/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Henrik Ibsen A.T. végig vezetve nyerte a Cyrano Díjat

Hajnal Tibor idomítottja, Henrik Ibsen A.T. (Hajnal Tibor) csak sétált a Cyrano Díjban, remek startot követően, végig vezetve nyerte a versenyt. Mögötte látványos küzdelem alakult ki, végül a két tréningtárs, Szacahrin (Papp István) és Alvena Quickly (Kolozsi Sándor) osztoztak a helyezéseken.

Hajnal Tibor remek napot zárt, négy trenírozottja is győzni tudott. Urzulina és Ubulina RG is elveszítette nyeretlenségét a nap első felében. A főfutamban Henrik Ibsen A.T., majd ezt követően Euklid A.T. is győzni tudott.

I. futam – Janette Hendikep:

Hajtóváltozás: Celebrity Classic (3) – Kele Judit!

Szimfónia hozta a lovakat az első egyenesre, mögötte Padova, Olasz Lány és Shake Up ügettek, Mountain Bambi volt még tagja a frontnak. A mezőny eléggé megnyúlt a túlsó oldalon, változás azonban nem történt, Szimfónia magabiztos előnnyel fordult a befutóra és a célon is elsőként haladt át. Padova, Shake Up és Olasz Lány lett mögötte a sorrend. A futam után a Versenyintézőség Szimfóniát tisztátlan ügetés miatt diszkvalifikálta, így Padova lett a nyerő.

Befutási sorrend: Padova (1) – Shake Up (7) – Olasz Lány (4)

Győztes idő: 18,4

II. futam – Nyeretlenek Versenye I. rész:

Hajtóváltozás: Victoria Control (4) – Kele Judit!

Utini’ Em kezdett a legjobban, de hamar elment mellette Urzulina. Wonderchild, Ügyes lány, Victoria Control, Unique Noble és Vanderle volt a további sorrend, a mezőny végén a két diszkvalifikált ló, Valentino és Bella Evo helyezkedtek. Urzulina előnye egyre nőtt, rendkívül magabiztosan haladt az élen. Utini’ Em-et Wonderchild előzte az utolsó kanyarban, a befutóban pedig Timur is elindult. Urzulina végig vezetve nyerte a futamot, Wonderchild és Utini’ Em lettek mögötte a helyezettek.

Befutási sorrend: Urzulina (6) – Wonderchild (2) – Utini’Em (3)

Győztes idő: 20,3

III. futam – Absalom Díj:

A favorit Urán Lady kezdett remekül és elment vezetni, Kelvin A.T. eredt az üldözésére. Mögöttük Trónörökös és Uncatchable ügettek. Az első egyenesben Rocky HR kezdte meg a zárkózást és felügetett Kelvin A.T. mellé. A túlsó oldalon a vezető trió kicsit ellépett a többiektől, Trónörökös próbálta tartani velük a lépést. Urán Lady start-célban, remek idővel nyerte a futamot, Rocky HR és Kelvin A.T. küzdöttek a második helyért, amit előbbinek sikerült megszereznie végül.

Befutási sorrend: Urán Lady (4) – Rocky HR (8) – Kelvin A.T. (5)

Győztes idő: 17,8

IV. futam – Pityke Hendikep:

Lejelentés: Red Stone (10)!

Rise N Shine és Uzorka Ville álltak élre a startot követően, ami elsőre érvényes volt, de többen is próbáltak helyezkedni a frontban. Mire elérték az első egyenest, már Oli Sun volt Uzorka Ville mellett, Rise N Shine a második kettesfogatot alkotta Spar Lady társaságában. Onesis Goal jelent meg hatalmas lendülettel és nagyjából egy körrel a vége előtt át tudta venni a vezetést is. Rise N Shine a túlsó oldalon elugrotta magát és kiesett a versenyből. Onesis Goal a befutóra érve elfáradt, többen is elmentek mellette. A győzelemért Oli Sun és Uzorka Ville csatáztak, a második helyért pedig Spar Lady és Onesis Goal küzdöttek.

