/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Titán Ville nyerte a Lady Flame Díjat

Titán Ville (Fazekas Imre) a startnál elkövetett kisebb hibája ellenére biztosan nyerte a Lady Flame Díjat.
A sokáig vezető Universal Boy (Szűcs Attila) lett az ezüstérmes, harmadiknak szépen zárkózott Ügető Star (Kolozsi László).

I. futam – Brown Lady Díj:

Tárkány hibával kezdett és hamar kiesett a versenyből. A két négyéves,Utódló és Unreal Boss vállalták magukra a vezetést, majd Trónörökös és Undercover következtek.  Utódló az egyenes végén egyedül maradt az élen, Unreal Boss-szal beült mögé hajtója. Az első támadás Tücsöktől érkezett a túlsó oldalon, miközben Undercover visszacsúszott a mezőny végére. Utódlóra Unreal Boss folyamatosan tapadt és 150 méterrel a cél előtt el is ment mellette. A két négyéves sokat vert a mezőnyre, nagyon messzi harmadiknak érkezett Trónörökös.

Befutási sorrend: Unreal Boss (3) – Utódló (2) – Trónörökös (6)

Győztes idő: 17,7

II. futam – Zaba Hendikep:

Philadelphia kilőtt a startnál és 6-os startszámáról elment vezetni. Tiara Boss ügetett fel mögé a második helyre, majd Racing Athlete és Pinokkió kettőse következett, Sziklaszirt zárta a sort, mert Örsöt diszkvalifikálták. A sorrend a túlsó oldal második felében sem változott azon kívül, hogy Sziklaszirt megkezdte a zárkózást. Philadelphia hozta a lovakat a befutóra, azonban több támadás is indult ellene. Tiara Boss és Sziklaszirt csatáztak a győzelemért, Philadelphia és Racing Athlete pedig a harmadik helyért.

Befutási sorrend: Tiara Boss (2) – Sziklaszirt (3) – Philadelphia (6)

Győztes idő: 19,5

III. futam – All Star Díj:

Lejelentés:  PRODIGY GASTI (8)

Elsőre sikeres volt az indítás, azonban elég kaotikusra sikerült. Vajk és Urusov M diszkvalifikálva lettek, majd Wisconsim M is hibázott. Disney HR indult a legjobban és hatalmas előnyre tett szert. Very Nice Photo ügetett a második helyen, Up Girl, Villám RG, Victoria Control és Wonderchild volt a további sorrend. Később Victoria Control és Wonderchild is diszkvalifikálva lettek. Disney HR-rel egyedül Very Nice Photo tudta tartani a lépést, a messzi harmadik helyen Up Girl ügetett és Vola Gatto is bejelentkezett a helyezésekért. Disney HR előnye kitartott a célig, végig vezetve nyerte a futamot Very Nice Photo és Vola Gatto előtt.

Befutási sorrend: Disney HR (7) – Very Nice Photo (9) – Vola Gatto (14)

Győztes idő: 24,9

IV. futam – Amatőrverseny Hendikep:

Lejelentés: REPETA (9)

Elég hamar, már a startnál megrostálódott a mezőny, mert többen is galoppal kezdtek. Onesis Goal, Tini-mia, Szivárvány és Ottey Boss lettek diszkvalifikálva. Talizmán állt élre, Száguldj!, Red Stone, Kandidátus és Lucky Boy ügettek mögötte. A túlsó oldal végén Száguldj! felment Talizmán mellé, az utolsó kanyarban pedig már előtte volt. Kandidátus és Red Stone voltak még közel. Látványos küzdelem alakult ki a győzelemért az utolsó métereken Talizmán és Száguldj! között, Red Stone érkezett a harmadik helyre, Kandidátust verve. A célfotó alapján Talizmán előrébb volt, mint Száguldj!.
A futam után vizsgálat volt, változás nem történt.

