/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Címvédés a Köztársasági Díjban

Romi Mms (Mitja Slavic) megvédte címét és a tavalyi év után idén is megnyerte a Köztársasági Díjat. A hatéves kanca rendkívül fölényesen, szép stílusban szórta el a mezőnyt. A második helyet a hazánkban most debütáló Underpaid Hanover (Fazekas Imre) szerezte meg, harmadik helyen pedig Amazing Koks (Márton Lajos) ért célba.
A mezőhegyesi tenyésztésű Walking John M (Branislav Mukity) sikerével zárult a 83. Kétévesek Nagydíja. A kétéves mén szinte végig vezetve, rendkívül magabiztos győzelmet aratott. A helyezéseket Vulcano Boy (Hajnal Tibor) és VAQU. Em. Q. (Csordás Emil) szerezték meg.
Az Őszi Kanca Díjban domináltak az élről forduló lovak, közülük is kiemelkedett Unreal Boss (Veljko Mazsity), Uzsorásnő (Juhász Balázs) és Uránia RG (Mitja Slavic) hármasa. Unreal Boss vezetett sokáig, a befutóban azonban Uránia RG erősebb volt nála és ő lett a futam győztese, szoros harmadik Uzsorásnő lett.

I. futam – Matróz Hendikep:

Lejelentés: 10 – KEEPER!

Repeta indult a legjobban, de Redwood Vita sem kezdett rosszul és az első kanyarban átvette a vezetést. Mögöttük Working Out és Rihanna kettőse ügetett, majd Bebop’s Cassandra és Opál lány következtek. A második kanyarban Working Out indult meg nagy lendülettel, azonban Redwood Vita hajtója észlelte ezt és ő is gyorsított. Ez a két ló elment az üldözőktől, akik élére idő közben Bebop’s Cassandra került. A befutóban Working Out elment Redwood Vita mellett és elsőként haladt át a célvonalon, de a Versenyintézőség galoppozás miatt diszkvalifikálta, így Redwood Vita lett a győztes. A helyezéseket Opál lány és Bebop’s Cassandra szerezték meg.

Befutási sorrend: Redwood Vita (6) – Opál lány (13) – Bebop’s Cassandra (1)

Győztes idő: 19,3

II. futam – Cremona Díj:

A két favorit, Euklid A.T. és Asterix Evo kettőse állt élre a startot követően, Unique Boy tudta tartani velük a lépést. Őket néhány hosszra leszakadva Usain, majd újabb néhány hosszra Babajaga és Tündér Szépe követték. A túlsó oldalon Usain beérte a vezető triót, más változás nem történt. A befutóban Asterix Evo egyértelműen jobb volt, mint Euklid A.T., a célig átszaladt rajta és megszerezte zsinórban hatodik győzelmét. A helyezéseken a két tréningtárs, Euklid A.T. és Unique Boy osztozott.

Befutási sorrend: Astrix Evo (4) – Euklid A.T. (3) – Unique Boy (1)

Győztes idő: 17,7 

III. futam – Föveny Hendikep:

Lejelentés: 1 – O’PENNINA és 13 – TINY ANGEL!

Másodszorra engedték el a startot. Medália kezdett a legjobban, de aztán hamar átvette tőle a vezetést a gyors kezdő Ostrom, Tündérrózsa és Mariska voltak még közel. Az első egyenesben Tini-mia zárkózott fel a frontba, egészen a második helyig ügetett fel, majd az utolsó kanyarban a vezetést is át tudta venni a fáradó Ostromtól. Azonban ellene is érkeztek támadások, elsőként a tréningtárs Mariskától, aki vezető lóként érte el a befutót, de Kairo Sun is megjelent és a célig átszaladt rajta. Harmadik helyen Medália ért célba.
A Versenyintézőség hivatalból óvást emelt a célon elsőként áthaladó Kairo Sun (10) hajtója (Kovács Dóra) ellen túlzott ostorhasználat általi jogtalan előnyszerzés címén és élt a hátrahelyezés jogával, így a sorrend módosult.

Befutási sorrend: Mariska (11) – Kairo Sun (10) – Medália (3)

Győztes idő: 22,0

IV. futam – 83. Kétévesek Nagydíja:

Vesna és Villám Ville hibáztak a verseny elején, mindkettőjüket diszkvalifikálták. Vulcano Boy és Walking John M kezdtek a legjobban, őket VAQU.Em.Q., Villeneuve és Violetta követték. Az első egyenesben Walking John M tudott gyorsítani és élre állt, mögötte libasorban haladt a mezőny. A túlsó oldalon Violetta ment el Villeneuve mellett és egyre feljebb ügetett, az élen nem történt változás. Walking John M magabiztos elsőként fordult a befutóra és a versenyt is megnyerte. Mögötte Vulcano Boy szerezte meg a második helyet, VAQU.Em.Q. pedig a harmadikat.

