Bombaerős mezőnyök a Nemzetközi Lóversenyhétvégén

Pénteken kezdetét veszi a háromnapos Nemzetközi Lóversenyhétvége és Food Truck Show, melynek keretein belül összesen hat kiemelt nagydíj kerül megrendezésre. Az első nap elején, ahogy azt már megszokhattuk, a telivéreké lesz a főszerep, a 18.00-kor rajtoló Lovasutánpótlás Kupa V. Futama Hendikepben Pink (Májer Cintia am.), míg a Szeptemberi Gátversenyben Rikat (Lukás Matusky) képviseli a legjobb esélyt. A program közepén az agarak kerülnek reflektorfénybe, a Lyreen Mover Díjban összecsap egymással Booksy, Cody és Azraq triója. Később a Westmead Díjban Mimi, a Rapid Danger Díjban pedig Eagle a szaklap kedvence. Az esti órákban a Budapest-New York Amatőrtalálkozó Hendikep első felvonása a legnagyobb attrakció, melyben öt amerikai vendéghajtó száll sulkyba, ugyanakkor Oklahoma Font (Nagyváry Andrea), Overnight (Tänczer Tamás) és Prodigy Gasti (Leányfalvi Ferenc) hármasát nehéz lesz megszorongatni. A program további érdekessége a Péntek Esti Szuper Sprint Díj, ahol a specialista Lardon (Weber Zsolt) lophatja el a show-t.

Szombaton folytatódik a Nemzeti Ügető Liga versenysorozat, a rövidtávú Marschall József Emlékversenyben pedig hat ország delegáltjai mérik össze erejüket. Az olasz tréningből érkező Samurai BE (Joze Sagaj), az osztrák Othello Victory (Christoph Fischer), a német Rapido Ok (Josef Franzl), a szerb Piera del Bar (Fazekas Imre) és a szlovén Delux MS (Mitja Slavic) a Magyar Turf öt tippje, de a magyar aspiránsok közül Bronsvlinder (Hugo W. Langeweg) felveheti a harcot a külföldi klasszisokkal. A hosszútávú, fordulóstartos 103. Hungária Díj hasonlóan nemzetközi mezőnyt szólít a starthoz, itt a Német Ügetőderby-ből érkező Baxter Hill (Josef Franzl) lehet az abszolút kedvenc. Évjárattársai közül a szlovén Donina (Janko Sagaj) és Romi Mms testvére, Vanilla Mms (Mitja Slavic) is döntőbe kerülhet, hazai részről pedig a folyamatosan javuló Celsius Evo (Márton Lajos), illetve a Liga élén tanyázó Derby hős Úrilány R. (Veljko Mazsity) okozhat kellemetlen pillanatokat a favoritoknak. A színes program folyamán összesen négy futamra ajánlott fel a Totalizatőr 250.000 forint Tét jackpotot, köztük a Szegedy István Emlékversenyre, melyben a pálya „repülőgépei” néznek egymással farkasszemet, mint például Milliondollar Lux (Csordás Emil) és Underpaid Hanover (Fazekas Imre).

Vasárnap igazi nagydíjdömping lesz a galoppon, időrendi sorrendben haladva pedig a Tattersalls – Overdose Díj nyitja a sort. Az 1000 méteres sprintversenyben magyar részről Duce (Stanislav Georgiev), Meteorit (Nicola Pinna) és Puck Fair (Alberto Sanna) emelhető ki, ugyanakkor a cseh vendég Mikesh (Jirí Palík) komoly konkurenciának tűnik. A hétlovas Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díjban a tavalyi „Év lova” My Luck (Suták Csenge) kiemelkedő sansznak számít, a négyéves kiválóság a mérföldes távon megszerezheti pályafutása ötödik jelentős sikerét. A magyar tenyésztésű lovaknak nyitott Kovács Mihály Emlékverseny – Magyar Háromévesek Nagydíjában a júliusi Derby-ben is kitűnő Humanic (Alberto Sanna) és Bigfoot (Paizs Gábor) külön csatájára van kilátás. A hétvége zárása egyben a legnagyobb attrakció is lesz, ugyanis a 2400 méteres Kincsem Díjban hazánk legmagasabban jegyzett telivére, Quelindo (Alberto Sanna) újra pályára lép. A szürke mén utolsó győzelme alapján megőrizheti Kincsem parki veretlenségét, aki ebben megakadályozhatja, az a szlovák Oriental Sky (Jaroslav Línek), valamint a hűséges öreg Akaba (Stanislav Georgiev). Szombaton és vasárnap egyaránt 14.00-kor veszi kezdetét az első futam. A három nap alatt természetesen a Kincsem+ játék is elérhető lesz, méghozzá a megszokott időpontban pénteken 20.15-kor, hétvégén pedig 15.15-kor. Élőben közvetít a

SHARE THIS