Az egy hónapos nyári szünet után újra benépesül a Kincsem Park, visszatérnek a telivérek és folytatódik sokak nagy kedvence, a galoppszezon. Augusztus 3-án, vasárnap tíz futamban láthatjuk a lovakat, köztük több rangos, kiemelt tenyészversenyt is megvívnak.
Az első nagy durranás a sprinterek újabb klasszikusa lesz 1200 méteren, méghozzá a Kozma Ferenc Emlékverseny. Tulajdonképpen a Derby-napi Flandorffer Tamás Emlékverseny visszavágója következik a bombaformában lévő és címvédő Muskateer Three (Ján Havlík), a remek bemutatkozás után őt megszorongató Karazhal (Stanislav Georgiev), illetve a magas nyerő számot hozó Fabrizia (Gönczi Rebeka) között.
A következő nagy megmérettetés a 2000 méterre kiírt Kisbér Díj, amelyben a hét induló ellenére is komoly küzdelemre van kilátás. Vadali (Stanislav Georgiev) tavasszal klasszis erényeket csillogtatott, őt kell megvernie annak, aki győzni szeretne. Di Domenica Sweety (Ján Havlík) lehet a legnagyobb ellenfele, megerősítette topformáját és ráduplázhat múltkori elsőségére. Royal Froce (Jaroslav Línek) némileg meglepetésre nyert a Buccaneer Díjban, ha erre távra is tudja hozni a számát, főszereplő lehet.
A hároméves kancák is kitüntetett szerephez jutnak a 2400 méteres Magyar Kancadíjban, ahol Shaba Queen (Jaroslav Línek) új lovassal törné meg a második helyek sorát és vágna vissza a topsúllyal is évjárattársait biztosan előző Mammasita-nak (Stanislav Georgiev). Pinkie Pie Girl (Ján Havlík) kétszer is közel végzett, de Power Lady (Mocsinka Vivien) komoly momentummal jelentkezett, mindkettőjükre érdemes figyelni.
A nap egyébként a kétéves csikókkal indul a Hegedűs Zsolt Emlékversenyben, ahol a dobogós hellyel debütáló Fit To Fiery (Fézer Ramóna) szerezheti meg első győzelmét.
Nyílt sisakos összecsapás várható az 1200 méteres Alfkona Hendikepben, melyben a korábban ezüstös Haqawi (Kelemen Zénó), a mindig stabil Tonale (Sándor Péter), a távra komoly formával rendelkező Clearwater Beach (Gönczi Rebeka), valamint a szinte hibátlanul kezdő és első hendikepjére készülő Bay King (Jaroslav Línek) tűnnek esélyesnek.
Tízen állnak starthoz 1400 méteren az Amatőrverseny Hendikepben, itt a legutóbb orrhosszal kikapó Aduász (Jeles Anna) törhet az aranyra. Persze papíron két helyezés után kiváló esély Silverstar (Bakos Eszter) és a rendre döntős Címer (Fekete Emma) is.
Azonos távon, de jóval komolyabb társaság lép gyepre a Papp István II. Emlékversenyben, melyben Reshiram (Stanislav Georgiev) gyűjtheti be azt a győzelmet, mellyel még adós
. Exact (Monir Madihi) idén még keveset futott, de tavaly helyt állt a nagydíjakban, most is küzdelembe érhet. Rémkirály (Jaroslav Línek) mellett a táv és új lovasa szól, Pescara (Nagy Tamás) pedig gyepre visszatérve találhat magára.
Népes mezőny áll starthoz a Potássy János Emlékversenyben 1600 méteren, közülük Bocci-nak (Fézer Ramóna) érik már idei első sikere. Speedy Gonzales (Kelemen Zénó) eddig is jól mozgott, zsokéval pedig javulhat annyit, hogy itt is felérjen. Fabulous (Ördög Alen) is új lovassal próbálkozik, Tarqano (Monir Madihi) pedig a Nemezti Díj után tér vissza, komoly ambíciókkal.
2200 méterre rendezzük az Epsomi Hendikepet, aminek a Derb-ben nem messze végző My Kind of Way (Kolumbán Örs) és Barssio (Ördög Alen) lehetnek a legnagyobb várományosai.
A délután ugyanezen a távon, a Baracskai Hendikeppel zárul, itt a hendikepbe visszatérő Mora Mona (Sándor Péter), a nyerés után is jól teljesítő Keeness (Fézer Ramóna), a gyengébb társaságba kerülő Darinka (Morvai Eszter), és az egyre inkább mutatkozó Mrs Columbo (Jeles Anna) közül kerülhet ki a győztes.
A nap elején öt póni versenyt is végig izgulhat a közönség, a megszokott 400 méteres és hosszú távú, 800 méteres megmérettetés mellet, teszt jelleggel egy 250 méteres sprintversenyben is láthatjuk a legkisebbeket.
A fogadóknak 300.000 Ft Jackpot és a Kincsem+ futam elemi a tétet!
A teljes program az alábbi linken elérhető: https://kincsempark.hu/data/versenyprogram/2025/versenyprogram_2025_08_03_galopp.pdf
Gyorsan eltelt a nyári szünet, gyere és folytasd velünk a szurkolást vasárnap délután. Kezdés 14 órakor!