/ by /   Friss hírek, Hazai ügető hírek / 0 comments

Miért pont az ügető? – Lukácsi Antónia

Hosszú évek óta segítesz az ügető lovak felkészítésében. Mikor hallottál először erről a különleges szakágról?

Még 2008-ban a nagy múltú és azóta is rendszeresen megrendezett Ügetőszilveszter volt az első alkalom, amikor szüleimmel együtt kilátogattam a Kincsem Parkba. Ahogy az lenni szokott, meglátni és megszeretni, már akkor megfogott a hangulat!

Hogyan csöppentél bele az itt folyó munkálatokba?

A látogatást követően csak a lóversenyen járt az eszem. Mint kiderült, édesapám egyik jó barátja az ügetőn dolgozik idomárként, ő Árokszállási Pál, aki hosszú évtizedek óta benne van a sportban. Az ő irányítása alatt ismertem meg a ló, lósport és a lovassport alapjait, így az ügetőét is. Elsőként a szerszámozás bonyolultnak tűnő művészetét tanultam meg, utólag megmosolyogtató számomra, hogy előbb tudtam hogyan kell egy lovat ‘kifogni’ és leszerszámozni, mint feltenni rá a szükséges eszközöket. Mindent fokozatosan sajátítottam el, először csikókocsiban, majd később már egyedül is hajthattam. Teljesen beleszerettem ebbe a sportba!

Hány éve dolgozol ügető lovakkal?

Idén lesz már 11 éve, hogy a pályára kerültem, ez alatt az idő alatt három istálló tagja voltam. Az első és egyben legfontosabb momentum Pali bácsinál volt, itt öt gyönyörű évet töltöttem el. Később Lakatos Csabához kerültem, ekkor 65-70 ló állt az idomításában, itt tanulhattam meg, hogy mennyire szerteágazó az ügetőlovak szerszámozásának lehetősége. Ahol a legtöbb évet töltöttem el és életre szóló kapcsolatokat is kötöttem, az Kolozsi László istállója. Itt mind szakmailag, mind emberileg nagyon sokat fejlődtem. Nála találtam meg a szívemnek legkedvesebb lovat, Villeneuve-t, ő volt az, aki miatt teljesen elköteleződtem a sport iránt. Megtanított a feltétel nélküli szeretetre, alázatra, bizalomra. Emellett pedig talán a legfontosabb dologra, arra, hogy ne csak a teljesítményük miatt szeressük ezeket a csodálatos ügetőket, hanem az egész lényük, a személyiségük miatt és a sok jó dologért, amit tőlük kapunk! Idén év elején kicsit eltávolodtam ettől a környezettől, de messze azért nem mentem, csak a ‘túloldalra’, hogy az irodai munkámmal segíthessem a lóversenyt.

Hogyan nézett ki az istállóban egy napod?

Reggel ötkor keltem, hat óra körül pedig munkába is álltam. Ekkor már a lovak megkapták a reggeli abrakjukat, így elkezdtem kihordani őket a karámba. Általában fél hétig bezárólag megérkezett a tréner és felesége, aki szintén kivette a részét az istállóban végzett feladatokból. Az idomár felírta azoknak az ügetőknek a neveit, akiket aznap tréningeztek. Én főként az előkészítésükben segítettem, majd a lesétáltatásukban, leszerszámozásukban, mondhatni enyém volt az utómunka. Dél környékén végeztük az utolsó simításokkal, átnéztük a felszereléseket, majd megkapták az ebédet is, ezalatt végig jártuk a boxokat, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy mindegyikük eszik és jól érzi magát. Mi így zártuk a napot, az estére kikészített abrakot az esti etetőtől kapták meg.

Hogyan zajlott egy általános hét az ügetők életében?

A hétfői nap a lassú munkáké volt, a keddi és szerdai pedig az igazán pörgős gyorsmunkáké, ezeket szerettem a legjobban. Pénteken a hétvégén futó lovak kerültek először hajtásba, majd sorba mentünk a többieken. A szombat pedig feltette az i-re a pontot, hiszen jött a várva várt verseny, amiért egész héten vagy akár hónapban dolgoztunk. Amikor ennek a sok munkának beérik a gyümölcse, az felbecsülhetetlen érzés.

Többször kérdésként merül fel, hogy mi a sorsuk a már nem versenyző ügetőlovaknak. Milyen tapasztalataid vannak ezen a téren?

Személy szerint tőlünk rengeteg olyan ló került le innen a versenypályáról, aki jelenleg is magántulajdonban hobbilóként éli az életét, de akad olyan is akivel más szakágban versenyeznek, fogat ló lett, illetve olyan is, akit rendőrlóként alkalmaznak. Általában pozitív véleménnyel vannak róluk, a tulajdonosaik nem győzik dicsérni őket okosságuk, kedvességük és könnyen kezelhetőségük miatt!