Befutási sorrend: Talizmán (8) – Száguldj! (11) – Red Stone (5)

Győztes idő: 21,6

V. futam – Ilonyos Hendikep:

Lejelentés: TOPÁZ LADY (3) és OKLAHOMA FONT (6)

Az első startkísérletnél Topáz Lady és Oklahoma Font megváltak hajtóiktól, így ők nem vettek részt a versenyben. Temass hibával kezdett, öten maradtak harcban a győzelemért. Tartozó, Rise N Shine, Utrillo d’Amour, Ördög Hegedűse és Pálinka libasorban ügettek. A túlsó oldal végén Rise N Shine elment a fáradó Tartozó mellett és Ördög Hegedűse is támadásba lendült. Rise N Shine a befutóban távolodott a többiektől és folytatta győzelmi sorozatát. Ördög Hegedűse megérkezett a második helyre, Tartozó a harmadik. Pálinka a befutóban hibázott.

Befutási sorrend: Rise N Shine (1) – Ördög Hegedűse (8) – Tartozó (2)

Győztes idő: 22,1

VI. futam – Lady Flame Díj:

A nap hatodik futamának startja is elég kaotikusra sikerült. Titán Ville hibázott az indítás környékén, majd azt követően Uzsorásnő és Trencsén egyszerre vezető pozícióban ugrottak, mindketten kiestek a versenyből. Universal Boy vezetésével érte el a mezőny a túlsó oldalt, őt libasorban követték a többiek, Ügető Star, Une Dame, Ultimate Sun és Titán Ville. Egy körrel a vége előtt kezdte meg a zárkózást Titán Ville, a hátán Ultimate Sun-nal. Az utolsó kanyarban már Fazekas Imre idomítottja volt Universal Boy és Ultimate Sun kettesfogata előtt. A befutóban nagy lendülettel megindult Ügető Star és fel tudott szaladni a harmadik helyre. A győzelmet a favorit Titán Ville szerezte meg, Universal Boy előtt.

Befutási sorrend: Titán Ville (7) – Universal Boy (6) – Ügető Star (2)

Győztes idő: 21,6

VII. futam – Széptevő Díj:

Lejelentés:  TIMOTEO (7)

Rocky HR kezdett rettentően gyengén, nem úgy Oldtimer Diamant aki élre állt. Az első egyenesben kettesfogatok alakultak ki, az élen Oldtimer Diamant és Insa, majd Salihamidzic és Sultana Jet, Henrik Ibsen A.T. és Working Out, a sor végén pedig Rocky HR. Utóbbi nem tudott beleszólni a többiek küzdelmébe, mint ahogy Working Out sem, akit a túlsó oldal második felében diszkvalifikált a Versenyintézőség. Az igazi támadások a befutóegyenesben érkeztek, ahol többen is megindultak. Sultana Jet vette át a vezetést az utolsó  150 méteren, kívül pedig Henrik Ibsen A.T. rohamozott, de már csak a második helyet tudta megszerezni, a harmadik helyre célfotó volt Insa és Oldtimer Diamant között.

Befutási sorrend: Sultana Jet (4) – Henrik Ibsen A.T. (1) – Insa (6)

Győztes idő: 17,9

VIII. futam – Fecsegő Hendikep:

Ultra Lady rögtön a startnál hibázott és kiesett a versenyből. Noble Rose is vétett pár lépést, de versenyben maradt. Tartalosz és Udvarhölgy kettőse ment el vezetni, őket Number One és a zárkózó Reménység követte. Egy körrel a vége előtt Tartalosz átvette a vezetést, azonban Reménység próbálta tartani vele a tempót. Rafa indult el hatalmas lendülettel a túlsó egyenesben és Noble Rose is támadásba lendült. Reménység hibázott és kiesett a versenyből. Rafa időközben átvette a vezetést és elsőként fordult a befutóra, ahol megjelent a favorit Noble Rose is és célfotóban megnyerte a futamot. A harmadik hely is szoros volt, ott is célfotót kértek Under Play és Unikornis között.
VIZSGÁLAT!

Befutási sorrend: Noble Rose (3) – Rafa (10) – Unikornis (6)

Győztes idő: 21,9

SHARE THIS