/ by /   Kiemelt Galopp hír / 0 comments

Szlovák győzelmet hozott a Kincsem Díj

A két favorit, Oriental Sky (Jaroslav Línek) és Quelindo (Alberto Sanna) küzdelmét hozta a Kincsem Díj. Az utolsó métereken Oriental Sky kerekedett felül ellenfelén és nyerte a versenyt, a harmadik helyre a hűséges Freddie Mercury (ifj. Kozma István) érkezett meg.

Az Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díjban favorit siker született My Luck (Suták Csenge) révén.
A Tattersalls – Overdose Díjban gyenge kezdés ellenére sikerült megszereznie a győzelmet az ESDE istálló ménjének, Duce-nak (Stanislav Georgiev).
Látványos küzdelmet hozott a Kovács Mihály Emlékverseny – Magyar Háromévesek Nagydíja. Humanic (Alberto Sanna) és Ballada (Jaroslav Línek) végig a frontban helyezkedtek és a célegyenesben úgy tűnt közöttük dőlhet el az elsőség sorsa, azonban nagy lendülettel a mezőny végéről megindult Bigfoot (Paizs Gábor) és pont a célban elkapta az addigra már nyerőnek látszó Humanic-ot.

I. futam – Nyeretlen Kétévesek Versenye

Remek startot vett mindenki a nap első futamában. Tűzgalamb galoppozott az élen, mellette Rebelliously, Dorothea és Navajo volt a sorrend. Utóbbi a kanyarhoz érve hátrébb csúszott, miközben Summer Story egyre feljebb zárkózott. A kanyarban Dorothea átvette a vezetést, a befutóban azonban felment mellé Rebelliously és Summer Story. A távoszlopon belül már Rebelliously volt elöl és tudott távolodni a többiektől. A második helyet Summer Story szerezte meg a kissé későn kibontakozó Tűzgalamb előtt.

Befutási sorrend: Rebelliously (6) – Summer Story (3) – Tűzgalamb (7)

II. futam – Blaskovich Ernő Emlékverseny

A futam a Versenyintézőség rendelkezésére a szintetikus pályán került lefutásra!

A favorit Tour To Paris kezdett a legjobban, mögötte Night Dancer, La Lianga, Fire For Goga és Hibrid volt a sorrend. A komótos tempónak köszönhetően Tour To Paris mellé felment Night Dancer, őket erősen fogva követte La Lianga, Fire For Goga és Hibrid volt a további sorrend. Utóbbi az ügető átjárót elhagyva kezdett leszakadni. Tour To Paris mögé La Lianga zárkózott fel a második helyre a befutóban, ahol Fire For Goga is elindult, Night Dancer és Hibrid egyre messzebb kerültek tőlük. Az igazi verseny az utolsó 400 méteren kezdődött. Fire For Goga nagyon belelendült a végén, azonban célfotó alapján nem sikerült elkapnia Tour to Paris-t, La Lianga a harmadik.

Befutási sorrend: Tour To Paris (1) – Fire For Goga (4) – La Lianga (3)

III. futam – Tattersalls – Overdose Díj

Duce és Al Shoogh kezdtek gyengébben, Meteorit pedig szokásához híven lassabban kapott lábra mint a többiek. Efily, Seeking Approval és Power of Angel alkották a frontot, de összességében jól együtt volt a mezőny, a favoritok a hátsó régióban helyezkedtek. Efily mellé Nocle Pata ment fel és Seeking Approval is tartotta velük a lépést. Az első támadást Power of Angel indította és a vezetést is átvette, azonban kívül a barrier mellett Duce is elindult a táv második felében és sikerült megszereznie a győzelmet. Power of Angel lett a második, Efily a harmadik.

Befutási sorrend: Duce (1) – Power of Angel (10) – Efily (6) 

IV. futam – Szabó József Emlékverseny Hendikep

Billy Tiger és Dark Demon kettőse kezdett a legjobban, Cristály kapott gyengébben lábra. Amikor elérték a telivérek az ügető átjárót Billy Tiger gyorsított a tempón és már egyedül vezetett, mögötte Dark Demon, Silver Chimes, Barabau, Salsa, Cristály és Juniperus volt a sorrend. A kanyarban Barabau galoppozott egyre feljebb a falon. Billy Tiger régi önmagát idézte és nagyszerű stílusban, végig vezetve nyerte a futamot. Cristály a célegyenesben tudott igazán elindulni és célfotóban megszerezte a második helyet Dark Demon elől.

