/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Milliondollar Lux újabb nagydíjgyőzelmet szerzett

Milliondollar Lux (Csordás Emil) magabiztosan nyerte a Pulay Kornél Emlékversenyt. Mögötte a második helyre volt küzdelem Spartakus Ans (Kolozsi László) és Breve des Baux (Joze Sagaj) között.

I. futam – Viktória Díj I. rész:

A nap első futamában Vanderle kezdett a legjobban, mögötte Unique és Ultimate Force ügettek. Az első kanyar után libasorba rendeződött a mezőny még mindig Vanderle vezetésével. A második kanyar végén Unique megindult, átvette a vezetést Vanderlétől, és Vola Gatto is megkezdte a felzárkózást az élen haladókhoz. Az utolsó kanyar után izgalmas harc kezdett kialakulni, Veronica Fling is megérkezett kívülről, így az utolsó 100 méteren egymás mellett haladtak Unique-kal és Vola Gatto-val. Végül Veronica Fling ért elsőként a célba, Vola Gatto lett a második és Unique a harmadik.

Victoria Contorl-t és Villám RG-t diszkvalifikálták.

Befutási sorrend: Veronica Fling (10) – Vola Gatto (9) – Unique (3)

Győztes idő: 21,8

II. futam – Cenzor Díj:

A fordulóstart után Celsius Evo került az élre, őt Úrilány R. és Utódló követték. Az első egyenes elején kicsit szétcsúszott a mezőny, a második kanyar előtt azonban sikerült tömörülniük, Tiara Boss pedig felzárkózott a vezető lovakhoz. A túlsó egyenesben még mindig Celsius Evo vezetett, mellé pedig megérkezett Tiara Boss, őket követte nagy lendülettel Utódló. Az utolsó egyenesben a vezető hármast Úrilány R. is kezdte támadni és Under World is ígéretesen mozgott. A célba végül Úrilány R. futott be elsőként, Celsius Evo lett a második, célfotóval Under World lett a harmadik.

Rocky HR-t a start után diszkvalifikálták.

Befutási sorrend: Úrilány R. (1) – Celsius Evo (3) – Under World (8)

Győztes idő: 20,5

III. futam – Viktória Díj II. rész:

A startot Udvarhölgy kezdte a legjobban, őt kísérte Vadgalamb és Victorica Sun. Az első kanyar után Udvarhölgy és Vadgalamb után Worldleader-nek sikerült bemennie, nyomában Vakarcs RG-vel. A végére Udvarhölgy úgy tűnt elfáradt kicsit, Vakarcs RG viszont megindult, Udvarhölgy, Világszépe és Worldleader is ott ügettek az élmezőnyben. Az utolsó egyenesben Vakarcs RG hatalmas előnnyel befutott a célba, másodikként Világszépe érkezett meg, harmadikként pedig Udvarhölgy ügetett be.

Willemijn SB-t diskvalifikálták.

Befutás sorrend: Vakarcs RG (8) – Világszépe (6) – Udvarhölgy (4)

Győztes idő: 21,7

IV. futam – Újszász Díj:

Lejelentés: Class d’Evel (11)

Kingstone kezdett a legjobban, utána ügetett Újpesti lány és Violetta. A kanyarban Újpesti lány hibázott, kiesett a versenyből. Az első kanyar után Kingstone meglépett a mezőnytől, az egyenes után azonban Urán Lady megérkezett mellé, és át is vette a vezetést. Kingstone a túlsó egyenesben visszaszerezte vezető pozícióját, de az utolsó kanyarban elfáradt, így Urán Lady könnyedén elügetett mellette, és Ivan Pavlov A.T. is lehagyta. Végül ebben a sorrendben érkeztek meg a célba is, Urán Lady lett az első, Ivan Pavlov A.T. a második, Kingstone a harmadik.

Trotzwo-t, Újpesti lányt és Wotan-t diszkvalifikálták.

Befutási sorrend: Urán Lady (6) – Ivan Pavlov A.T. (12) – Kingstone (4)

Győztes idő: 18,6

V. futam – 2017, Évi Amatőr Hendikep IV. futam:

Lejelentés: Üde Szépe (1) és Louvre (5)

Polémia kezdte legjobban a startot, Tündérrózsa és Onesis Gold ügettek utána. A kis mezőny szépen együtt haladt egészen a második kanyarig. Polémia magabiztosan tartotta vezető pozícióját, Tündérrózsa utána, a harmadik helyre azonban megérkezett Old Shatterhand-dal együtt Nelli Gull is. Polémia az utolsó kanyar után nem bírta a lendületet, Old Shatterhand viszont felélénkült és She’s Vivienne is feltűnt. A célba elsőként Old Shatterhand futott be, Nelli Gull lett a második, She’s Vivienne a harmadik.

