Fájó szívvel tudatjuk, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt Keserű Krisztián, segédhajtó. Szabadkán született, és az ügetőversenyzéssel foglalkozott már fiatal kora óta, de úgy érezte, hogy hazájában nincs lehetősége kibontakozni. Magyar amatőrhajtói engedélyt kapott 2006-ban, és barátja, Joó Róbert idomár adott neki hajtási lehetőséget, aki Hajnal Tiborral dolgozott együtt abban az időben. Első győzelmét Baltika Vita sulkyjában aratta, három versenyt nyert bemutatkozó évében. 2007-ben Joó Róbert éppen befejezte munkáját Hajnal Tibornál és őt ajánlotta a helyére, így a Napsugár istállónál folytatta itthoni karrierjét, de ekkor már segédhajtói státuszt szerzett. Szorgalmas munkája miatt egyre több lehetőséget kapott Hajnal Tibortól, első segédhajtói győzelmét ismét Baltika Vita szállította 2007-ben. 2008-ban tizennégy sikert aratott, amivel segédhajtó champion lett, diadalához nagyban hozzájárult a négy győzelmet szerző Lagerfeld. Legkedvesebb lova El Nino volt, akivel ugyan csak egyszer tudtak győzni, de nagyon közel állt a szívéhez egész pályafutása alatt. Több idomárnál is dolgozott, így Jáder Lászlónál, Rutkai Józsefnél, Török Istvánnál, Kolozsi Lászlónál, mindenhol megbecsült tagja volt az istállónak. Az utóbbi években jónéhány lovat futtatott Gosztonyi Judittal. Vanádium Boy, Verbena SB, Aslaug Princess, Excellence, Flawless Hope és a vele triplázó Edoardo Ama voltak a kedvencei. Utolsó sikerét utóbbival aratta 2024 novemberében. Keserű Krisztián pályafutása során 415 versenyéből 40 győzelmet szerzett.
Búcsúztatásáról később intézkednek.
Emlékét megőrizzük!