/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Urán Lady győzelmével zárult a Grammofon Díj

Jött a papírforma a napi főfutamban, a Grammofon Díjban. Ahogy arra számítani lehetett, Uzsorásnő (Juhász Balázs) és Urán Lady (Veljko Mazsity) párharcát hozta a futam. A két kanca közül Uzsorásnő vállalta magára a vezetést és ezt a pozíciót sokáig, egészen az utolsó 100 méterig meg is őrizte, ott azonban könnyen ment el mellette a Hico istálló négyévese, ráduplázva ezzel legutóbbi győzelmére. Ügető Star (Kolozsi László) érkezett a harmadik helyre.

I. futam – Orlando Hendikep

Bebop’s Cassandra és Laluna Comtesse kettőse volt a leggyorsabb a startnál, utóbbi vállalta végül magára a vezetést. Laluna Comtesse mellé Beatriz Galindo A.T. ügetett fel már az első kanyarban, majd az egyenesben a vezetést is átvette. Tündér szépe kivételével egy csomóban haladt a mezőny, ő volt pár hosszra kiszakadva a többiektől. A túlsó oldalon Beatriz Galindo A.T. és Laluna Comtesse megszaladtak, néhány hosszas előnyre tettek szert a többiekkel szemben, akik azonban nem hagyták lerázni magukat. Öttusázó és Bzique Va Bene voltak résen és üldözőbe vették a vezetőket. A befutóegyenesre még Beatriz Galindo A.T. hozta  a lovakat, azonban könnyebben jött nála Laluna Comtesse, átvette a vezetést és megnyerte a futamot. Mögötte három ló szinte teljesen egyszerre ért célba, célfotó kellett a második és harmadik helyre is. Öttusázó és Bezique Va Bene lettek a helyezettek.

Befutási sorrend: Laluna Comtesse (3) – Öttusázó (4) – Bezique Va Bene (5)

Győztes idő: 18,3

II. futam – Nyeretlenek Versenye

Hiba nélkül eljött a mezőny a nap második futamában. Vanderle, Violetta, és Worldleader helyezkedtek a frontban. Az első kanyarban Violetta átvette a vezetést. Kettesfogatokba rendeződött a mezőny, így fordultak az istálló oldali egyenesbe. Violetta mellett ügetett Vanderle, őket Ukmukfukk és Sebastian Ketti kettőse követte, majd Worldleader és Ulászló M következtek. Az egyenes közepén gyújtotta be a rakétákat Wyoming River és Rock and Roll. Utóbbi gyors ritmusváltásra késztette a vezető Violettát, aki nem hagyta magát. Az ő kettősük előnye 3-4 hosszas volt már az üldözőkkel szemben az utolsó kanyarban. A befutóban Violetta tudott távolodni Rock and Roll-tól és magabiztosan lépett ki a nyeretlenek táborából. Rock and Roll második helye sem forgott veszélyben, harmadikként Worldleader ért célba.

Befutási sorrend: Violetta (7) – Rock and Roll (9) – Worldleader (6)

Győztes idő: 20,2

III. futam – Hádli Díj

Show Kronos hibázott még a start előtt, azonban hajtója le tudta tenni az indításig, így versenyben maradt, de jelentős hátrányt szedett össze a többiekkel szemben. Utódló állt élre, mögötte Unika Vik és Asterix Evo kettesfogata ügetett, majd Timoko R.L., Kelvin A.T., Bonjour Evo és a zárkózó Show Kronos volt a sorrend. Az első kanyarban Disney HR, a másodikban Kelvin A.T. hibázott, a túlsó egyenesben pedig Show Kronos-t is diszkvalifikálták. Az utolsó 600 méter kezdetén már csak négy ló volt versenyben a győzelemért, akik két kettesfogatot alkottak. az élen a start óta vezető Utódló ügetett, mellette Asterix Evo, majd Unika Vik és Timoko R.L. Az utolsó fordulóban Utódló is elugrotta magát, Asterix Evo egyedül maradt az élen. Timoko R. L. az utolsó 100 méteren elfáradt. A vezető lovat Unika Vik támadta, aki azonban szívósan védekezett és megnyerte a versenyt.
A futam után vizsgálat volt, változás nem történt.

Befutási sorrend: Asterix Evo (8) – Unika Vik (3) – Timoko R. L. (6)

Győztes idő: 16,5

IV. futam – Fickó Díj

Másodszorra engedték el a startot a nap negyedik futamában. Az élről Winner Boy kapott nagyon nehezen lábra. Ugri King, Uzonka M és Wild Lady hármasa kezdett jól, miközben Tell Vilma és Ulrika M hibáztak és kiestek a versenyből. Az első egyenesben Ultimate Ugri is galoppozott, őt is diszkvalifikálták. Wild Lady vette át a vezetést az egyenesben, Ugri King és Uzonka M libasorban ügettek mögötte, majd zárkózóban volt Tallér és Victoria Control. Utóbbit is diszkvalifikálták a túlsó oldalon. Wild Lady, Ugri King, Uzonka M és zárkózó Tallér volt az élmezőny sorrendje. A befutóban Tallér felment a vezető ló mellé és az utolsó 50 méteren átszaladt rajta. Wild Lady, Ugri King és Uzonka M volt mögötte a sorrend.
A futam után Wild Lady-t a Versenyintézőség diszkvalifikálta, így Ugri King és Uzonka M osztoztak a helyezéseken.