Befutási sorrend: Oli Sun (9) – Uzorka Ville (8) – Spar Lady (11)

Győztes idő: 24,0

V. futam – Nyeretlenek Versenye II. rész:

Ubulina RG volt a leggyorsabb a startnál és elment vezetni, Ulmeus tartotta vele. Az élen lévő kettesfogatot Ultimate Force és Veronica Fling duója követte, Tesco Magic és Uliána Ketti ügettek még a frontban. Ulmeus az utolsó kanyarban teljesen megállt, nem úgy Ubulina RG, aki a befutóban tovább tudott távolodni a többiektől és megnyerte a futamot. Veronica Fling bontakozott ki a befutóban és feljött másodiknak, Tesco Magic lett a harmadik.

Befutási sorrend: Ubulina RG (5) – Veronica Fling (2) – Tesco Magic (8)

Győztes idő: 20,8

VI. futam – Cyrano Díj:

Rocket Boy galoppal kezdett, így őt diszkvalifikálták. Henrik Ibsen A.T. vállalta magára a vezetést, mögötte libasorban ügetett a mezőny. Szacharin, Alvena Quickly, Speedy Boy és kicsit kezdett lemaradni Pozsony. Speedy Boy indított elsőként támadást a túlsó oldalon, azonban nem tudott elmenni Alvena Quickly mellett, miközben Szacharin próbált rászaladni Henrik Ibsen A.T-re. Utóbbi azonban a befutóban újított és megközelíteni sem tudták. A második helyért volt nagy csata Szacharin, Alvena Quickly és Speedy Boy között.

Befutási sorrend: Henrik Ibsen A.T. (3) – Szacharin (4) – Alvena Quickly (2)

Győztes idő: 18,5

VII. futam – Ossia Díj:

Unika Vik és Titus Livius kezdtek óvatosabban, a többiek jól indultak. Under World volt a leggyorsabb, de hamar elszáguldott mellette Tiara Boss és az első egyenesre már ő hozta a mezőnyt. Euklid A.T. ügetett fel Tiara Boss mellé, mögöttük Under World és a zárkózó Unika Vik helyezkedtek. Euklid A.T. folyamatosan presszionálta Tiara Boss-t és az utolsó kanyarban sikerült is átvenni tőle a vezetést. A nyerő személye nem volt kérdéses, Euklid A.T. rendkívül magabiztos volt, ismét a második helyért alakult ki hatalmas küzdelem. Ott volt Tiara Boss, Timoko R.L., Unika Vik és szenzációs finist produkálva Temass is megérkezett.

Befutási sorrend: Euklid A.T. (1) – Temass (2) – Unika Vik (7)

Győztes idő: 18,5

VIII. futam – Amatőrverseny Hendikep:

Nacho Nico nem ment fel az autó mögé, gyengén kezdett. Red Bull vezetett, mögötte Racing Athlete, Sholty Csabi, Rózsakert, Ruby Reeves és Nacho Nico volt a sorrend. A túlsó oldalon Red Bull mögé Rózsakert ment fel, miközben Nacho Nico elugrotta magát. A befutóban a hibázó ló kivételével mindenki megindult, komoly veszélyt azonban nem jelentettek a start óta vezető Red Bull-ra. Rózsakert megőrizte a második helyet, Sholty Csabi a harmadik.

Befutási sorrend: Red Bull (2) – Rózsakert (6) – Sholty Csabi (1)

Győztes idő: 20,6

IX. futam – Új-Mexikó Hendikep:

Hajtóváltozás: Tiko Time (8) – Horváth György!

San Francisco indult a legjobban, őt Poéta és Ottey Boss követte, majd Öttusázó, Sziklaszirt és Tiko Time volt a sorrend, Primusz és Noble Rose voltak kiszakadva. Libasorban haladt a mezőny, Öttusázó indított elsőként támadást, a hátán pedig a hihetetlen végsebességgel rendelkező Sziklaszirt is elindult. San Francisco mellé Noble Rose ügetett fel a befutóra fordulva, mellette Öttusázó, legkívül pedig Sziklaszirt próbálkozott. Az első két helyen Nagy Ferenc idomítottjai, San Francisco és Sziklaszirt végeztek, Poéta a falon feljött harmadiknak.

Befutási sorrend: San Francisco (6) – Sziklaszirt (4) – Poéta (7)

Győztes idő: 19,4

SHARE THIS