/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

A pénz beszél – beszél-e a pénz? Lófuttatók és pénzügyek, 2. rész

Írta: Martin Stevens, Racing Post. Fordította: Kovács Botond.

Az előző írásunkban felvetett gondolatra egy konkrét példával hozunk. Dr. Jim Walker telivér futtató, nemzetközi hírű közgazdász. 2007 óta működik Asianomics Group nevű vállalkozása, amely a befektetési alapoknak nyújt pénzügyi, vállalatvezetési és egyéb gyakorlati tanácsokat. Korábban a Credit Lyonnais Securities Asia vezető közgazdászaként dolgozott, az Asiamoney Stockbrokers Poll 1994 és 2004 között a legjobb közgazdásznak járó elismeréssel jutalmazta munkásságát. A tekintélyes Greenwich Surveys a legjobb szakemberek között tartja számon Amerikában, Ázsiában és Európában.

Dr. Jim Walker

Szakmai tevékenysége mellett arról is ismert, hogy saját pénzét szívesen lapátolja a – saját szavait idézzük – világ legnagyobb pénznyelőjébe, azaz lóversenyzésbe. A szakember Mark Johnstonnál és William Jarvis-nál tartja lovait, és a 2019. évre azért emlékszik majd vissza szívesen a Hongkongban élő közgazdász, mert ez volt eddigi legsikeresebb szeonja. Tíz versenyt nyertek telivérei, köztük Austrian School (2015 pm, Teofilo – Swiss Roll, Enterpreneur), akit 20 ezer guinea-ért (8.4 millió forint) vásárolt számára Johnston mester 2016-ban a Tattersallnál, és legjobb formájaként egy tavalyi másodosztályú hendikepben elért sikert tud felmutatni Musselburgh-ban, ezen kívül Dee Ex Bee és Mekong mögött harmadik lett a Group 3-as Henry II Stakes-ben. Az istálló másik húzólova Subjectivist (2017 pm, Teolfilo – Reckoning, Danehill Dancer) volt, aki valamivel többe, 62 ezer guinea-be (26.3 millió forint) került, aki eddigi legjobb eredményével, egy Listedben elért második helyezéssel (Stonehenge Stakes, Salisbury) 6.450 fontot keresett. Ez pont elég volt a sikerélményhez. Ha mostanáig begyűjtött nyereményeit tekintjük, amelyek összege 19.648 fontra (7.9 millió forint) rúgnak, láthatjuk, hogy még nem kereste meg a vételárát, amihez hozzá kell adnunk a legutóbbi írásunkban említett költségeket is. Természetesen mindez a szánalmasnak is mondható, és a brit pénzdíj színvonal rovására írható. Mégis, miért dobja ki a pénzét az ablakon az a közgazdász, aki megjósolta az 1997. évi ázsiai pénzügyi válságot, és szintén előre jelezte a 2007. évi világméretű krachot. Azzal senki sem vádolhatja, hogy nem konyít a pénzügyekhez. Miért fogadja el önként és dalolva egy gazdasági csúcsszakember, hogy a lóversenyzésben szinte garantáltan csak veszíteni fog?

Osztrák Iskola

– Az én esetemben az érzelmek felülírják a rációt – így Mr. Walker sommás válasza. – Vannak barátaim, aki sportkocsikat vagy művészeti alkotásokat gyűjtenek, olyan is van, aki muzeális borokat vásárol, és a pincéjében nézegeti a palackokat, és van egy barátom, aki krikett csapatot szerzett magának. Nekem a munkán és a családon kívül két szenvedélyem van: a Greenrock Morton nevű labdarúgó csapat, amelyről kétlem, hogy bárki is hallott, és a lóversenyzés. A szüleim négy éves koromban elvittek a Devon grófságbeli Paigtonba egy versenyre, utána Exter és Newton Abbot következett. Egy életre szóló élményt szerezetem. Minden szombaton ott gubbasztottam a televízió előtt, és a futamokat néztem. Abban az időben volt nagy sztár Arkle és Charlie Potheen. Azután azt kértem a szüleimtől, hogy minden nyáron vigyenek lóversenyre. Sokat jártunk Ayrben a nyári mítingeken. Természetesen, mindig közgazdász maradok, és sohasem fogadok nagyobb tétben, mint amennyit megengedhetek magamnak, és sohasem veszek több lovat, mint amennyit el tudok tartani. A tréningdíj nem olcsó mulatság. A feleségem folyton azzal piszkál, hogy azt hiszem majd az új ló megváltja a világot, mert minden egyes új szerzeménynél le tudom küzdeni magamban azt a közmondásosan pesszimista attitűdöt, amelyet egy skót, presbiteriánus közgazdász képvisel. Ennél hátrányosabb helyzetből aligha indulhattam volna. Van azonban egy lélektani határ, amelyet nem lépek át, hogy ne veszítsek túl sokat. Ha az bántana, hogy a könyveimben a szabadidős tevékenységem csak veszteséget termel, nem lennék futtató. Természetesen nem a veszteség okoz örömet, és ha mód nyílik a spórolásra, megteszem. Értelmetlen azonban azt remélni, hogy egy gyenge képességű ló egyik napról a másikra megtáltosodik. Ilyenkor el kell adni, és tovább kell lépni. Számomra az adja a legnagyobb örömet, ha nyer egy lovam például Southwell-ben. Ha ugyanez Newmarketben történik, még ennél is nagyobb a boldogság. Mondanom sem kell, mindig azt remélem, egy napon nagydíjban is sikeres lehetek. A lófuttatást nem a profit iránti vágy mozgatja. Ez teljesen logikátlan lenne, hiszen nem csak jó lovak vannak, sőt, elenyészően kevés ezeknek a száma. Nem mondom, hogy örülök, hogy a hasznos lovaim, akik rendszeresen futnak oda harmadik, negyedik helyekre, gyakran még a szállítási költséget sem keresik meg, de nem is bosszankodom emiatt. Egyébként az én könyveimben külön költségként szerepelnek a nevezések, a lovaglópénzek és a szállítás. Ezt eleve kidobott pénznek veszem. Ha ezeket is számolnám, már régen kihullott volna az összes hajam. A pénzdíjakra mézesmadzagként tekintek. Ezek az összegek csábítják a tulajdonosokat, ezért nevezik a lovaikat. Úgy vélem egyébként, hogy a jelenlegi brit rendszer csalásra kényszeríti a szereplőket. Sok idomár és tulajdonos hendikepben vagy nem megfelelő távokon indít lovat, hogy váratlanul, egy fogadási manőver révén általuk nagyobbnak vélt összegre tegyenek szert. Talán segítene ezen valamelyest, ha minden futam legalább 20 ezer font összdíjazású lenne. Persze ettől még nem szűnnének meg a csalások, az emberi természet már csak ilyen, és mivel a pénzdíj keret adott, óhatatlanul kevesebb futammal kellene számolnunk.

