/ by /   Uncategorized @hu / 0 comments

Nemzeti Ügető Liga pontverseny állása

A Derby-napot követően jelentősen megváltozott a Liga élmezőnye, köszönhetően a Hico istálló remeklésének. Veljko Mazsity lovai minden babért learattak, előbb Veronica Fling verte a favoritot a Gróf Esterházy Miklós Móric Emlékversenyben, majd pedig Úrilány R. ért révbe a 103. Magyar Ügetőderbyben. A négyéves kanca ezzel 50 pontot gyűjtött és élre állt a pontversenyben, megelőzve a háromévesek kiemeltjében második Villám Ville-t, valamint a Ligán kívüli, Sinka József Emlékversenyt könnyedén nyerő Milliondollar Lux-ot. Természetesen a hajtók és az idomárok között is Veljko Mazsity tört az élre, utóbbi kategóriában a Derbyben ötödik Urán Lady is hozott néhány pontot a szerb születésű szakembernek. Mindkét kategóriában Fazekas Imre áll a második, Csordás Emil pedig a harmadik helyen.

Néhány hét szünet után folytatódik majd a küzdelem a Liga-pontokért. Augusztus 5-én két verseny is a sorozat állomásaként kerül lefutásra. A Háromévesek Nagydíjában újra a „V” betűsöké lesz a főszerep, azaz ismét összecsaphat Veronica Fling és Villám Ville, azaz ismét egy Mazsity – Fazekas párharcra van kilátás. Az Ötévesek Nagydíjában Time To Say Goodbye és Márton Lajos lehet a favorit, akinek ellenfele itt is egy Fazekas Imre idomítás, Titán Ville lehet majd.

SHARE THIS