/ by /   Kiemelt Galopp hír / 0 comments

Nemzeti Galopp Liga – jön a finálé

Az utolsó etaphoz érve egy nyitott kérdés maradt a Galopp Ligával kapcsolatban, éppen a legfontosabb, azaz, hogy ki nyeri a telivérek vetélkedését. A Magyar St. Leger előtt erre még három lónak van esélye. Jelenleg My Luck 78 ponttal áll az élen, de természetesen ő nem lehet ott a 2800 méteres klasszikus futamban, a végeredményt már nem tudja befolyásolni. A mögötte 72 ponttal második Eminens van a legkedvezőbb helyzetben, számára már egy negyedik helyezés, és az azzal járó 10 pont is az összetett sikert jelentené. Valljuk be, a Derby-nyerőtől el is várható, hogy a Hármas Korona harmadik ágában jól és eredményesen szerepeljen, ráadásul idén mindössze nyolcan állnak starthoz a futamban. Ne feledkezzünk azonban meg Mágnásról sem. A Nemzeti Díj és az Alagi Díj sztárja sajnálatos módon megsérült a Derby-t megelőzően, így négy hónapja nem láttuk versenyezni. A tavasszal mutatottak alapján azonban ezúttal is favorit lehet, az eddig meglévő 30 pontjához hozzáteheti a Magyar St. Leger-ben megszerezhető maximum 50 egységet, kérdés azonban, hogy ez elég lenne-e a végső győzelemhez. Eminens sorsa a saját „kezében” van, ha hozza azt, amit tud, megnyerheti a Nemzeti Galopp Ligát.

A lovasok között eldőlt az elsőség sorsa, az egész évben nagyon eredményes Stanislav Georgiev-re már csak Suták Csenge jelenthetett volna veszélyt, mivel azonban ő nem ül nyeregbe a Legerben, a champion zsoké, utolsó eredményétől függetlenül megnyerte a pontversenyt.

Sikeréhez nagyban hozzájárult az ESDE istálló remeklése, Akaba, Duce és Mágnás győzelmei, helyezései. Ennek köszönhetően Hajdi Lajos az idomárok vetélkedésében végez majd az élen. A rutinos tréner 53 pont előnnyel bír Kovács Sándorral szemben, ez pedig behozhatatlan előny a Magyar St. Leger előtt.