Befutási sorrend: Tallér (4) – Ugri King (2) – Uzonka M (1)

Győztes idő: 24,0

V. futam – Beke Farkas Gyula Emlékverseny Hendikep – Vörsas Kupa III. futam

Lejelentés: Primusz (4)

Elég zavarosan alakult a start a nap ötödik futamában. Trónörökös már a futam előtt hibázott, majd azt követően Örömtűz, Tommy Lee és Nubia ugrották el magukat és kiestek a versenyből. Nichelino Di Re vállalta magára a vezetést, hozzá Renoir Lag csatlakozott. Az első egyenesben továbbra is Nichelino Di Re vezetett, mögé beült a falra Renoir Lag, mellé megérkezett a zárkózó Nemzetesúr, majd Red Stone és Ottey Boss következtek. Az erősen megrostálódott mezőny lassított a tempón. Az utolsó 600 méterhez érve a favorit Nemzetesúr próbálta átvenni a vezetést, Nichelino Di Re azonban nem hagyta magát. Az utolsó 100 méteren Nemzetesúr erősebb volt és megnyerte a futamot, a sokáig vezető Nichelino Di Re lett a második, Ottey Boss szépen finiselt és feljött harmadiknak.

Befutási sorrend: Nemzetesúr (10) – Nichelino Di Re (2) – Ottey Boss (8)

Győztes idő: 20,5

VI. futam – Vőlegény Hendikep 

A nap hosszútávú futamában Nacho Nico vállalta magára a vezetést, mögötte Prodigy Gasti és Passion Grif duója ügetett. A túlsó egyenesre fordulva Passion Grif átvette a vezetést, mögötte libasorba rendeződött a mezőny. Nacho Nico, Prodigy Gasti, Saxicola Jet, Universal Boy, Rosamundi, Utrillo d’Amour és Pálinka volt a sorrend. Egy körrel a vége előtt megkezdte a zárkózást Rosamundi és Universal Boy. Passion Grif tudta tartani a saját maga által diktált jó tempót. Saxicola Jet indult el a túlsó oldalon és felügetett Passion Grif mögé a második helyre. Ők ketten küzdöttek a győzelemért, amit sikerült megőriznie Passion Grif-nek, a dobogó alsó fokára szép finis után Pálinka állhatott fel.

Befutási sorrend: Passion Grif (7) – Saxicola Jet (3) – Pálinka (6)

Győztes idő: 18,6

II. futam – Grammofon Díj

Lejelentés: Uptown Boy M (3)

Ultimate Sun hibával kezdett. Uzsorásnő lőtt ki a startnál és elment vezetni, mögötte kettesfogatokba rendeződött a mezőny a tribün előtti egyenesben. Újrázz! és Ügető Star alkották az első kettesfogatot, Tengelic és Urán Lady követték őket, majd Salt Lake City és Trencsén következtek, a sort Sziklaszirt zárta. Uzsorásnő a túlsó oldalon tovább gyorsított, miközben Urán Lady is rákapcsolt. A két kanca elköszönt a többiektől. Nagy csata volt kilátásban, kettejük közül a végén Urán Lady volt az erősebb, magabiztos győzelmet aratott. Ügető Star lett mögöttük a harmadik.

Befutási sorrend: Urán Lady (10) – Uzsorásnő (6) – Ügető Star (5)

Győztes idő: 18,9

VIII. futam – Fantom Hendikep

Másodszorra engedték el a startot a nap utolsó futamában. Sebes indult a legjobban, azonban Priscilla volt rendkívül gyors és megpróbált lecsukni a kanyarban Sebesnek, aki nem hagyta magát. Ők ketten hozták a mezőnyt az első egyenesre és egész jó tempót diktáltak. Sziporka és Naomi tartoztak még a közvetlen élmezőnyhöz, egy kisebb űr után következett Száguldj! A túlsó oldalra fordulva Priscilla beült Sebes mögé és tovább gyorsítottak a tempón. Az egyenes közepén Naomi és Száguldj! gyújtották be a rakétákat és felmentek Sebes valamint Priscilla mögé. Sebes fordult elsőként a befutóra, azonban elugrotta magát és kiesett a versenyből. Száguldj! vette át a vezetést, Priscilla, Naomi és a zárkózó Rolling Stones volt a további sorrend. A végére nagyon elfáradtak az ügetők, ennek ellenére Száguldj! meg tudta tartani az első helyet, Priscilla lett az ezüstérmes, a harmadik helyre megérkezett Rolling Stones.

Befutási sorrend: Száguldj! (6) – Priscilla (5) – Rolling Stones (2)

Győztes idő: 21,5

SHARE THIS