Tisztelt Sporttársak!
Engedjétek meg nekem, hogy utolsó levelemet is ugyanazzal a címmel kezdjem, mint ahogy azt mindig is tettem. Régi vágásúként most, az utolsó napokban már nehezen menne a váltás. Kellően vonalas, az elveimhez folytonosan és következetesen ragaszkodó emberként ebből már nem szeretnék engedni. Meggyújtottam egy régi gyertyát, szép levélpapírt vettem elő, melyre a kedvenc töltőtollammal írok.
Már két hónapja nem találkoztunk. Az augusztusi Donau Derby óta nem voltam kint a lóversenypályán, itthon vagyok és pihenek, így van egy kis időm gondolkozni az életemről és annak nagy dolgairól.
Még az egyetemi éveim alatt az angol-bölcsész szakon találkoztam az amerikai Ernest Hemingway gondolatival a szerelemről és a halálról, melyek mély nyomokat hagytak:
„Soha nem fog jól írni, ha fél a haláltól. Fél tőle?
Előttünk minden ember meghalt és valószínűleg utánunk is.
Ha valamilyen különösen jó dolgot csinál, akkor valódi szenvedélyt érez és legalább abban a pillanatban nem fél a haláltól?
Szerintem az igazi szerelem megszünteti a halálfélelmet. Minden gyávaság abból származik, hogy nem szeretünk vagy nem szeretünk jól. Egy igazi és bátor ember azért tud szembenézni a halállal, mint néhány orrszarvú vadász – aki igazán bátor – mert olyan szenvedélyesen szeretnek, hogy kizárják elméjükből a halált. Amíg az vissza nem tér mindenkihez. Egyszóval nagyon jól kell szeretnie.”
Húszéves fejjel hittem is neki, meg nem is, de talán nem is értettem meg minden sorát ekkor. Ennek ellenére mondatait jól elraktároztam és mindannyiszor eszembe jutottak, amikor válaszút előtt álltam.
Anglománként a lovakért és a konzervatív Angliáért gyerekesen rajongtam, így nem volt kérdés, hogy amikor tehettem, a szigetország felé vettem az irányt. Magával szippantott a közeg, az igazi LÓVERSENY. Már itthon éltem és a nyelvtanárok sokszor kiszolgáltatott kenyerét ettem, akkor valami olyanról álmodtam, hogy én leszek majd a Kincsemben az új Francis Cavaliero. Az a magyarrá vált elegáns, cilinderes, alkotó úr, aki nyelvtanárként került Angliából a Monarchiájába, de tehetsége és sokrétű ismerete révén meghatározó motorjává vált kora lóversenyzésének. Volt starter, versenytechnikus, szakíró és lótenyésztési szakember, a versenyüzem nélkülözhetetlen tagja, igazi mindenese.
Egy álmom vált valóra, mikor bekerültem a Kincsem Parkba, amikor befogadott a lóversenysport közege. Az első gyorsmunka, a startgépbe beállás izgalma, az első publikáció, majd a kisebb-nagyobb feladatok sikeres megoldása után tudtam, hogy a helyemen vagyok. Lubickoltam és száguldottam feladatról feladatra, szerelemmel és szenvedéllyel végeztem a dolgomat. „Az igazi szerelem megszünteti a halálfélelmet”– ekkor értettem meg igazán az ősz író szavait.
Hálás vagyok a sorsnak és szerető családomnak, hogy azt csinálhattam két évtizeden keresztül, ami igazán éltetett. Nagy idők tanúja lehettem: barátjának tekintett Kállai Pál, Imperiálról beszélgettem Aperianov Zakariással, csodáltam Overdose-t, koordináltam a fiatal lovasok képzését, beindítottam a gyerek póni versenyeket, részese voltam a Kincsem filmnek, voltam starter a Nemzeti Vágtán, elindítottam hatezer versenyt, húsz Derby-t, ott voltam az agárversenyek bölcsőjénél, gratuláltam a sokszoros champion Fazekas Imrének, szereztem örök barátokat, megismertem hasonlóan gondolkozó harcostársakat, társszerzője és fordítója voltam könyveknek, külföldön képviseltem hazámat, leveleztem Dettorival, Soumillonnal és Aidan O’Briennel, az angol lovak repülését fél évig szerveztem és boldog a szívem, hogy megéltem Kincsem születésének 150. évfordulójának ünnepségét.
Voltak terveim, talán csinálhattam volna még többet, de már nem tudtam. Küzdöttem, bíztam, harcoltam, elfáradtam, vesztettem. 53 évbe ennyi fért bele. Most, hogy az utóbbi időben nem voltam Veletek, kicsit több időm lett és megint a jó öreg Hemingway kötetét forgattam. Ez a verse Szabó Lőrinc fordításában a legszebb:
Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.
A levélpapír végére értem, a gyertyám is leégett. Holnap is lesz nap és Nektek feladatotok. Vigyázzatok a szívünknek legkedvesebb helyre, a Kincsem Parkra. Én már nem leszek ott, de gyertek ki vasárnap, mert a harangnak mindig szólnia kell a jártatóban. Én starter leszek az égi lóversenypályán, nagyon jó mezőnyök várnak rám. Nekem ott kell most már mondanom, hogy: „Tessék kérem felülni!”
Szeretlek benneteket, üdvözlettel: Kovács Botond Pejkó
Budapest, 2024. október 8., kedd
!HIVATALOS BÚCSÚZTATÁS!
A KINCSEM PARK MOST VASÁRNAP, 2024. OKTÓBER 13-ÁN, A NEGYEDIK FUTAM UTÁN 14:40-KOR BÚCSÚZIK KOVÁCS BOTONDTÓL A GYŐZTESEK KÖRÉBEN.
Néhány emlékezetes pillanat:
