A hazai lóverseny szakma elmúlt öt évtizedének egyik legkarizmatikusabb, leghozzáértőbb alakja hunyt el. Farkas Ferenc 1943. február 28-án született Budapesten erdélyi és nemesi gyökerekkel rendelkező, értelmiségi családban. Felmenői között voltak gyártulajdonosok, erdőbirtokosok és szűrszabók is. Nagyapja, Györffy István neves néprajztudós volt. Édesapja, a marosvásárhelyi születésű Bisztrai Farkas Ferenc eleinte könyv- és lapkiadással foglalkozott, majd a Nemzeti Parasztpárt meghatározó politikusaként, gazdaságpolitikusaként, az utolsó Nagy Imre kormány államminisztereként vonult be a történelembe. Édesanyja, Györffy Anna iparművész és gyermekkönyv illusztrátor volt.
Míg testvérét, Ádámot a képzőművészet és azon belül a szobrászat érdekelte, addig a fiatal Ferenc, vagy ahogy mindenki hívta, Fetó az állatokért rajongott, ezért is terelte édesapja az agrár pálya felé. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1966-ban szerzett agrármérnöki diplomát. A Bábolnai Állami Gazdaságban kezdett dolgozni, majd egy rövid ideig az Élelmezésügyi Minisztériumnak lett a munkatársa. A hetvenes években a New Hampshire Társaság titkára, majd igazgatója. 1983-tól a kiskunsági lovas idegenforgalom és turizmus egyik megteremtője, a Sarlósárpusztai ménes alapítója. 1989-től Közép-Európa legsikeresebb versenyistállójának, a bordó-zöld mezszínű Kentaurs Farm és tréningközpont tulajdonosa. Lovai a kilencvenesek években 380 versenyt nyertek itthon és külföldön. Az évek alatt közel 150 lovat vásárolt Angliából vagy nyújtott szakmai segítséget a behozataluknál. 1992-től 2010-ig a Széchenyi István által alapított Magyar Lovaregylet (Hungarian Jockey Club) elnöke, 2002-től 2010-ig, nyugdíjazásáig a Kincsem Park ügyvezető (szakmai) igazgatója.
Egész életét meghatározta gyermekkora és felmenőinek szellemi öröksége. Ragaszkodott a gyökereihez, az otthonról hozott szokásokhoz. Olyan volt, mint egy Krúdy-hős, aki itt maradt egy rég letűnt világból. Nem ezt a világot éltük már, de ő ebben a miliőben érezte jól magát, ezt akarta fenntartani. A szülői házból hozott művészi hajlamának köszönhetően szerette a lovas képeket és szobrokat. Jelentős magyar és idegen, elsősorban angol nyelvű szakkönyvtárat hozott létre az évtizedek alatt.
Egészen különös érzelmi kapcsolat fűzte az angol telivérekhez. Elbűvölte a szépségük és gyorsaságuk. Magával ragadta a lótenyésztés és a pedigrék misztikuma, csak úgy, mint a galoppsport semmihez sem hasonlítható világa. Az 1970-es évektől rendszeresen részt vett a newmarketi telivér árveréseken, ahol világszínvonalú és származású lovakat vásárolt barátja támogatásával, majd az állami rendszer perifériáján mozogva elkezdtek versenylovat futtatni, amivel alaposan megmozgatták a pártállami rendszer lóversenyzésének állóvizét.
Halálával lezárult egy korszak. A rendszerváltás időszakának egyik utolsó, nagy egyéniségével lett szegényebb a magyar lóversenysport. Olyan kisugárzással rendelkezett, hogy ahol megjelent, ott rögtön a figyelem középpontjába került. Mindig elegáns megjelenése, jellegzetes hajviselete, karizmatikus egyénisége sajátos verbális eszközrendszerrel társult. Szinte látnoki megérzésekkel és utánozhatatlan sármmal rendelkezett. Sajátos tűz hevítette, mely megingathatatlanná tette víziója helyességéről, így tervei megvalósításáért foggal-körömmel harcolt. Született vezető volt, aki alkotni és építeni is tudott. Létrehozta a Sarlóspusztai Idegenforgalmi Központot, Tornyoslöbőt és az idomítótelepet. A sikerek mellett voltak rossz periódusai is, de mindig felállt a padlóról. Ez volt a védjegye.
A lovak származását tudományos alapossággal ismerte és elemezte. Az angol telivérek és az árverések érdekelték a világon a legjobban, minden más csak ezután jött. Megfejthetetlen módon értett a lóhoz. Volt hozzá szeme, érzéke, igazi lovasember volt, olyan, mint a lesben megbújó vadász. Az árveréseket vele nyitották és zárták, türelmesen és csendben ült, figyelt. Várta a legmegfelelőbb alkalmat, azt a pillanatot, amikor a legjobbat a legkedvezőbb áron tudta megszerezni. A Magyar Lovaregylet vezetőjeként az Országos Játék Alap jóvoltából fedezőméneket vásárolt a telivér (Glenstal, Horatio Luro) és az ügető (Executi Way, Yankee Yankee) tenyésztés számára. Legnagyobb klasszisai, Ryan’s Gift, Jeremy, Zahmatova, Jolly Groom, Dancing Candle, Dembinszky és Timoteo sorra nyerték a nagydíjakat itthon és régióban, a Kincsem Parktól Baden-Badenig.
Tudta, hogy a nemzetközi élvonalba való törekvés mit sem ér, a nyugati edzésmódszerek bevezetése, a takarmányozás reformja és kiemelkedő tudású szakemberek nélkül. Nevéhez fűződik a nemzetközi hírű Klimscha Albert és Kállai Pál hazacsábítása, Keszthelyi István champion tréner reaktiválása.
A Kincsem Park vezetőjeként vonult nyugdíjba. Az aktív szakmai munka hiányát első, majd második unokája kárpótolta, családtagjaira mindig nagy büszkeséggel tekintett.
Az utolsó években bár már betegeskedett, de a telivéreknek és a baráti hívószónak ekkor sem tudott ellenállni. Elszegődött szaktanácsadónak dr. Ecsedi Ferenc istállójába, ahol kiteljesedhetett. A világ legoptimistább embere volt, ekkor is. Minden versenyt meg akart nyerni. Az elmúlt napokban a kórházban volt, az utolsó versenyében sajnos nem győzhetett.
Nem futni, – szép lassan kimenni az
időből, és folytatni, napra-nap,
a lassu meghalást: igen, csak ez
jut nekem is, hisz tudom – óh, sokan
megmondták! – hogy az öröm gyilkosa
a lélek és a szellem.
(Szabó Lőrinc: A halál csiráival…)
Emlékét megőrizzük!