pozícióban hibázott, ismét Sikerdíjé lett ez a szerep, mellé felment Kandidátus. Svéd barát és Sholty Viktor indítottak támadást az utolsó 600 méteren és pillanatok alatt előzték meg a fáradó Sikerdíjat, aki mellett Süni és Usain is elment. A befutóban vezető pozícióban hibázott Sholty Viktor, így Svéd barát került az élre, a falon azonban lett útja Süninek és a célig átszaladt rajta, a harmadik helyre Usain érkezett meg, majd Spar Lady és Knock-down következtek.

Befutási sorrend: Süni (1) – Svéd barát (11) – Usain (9)

Győztes idő: 23,1

7. futam – Pasztilla Díj:

Oldtimer Diamant szokás szerint gyorsan kezdett és elment vezetni, mellé pedig Magiszter zárkózott fel. Őket Timoteo és Henrik Ibsen A.T., valamint Szilvás és Ripley kettesfogata követte, a mezőnyt Red Stone zárta. Az igazi támadások a befutóban érkeztek, ahol megjelent a favorit Timoeteo és leterítette Magiszter, valamint Oldtimer Diamant kettősét, akiket Szilvás követett.

Befutási sorrend: Timoteo (1) – Magiszter (7) – Oldtimer Diamant (3)

Győztes idő: 20,1

8. futam – Ostschweizer Traberclub Díja:

Elsőre elengedték a startot, ami a két élről forduló szlovén vendégnek sikerült remekül, míg Tonnyót hamar utolérték a többiek. Hátulról Salome’ Bar indult gyengébben, jó 20 méteres hátrányt szedett össze a vele egy távról fordulókkal szemben. Sammi MS vezetésével érkezett a mezőny az első egyenesbe, mögötte Breve des Baux, Tonnyó és Milliondollar Lux volt a sorrend, utóbbi mellé felszaladt Orderly. A túlsó oldal elején kezdte meg a zárkózást Salome’ Bar és egyre feljebb ügetett. Sammi MS érte el elsőként a befutót, azonban nagyon szorongatta a másik szlovén, Breve des Baux, aki végül megnyerte a futamot. Sammi MS az utolsó métereken hibázott is, így Milliondollar Lux és Salome’ Bar osztoztak a helyezéseken.

Befutási sorrend: Breve des Baux (2) – Milliondollar Lux (5) – Salome’ Bar (4)

Győztes idő: 17,9

9. futam – 2016. évi Segédhajtó Kupa Hendikep IV. futam:

Miklós és Kapitány voltak a leggyorsabbak a startnál, utóbbi le tudott csukni ellenfelének és megszerezte a vezető pozíciót. Let it be TN, Perfect, Jonatán, Örömtűz, Tequila Hush és Pipacsos volt a további sorrend. Kapitány az utolsó kanyarig vezetett, ahol Jonatán gyorsított és élre került, miközben Tequila Hush hibázott, majd összeakadt Pipacsossal. Jonatánt Perfect támadta a befutóban, de nem érte utol, a harmadik helyre megérkezett Miklós, míg a negyedik helyen holtverseny alakult ki Let it be TN és a szerencsétlen versenyt futó Pipacsos között.

Befutási sorrend: Jonatán (3) – Perfect (8) – Miklós (1)

Győztes idő: 21,1

10. futam – Szent István Díj II. futam:

Elsőre jó volt a start. Ezúttal Under World állt élre, mögötte Ügető Star és Übü király ügetett, majd Titán Ville, Tornado Cole és Orlando Bloom volt a sorrend. A hátsó lovak az első egyenesben megérkeztek a háromévesek mögé, szépen együtt volt a mezőny egy körrel a vége előtt, a sort Tornado Cole zárta. Az utolsó 600 méterhez érve indított támadást Übü király és Ügető Star is kijött a falról. A befutóra fordulva Titán Ville-nek volt néhány hibás lépése. Übü király vette át időközben a vezetést és ezt a futamot is magabiztosan nyerte. A második helyre Orlando Bloom érkezett meg, Ügető Star és Under World elé.

Befutási sorrend: Übü király (2) – Orlando Bloom (6) – Ügető Star (3)

Győztes idő:22,8

11. futam – Z. Elvtárs Hendikep:

Pentatlon szokás szerint remek startot vett és elment vezetni, aki gyengébben kapott lábra, az Szivárvány volt. Pentatlon mellé Sziporka zárkózott fel egy körrel a vége előtt, mögöttük a falon Lucky Boy ügetett, közel volt még Spulni és Puszedli is. A túlsó oldalon Keeper indított támadást és felment Pentatlon mellé, a befutóban meg is előzte, majd megnyerte a futamot. A második és harmadik helyre célfotó volt Lucky Boy, Pentatlon és Puszedli között.
A 12-es számú Puszedli hajtója (Vicen Pál) óvást emelt a 11-es számú fogat hajtója (Turbucz Sándor) és a 4-es számú fogat hajtója (Gyolai Nikolett) ellen a befutóban való keresztezés, valamint a befutóban való egyenes irány be nem tartása címén. A Versenyintézőség az óvást megtárgyalta és elutasította.

Befutási sorrend: Keeper (11) – Lucky Boy (4) – Pentatlon (3)

Győztes idő: 22,7

SHARE THIS