/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Derby forma Pozsonyban is

Kovács Sándort, az idei Magyar Derby nyerő trénert kérdeztük

Egy évtizede vagy tréner, talán a legifjabb generáció és az új lóversenyrajongók nem is tudják, hogy egy korszak legeredményesebb lovasa voltál. Mikor kezdtél el lovagolni?
– Egészen pontosan 1988. június 27-én mutatkoztam be a Kincsem Parkban. Két évtizeden keresztül voltam a csúcson, A 90-es évektől egészen zsoké pályafutásom végéig 2007-ig. 771 versenyt nyertem itthon, ezzel harmadik vagyok az örök ranglistán.

Zsoké pályafutásod alatt két Derby győzelmet is szereztél, melyek voltak ezek?
– 1999-ben April Sun nyergében, 2001-ban pedig testvérével, April Surprise – Szörpivel nyertem Magyar Derbyt.
Csodálatos érzés volt mindkettő.

Trénerként szintén sikerült már Derby-t nyerned, ráadásul nem is egyszer.
– Igen, 2011-ben Ostinato győzedelmeskedett egy nagyon szoros versenyben, Eminens pedig az idei, 95. Magyar Derby-t nyerte meg. Amire nagyon büszke vagyok, hogy az idei Derby-ben a másik lovam, Mr Zuru a harmadik helyen ért célba.

Igaz, hogy a Derby győzelem után az elsők között gratulált telefonon egykori tanítód, Németh Ildikó? Mit mondott?
– Még le sem jött a ló a pályáról, de már hívott és gratulált. Azt mondta, tudta, hogy mi fogunk nyerni és ez nekem óriási öröm és elismerés volt tőle.

Milyen ló Eminens?
– Nagyszerű társ, az istálló szemefénye. Már a kezdetektől nagyon bíztam benne, a származása alapján biztosak voltunk benne, hogy a Derbyben fogja a legjobb formáját futni. A lóverseny is csapatsport. A két tulajdonos, Ábrahám László és Ópéczy András ezer éve benne vannak a sportban, hagynak dolgozni és 100 %-ban megbíznak bennem. Ez  nagy erőt ad.

Lovasként és trénerként is sikeres voltál és vagy, melyik a könnyebb szakma?
– Mindkettő felelősségteljes feladat, hiszen ránk van bízva egy állat, akivel eredményt kell elérni. Talán zsokéként könnyebb, hiszen ő elmondja a trénernek, hogy mit tapasztalt. A tréner felelőssége hatalmas, a tulajdonos felé neki kell közvetíteni a jó és a rossz hírt egyaránt. Utóbbi, mondanom sem kell nem egyszerű dolog, a tulajdonos mindig nyerni szeretne és nekünk sokszor magyarázkodnunk kell, hogy a lova miért futott esetleg gyengébben a vártnál.

Múlt hétvégén gyönyörű győzelmet arattál Pozsonyban, Akvamarinnal is. Minek köszönhető, hogy ilyen jó formába lendültek a lovaid?
– A Derby napra beérett az a sok munka, ami a lovaimban van. Örülök, hogy formába lendültünk, ránk is fért, mert a szezon első fele picit elmaradt a várthoz képest. Bízom benne, hogy most már meg sem állunk novemberig.
Jobb képességű lovakat mindig könnyebb formában tartani, a hendikep lovakkal nehezebb, hiszen ők osztályokat lépnek. Akvamarinnak több idő kellett a felkészüléshez a pihenője után, igazából már itthon, a Derby napján is győzhetett volna a futamában, ha a megfelelő taktikát alkalmazzuk. A verseny után kipihente magát, így Pozsonyban már könnyen megszerezte a győzelmet.

Magánéleteddel kapcsolatban is örömteli hír röppent fel nemrég, hiszen gyermeked lesz. Ez változtat-e majd a jelenlegi életformádon?
– Valamennyit biztosan, hiszen plusz egy személy lesz az életünkben, de ettől még a munkára ugyanúgy fogok koncentrálni. Feleségem, Szilvi is benne van a sportban, ráadásul otthon is van néhány lovunk, így nem aggódom, hogy ló hiánya lesz a gyereknek. Természetesen amint lehet, ő is jön majd velem Alagra, a versenyistállóba.

SHARE THIS