Befutási sorrend: Walking John M (3) – Vulcano Boy (2) – VAQU. Em. Q.(4)

Győztes idő: 20,3

V. futam – Omnia Díj:

Übü király volt nagyon gyors a startnál és elment vezetni. Őt libasorban követte Trencsén, Prometheus, Silver Lady, Szilvás és Sziklaszirt. Elsőként Szilvás indított támadást az utolsó kanyar előtt és felügetett a frontba. Übü király vezető lóként fordult a befutóra, ahol megjelent mellette Trencsén, ő pedig elugrotta magát. Trencsén-t Szilvás próbálta támadni, de ez már csak a második helyre volt elegendő, Silver Lady jött fel harmadiknak.

Befutási sorrend: Trencsén (4) – Szilvás (1) – Silver Lady (6)

Győztes idő: 18,4

VI. futam – Őszi Kanca Díj:

Uzsorásnő és Uránia RG kezdtek a legjobban, de Unreal Boss és Unipress is közel helyezkedtek hozzájuk. Az első egyenesben Unreal Boss-szal gyorsított hajtója és átvette a vezetést, miközben a hátulról forduló lovak is megérkeztek a többiekhez, egyedül Szacharin és Őrangyal voltak egy-két hosszal kiszakadva. Unreal Boss a befutót is elsőként érte el, ott azonban támadások érkeztek Uzsorásnőtől és Uránia RG-től. Hármójuk közül utóbbi volt a legerősebb és megnyerte a futamot, a második helyről célfotó döntött Unreal Boss, valamint Uzsorásnő között.

Befutási sorrend: Uránia RG (5) – Unreal Boss (1) – Uzsorásnő (3)

Győztes idő: 19,3

VII. futam – Csicsery-Rónay István Emlékverseny Hendikep:

1-es startszámáról remekül kezdett Nacho Nico, de nála is gyorsabb volt Nemzetesúr, majd az első kanyarban Landlord, úgyhogy az egyenesre már Landlord vezetésével érkezett a mezőny. Mellé felügetett Alvena Quickly és egy körrel a vége előtt a vezetést is átvette. A túlsó oldalon Nemzetesúr ment fel a vezető ló mellé, őket Landlord, a zárkózó Andorra Gold, Kiskarcsi és Oklahoma Font követték. Az utolsó kanyarban Nacho Nico-nak volt momentuma, könnyedén ment fel Alvena Quickly mellé, majd el is ügetett mellette és megnyerte a futamot. Alvena Quickly megőrizte a második helyet, míg a bronzért Nemzetesúr és Machetta csatáztak nagyot.

Befutási sorrend: Nacho Nico (1) – Alvena Quickly (7) – Nemzetesúr (5)

Győztes idő:  19,7

VIII. futam – Köztársasági Díj:

Nagyon jól kezdett a hazánkban most debütáló Underpaid Hanover, azonban nála is gyorsabb volt Romi Mms és hamar átvette tőle a vezetést. Mögöttük Piera del Bar, Amazing Koks, Lemon Ice, Lotte és Grumetti volt a további sorrend. Sok változás nem történt a futamban, a várt küzdelem elmaradt, mert Romi Mms miután elsőként érte el a befutót, tovább távolodott a mezőnytől és fölényesen nyerte a Köztársasági Díjat. Underpaid Hanover második helye sem forgott veszélyben, messzi, de biztos harmadik Amazing Koks lett.

Befutási sorrend: Romi Mms (5) – Underpaid Hanover (3) – Amazing Koks (1)

Győztes idő: 15,5 

IX. futam – 2016. évi Amatőr Kupa Hendikep X. futam:

Suttogó vett gyengébb startot, a többiek jól indultak. Napfény, Noble Rose és Shake Up hármasa fej-fejt hozta a lovakat az első egyenesre, őket Trónörökös és Naomi követték, de Rafa is közel volt. A túlsó oldalon Noble Rose és Shake Up gyorsítottak, mögöttük Napfény, Naomi és Rafa ügettek. Utóbbinak volt jó momentuma az utolsó kanyarban, azonban hibázott és kiesett a versenyből. A befutóra már Shake Up érkezett elsőként és aztán könnyű nyerője lett a futamnak. A második helyért volt küzdelem Noble Rose és a finisben kibontakozó Suttogó között.

Befutási sorrend: Shake Up (5) – Nole Rose (7) – Suttogó (9)

Győztes idő: 19,6

X. futam – Sámson Díj:

Sanger MS kilőtt a startnál és elment vezetni. Mögötte Time To Say Goodbye és Salome’ Bar kettőse ügetett, majd Conway Boko és Speedy Boy duója következett, a mini mezőnyt pedig Speedy Trader zárta. A túlsó oldalon Sanger MS mellé felment Salome’ Bar és megpróbálta átvenni a vezetést, de ez nem sikerült neki. Sanger MS fordult elsőként a befutóra, nyakán volt azonban szinte a teljes mezőny. Ennek ellenére megőrizte pozícióját és megnyerte a futamot. A második helyet Time To Say Goodbye szerezte meg, a harmadik helyre pedig célfotó volt Conway Boko, Salome’ Bar és Speedy Boy között.

Befutási sorrend: Sanger MS (4) – Time To Say Goodbye (1) – Speedy Boy (5)

Győztes idő: 16,3

SHARE THIS