Befutási sorrend: Old Shatterhand (2) – Nelli Gull (7) – She’s Vivienne (8)

Győztes idő: 21,6

VI. futam – Avion Hendikep:

Öttusázó kezdett a legjobban, de ott volt mögötte Kelvin A.T. és Padova is. Az első egyenesben Kelvin A.T. átvette a vezetést, Öttusázó szorosan a nyomában, mögöttük Padova és Bebop’s Cassandra ügettek. Az utolsó kanyar előtt Kelvin A.T. és Öttusázó fej-fej mellett otthagyták a mezőnyt. Öttusázónak sikerült még egy lendületet vennie, sikerült megelőznie Kelvin A.T.-t, így elsőként ért célba, Kelvin A.T. második lett, harmadiknak Bebop’s Cassandra érkezett meg.

Befutási sorrend: Öttusázó (4) – Kelvin A.T. (2) – Bebop’s Cassandra (3)

Győztes idő: 18,6

VII. futam – Platter Chatter Díj:

Hajtóváltozás: Roady del Sile (6) – Joze Sagaj!

A kicsit zavaros start után kialakult a mezőny  Őrangyal vezetésével, de ott volt mögötte Piera del Bar, aki át is vette a vezetést az első kanyar után. A futam nagyjából végig Piera del Bar és Sammi MS harca volt, akik végig egymást meg-megelőzve vagy egymás mellett haladtak. Végül Piera del Bar bizonyult kitartóbbnak, így ő lett az első, Sammi MS lett a második és Donato Luca a harmadik. A futam után a Versenyintézőség hivatalból óvást emelt  Donato Luca (8) (Lakatos Csaba) és Roady del Sile (6) (Roberto Totaro) fogatok hajtói ellen, mert nem a számukra kijelölt starthelyekről indultak, és a versenyből diszkvalifikálták őket.

Befutási sorrend: Piera del Bar (4) – Sammi MS (5) – Masterpiece (1)

Győztes idő: 16,5

VIII. futam – Ipse Hendikep:

San Francisco kezdett a legjobban, utána Perfect zárkózott majd Universal Boy és Pozsony ügettek. A hosszú táv alatt nagyjából tartották a sorrendet San Francisco vezetésével. A futam második felénél kezdett gyorsulni a tempó, melyet San Francisco diktált, őt Perfect követte kitartóan, majd Pozsony következett, de Bezique Va Bene is kezdett csatlakozni az élen ügetőkhöz.  Az utolsó egyenesben Sziklaszirt hatalmas lendülettel az élre tört, San Francisco futott be másodikként, majd Bezique Va Bene harmadikként.

A futam után a Versenyintézőség a másodikként célba érő San Francisco-t (6) pályaelhagyás miatt diszkvalifikálta.

Befutási sorrend: Sziklaszirt (7) – Bezique Va Bene (5) – Pozsony (8)

Győztes idő: 21,4

IX. futam – Pulay Kornél Emlékverseny: 

Amazing Koks kezdett a legjobban és rögtön élre állt. Mögötte Milliondollar Lux és Under Blue ügettek, utóbbi az első egyenesben felment a vezető ló mellé, azonban elugrotta magát és kiesett a versenyből. Amazing Koks mögött továbbra is Milliondollar Lux volt, az ő hátán pedig Spartacus Ans helyezkedett és Breve des Baux is megkezdte a zárkózást. Az utolsó kanyarban a fáradó Amazing Koks mellé felment Breve des Baux, a nyomukban szorosan Milliondollar Lux és Spartacus Ans ügettek. A finisben izgalmas küzdelem alakult ki közöttük, végül Milliondollar Lux-nak jött ki a legjobban a lépés. A második helyre volt célfotó Spartakus Ans és Breve des Baux között.

A futam után vizsgálat volt (7) , változás nem történt.

Befutási sorrend: Milliondollar Lux (1) – Spartakus Ans (5) – Breve des Baux (7)

Győztes idő: 16,2

X. futam – Daliás Hendikep:

Utini’Em kezdett remekül, őt Priscilla, majd Repeta követte. Red Stone kezdett gyengébben. Az első egyenesben Ulrike Bork és Repeta gyorsabb sebességi fokozatra kapcsoltak és próbálták átvenni a vezetést, ami nagyjából egy körrel a verseny vége előtt sikerült is. Ulrike Bork és Repeta ügettek az élen a túlsó oldalon, miközben Timur hibázott, majd ezt követően Ulrike Bork is elugrotta magát. Repeta hozta a lovakat a befutóra, de a célig Rafa átszaladt rajta. A harmadik helyre volt célfotó Red Stone, Rock and Roll és Talizmán között.

Befutási sorrend: Rafa (3) – Repeta (8) – Red Stone (7)

Győztes idő: 21,2

SHARE THIS