/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Elhunyt Fábián Zsolt

Fábián Zsolt
(1946-2017)

Elhunyt Fábián Zsolt egykori kitűnő ügetőidomár és hajtó. A Kerepesi úti pályán 1967. július 19-én kapott segédhajtói engedélyt. Fischer István istállójába kezdte pályáját, első győzelmét Lókötővel aratta. A hetvenes évek elején került az Egyesült Államokba, idomárhajtóként több pályán is versenyzett. Elsősorban poroszka versenyekben ült kocsiba, de eljutott Amerika legnagyobb és legjelentősebb pályájára Meadowlands-ba is ahol versenyt is nyert.

A rendszerváltás után tért haza. Sok szép sikert ért el, 1992-ben SUGÁR kocsijában elhódította a Magyar Ügetőderby trófeáját. Magával hozta az amerikai szisztémát, nagy hangsúlyt fektetett a fiatal lovak versenyeztetésére. Négyszer nyerte meg a kétévesek első futamát a Szalay János Emlékversenyt. Hajtóként 227, trénerként 334 győzelmet aratott. Mindig nagydíjban gondolkodott, ezekben 25-ször fordult vissza győztesen.

Személyében, egy igazi világot járt profi hajtót ismertünk meg, akinek egész életét végigkísérte az ügetősport. Jellegzetes észak-amerikai hajtóstílusa örökre emlékezetünkben megmarad.

Búcsúztatása 2017. december 7-én csütörtökön 12:00 órakor lesz a Panoráma Étteremben

SHARE THIS