Totó

Beszéljünk a fogadásról. Mr. Walker a monopolizált, totalizatőr rendszerben működő fogadásszervezést tartja a legideálisabbnak. Hozzáteszi azt is, hogy a bukmékereknek nagyobb összegeket kellene befizetnie a pénzdíjakba.
– Véleményem szerint pocsék a mostani brit fogadási rendszer, mert nagy mértékben ki van szolgáltatva a független bukmékereknek és a versenypályáknak. Hongkong a szabadpiac egyik élharcosa, mégis állami monopólium a lóversenyzés, a Hong Kong Jockey Club kezében futnak össze a szálak. Ausztráliában és Franciaországban is a totalizatőr rendszer az uralkodó. Nagy-Britanniának is ezen az úton kellene elindulnia. A mi bukijaink fillérekért kereskedhetnek egy termékkel. Nem tiltatnám be ezt a tevékenységet, de több pénzt kérnék érte. Ugyanezt tenném a közvetítési jogokkal is. Az Egyesült Királyságnak nagy szüksége lenne egy nemzeti poolra. Ezt elérhetővé kellene tenni a fogadóirodákban, okostelefonon, számítógépen és természetesen a pályákon. Ausztrália, Franciaország és Hongkong már bevezette ezt a rendszert. A fogadásszervező leveszi a maga meghatározott százalékát, és visszaforgatja a lóversenyzésbe. A külföldi nagy nemzetközi mítingeken is lehetne közös pool, és könnyen el lehetne osztani az ott keletkező hasznot az érintett versenyüzemek között. Azt tartom a legigazságosabbnak, hogy a fogadásszervező levesz 30% hasznot, a maradék hetvenet kifizeti a fogadóknak. A haszon egy negyede mehet a kincstárba adó formájában, egy negyed lóversenyzéssel kapcsolatos jótékony célokra fordítandó, a maradékot a pénzdíjakra és pálya fenntartási költségekre lehetne költeni. Ha valaki magán vállalkozásként szeretne fogadást szervezni, vagy média jogokra szert tenni, megtehetné egy központosított, új alapokra helyezett brit Jockey Clubon keresztül. Ha még így sem jön össze elég pénz, akkor hetente csak kettő vagy négy napon tartanánk versenyeket, két vagy három helyszínen. Nem szabad elfelejteni, mindent a szabad piac igényei szabnak meg, ehhez kell igazodni. A pályák természetesen más bevételekre is számíthatnak, ott vannak például a koncertek és fesztiválok. Egy dologra kellene csak figyelniük, a versenynapi belépési díjak ne haladják meg a Hongkongban megszabott 20 dollárt (800 forint), mert az olcsó jegyek mágnesként vonzzák a szórakozni vágyókat.

A veszteségek ellenére mi tartja több, mint húsz éve lóversenyzésben a vezető közgazdászt, aki nem ismeri a tréfát, ha pénzügyekre terelődik a szó?

Mark Johnston

– Azt hiszem Mark Johnston és William Jarvis szakértelme. A vásárlásokat Mr. Johnstonra bízom, és sohasem kellett csalódnom benne. Nem veti el a sulykot, pontosan tudja egy árverésen, mekkora összegnél kell beszállni, és mekkoránál kiszállni. Húsz éve egyszer sem csalódtam benne. Természetesen azt is tudom, hogy a lófuttatáshoz nagyon sok szerencse kell. Akárcsak a szakmámban, a pénzügyek és a tőzsde világában. Austrian School a csúcsot jelenti, hiszen 170 ezer fontot keresett, és nagyjából 80 ezret költöttem rá három esztendő alatt. 2020-tól 3 ezer fontért fedez az ír Clongiffen Studban. Ez egyszer pozitív volt a mérleg. Persze nem ámítom magam, összességében ráfizetéses a futtatói tevékenységem. Austrian School messze a legjobb lovam, 109-es ratinget kapott, mielőtt nyugállományba helyeztük egy sérülés miatt. Nagyon büszke vagyok rá, hogy lovam testvére, Tiger Roll (2010 pher, Authorized – Swiss Roll, Enterpreneur) az ország egyik legjobb ugró lova, tavaly ő nyerte a Grand Nationalt. A tenyésztő, Jerry O’Brien megvételre ajánlotta a teljes testvérét. Már alig várom, hogy az istállómba kerüljön. Remélem, hogy Subjectivist is beváltja a hozzá fűzött reményeket, de erre semmi garanciát nem látok. Ennek ellenére tudomásul veszem, mert ez a lóversenyzés alaptermészete.