Befutási sorrend: Billy Tiger (2) – Cristály (5) – Dark Demon (3)

V. futam – Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj

Eskandar ugrott ki a legjobban a gépből és megpróbált rögtön megszökni a többiektől. Mire elérte az ügető átjárót, előnye már 8-10 hosszas volt az üldözőkkel szemben, akik Sky Diver és Wizardess vezetésével érkeztek. Mögöttük helyezkedett a favorit My Luck, míg a mezőnyt Waslawi zárta. Eskandar mögé a kanyarban zárkózott fel My Luck, a távoszlopnál felment mellé, ezt követően pedig elköszönt tőle és a végén könnyű favorit siker született. A harmadik helyet a végig jó pozícióban galoppozó Sky Diver szerezte meg.

Befutási sorrend: My Luck (3) – Eskandar (2) – Sky Diver (6)

VI. futam – Nemzetközi Amatőrverseny Hendikep

A futam a Versenyintézőség rendelkezésére a szintetikus pályán került lefutásra!

Tíria, Apostol és Szépike hármasa kezdett a legjobban, közülük is a kanyarhoz közeledve Apostol gyorsított és élre állt. Ciper, Dies Irae, Szépike és Bistry voltak közel hozzá, Tíria visszacsúszott a mezőny második felébe. A kanyarban többen is kisodródtak kicsit. Nem tette ezt a favorit Apostol, aki végig a falon helyezkedve, elsőként érte el a befutót. Itt indultak el többen is, jött Dies Irea, Szépike és Bistry. A végén célfotó döntött az első és a harmadik hely sorsáról is.

Befutási sorrend: Apostol (5) – Dies Irae (4) – Szépike (3)

VII. futam – Kovács Mihály Emlékverseny – Magyar Háromévesek Nagydíja

Dinamitrúd ugrott ki gyengén a gépből. Ballada volt gyors az elején, de hamar átvette tőle a vezetést Humanic, aki mögött nagy volt a tömörülés. Ballada, Naruto, Blokád, Sambo és Nizar galoppoztak mögötte, az egyik favorit Bigfoot zárta a sort. A túlsó oldalon Sambo-t lovagolta fel lovasa Humanic mellé, majd az egyenes közepén a vezetést is átvette. Nagyjából ekkor kezdte meg a zárkózást hátulról Bigfoot. A kanyarban Humanic visszavette a vezető pozíciót Sambo-tól, aki mellett többen is elmentek. Ballada indított komoly attakot Humanic ellen és hatalmas léptekkel Bigfoot is elindult. A végén nagyon látványos küzdelem alakult ki e három telivér között, célfotót kellett kérni az első helyről. Bigfoot-nak az utolsó pillanatban sikerült elcsípnie Humanic-ot, Ballada a harmadik.

Befutási sorrend: Bigfoot (1) – Humanic (3) – Ballada (6)

VIII. futam – Tápiószentmártoni Hendikep

Lovasváltozás: (7) Bubi Pata – Jozef Parigál

Mákszem ment el vezetni, mögötte galoppozott a favorit Bubi Pata, St Selene és Oscar volt a további sorrend, Blue Serenade volt az aki már korán leszakadt a többiektől. Az ügető átjárót elhagyva szaladt fel szinte a teljes mezőny Mákszemre, akitől a kanyarban Bubi Pata át is vette a vezetést. Zabpehely, Mákszem és Oscar voltak közel, Sonrisa-t kellett erősen lovagolnia lovasának. Bubi Patára Oscar jelentett komoly veszélyt a célegyenesben, azonban a kanca szívósan védekezett és megnyerte a futamot. Zabpehely érkezett a harmadik helyre.

Befutási sorrend: Bubi Pata (7) – Oscar (8) – Zabpehely (4)

IX. futam – Kincsem Díj

Oriental Sky nagyon nehezen, de végül beállt a startgépbe. Laurentius vállalta magára a vezetést és próbált megszökni az üldözőktől, akiket Singidunum és Run The Red Light kettőse vezetett, mögöttük galoppozott Akaba, majd Eminens, Akvamarin és Oriental Sky következtek. Laurentius-t az utolsó kanyarra fordulva érték be a többiek, köztük a két favorit, Oriental Sky és Quelindo. Kettejük küzdelmét hozta az utolsó 200 méter, aminek a végén egyértelműen a szlovák Oriental Sky volt az erősebb. Harmadik helyre megérkezett a mezőny második feléből Freddie Mercury és a hároméves Eminens is remek versenyt futott, negyedik helyen végzett.

Befutási sorrend: Oriental Sky (4) – Quelindo (5) – Freddie Mercury (2)

SHARE THIS