/ by /   Kiemelt Galopp hír / 0 comments

Eskandar nyerte az Ászári Díjat

Magabiztos versenyzést bemutatva a sárga Eskandar (Paizs Gábor) volt a legerősebb az 1600 méteres Ászári Díjban. A négyéves mén mögött Wizardess (ifj. Kozma István) és Bourges (Suták Csenge) osztoztak a helyezéseken.

I. futam – Nyeretlen Kétévesek Versenye

Lovasváltozás: Gregoire (1) – Stanislav Georgiev!

A favorit Magisztrát remekül kezdett és diktálta az iramot a mezőnynek. Mögötte Mirtusz, Gregoire, Summer Story és Szingli sorrendben haladtak a lovak, majd Wildvogel, Rizikó és Sámánkő volt a további sorrend. A kanyarban némi előnyre tett szert Magisztrát, ám az egyenesre érve a többi esélyes is szorosan felzárkózott mögé. A befutóban először Mirtusz indított támadást, a falon pedig megjelent Wildvogel és Summer Story, kívülről pedig Gregoire is egyre jobban belendült. Magisztrát azonban visszavert minden komolyabb támadást, és magabiztos győzelemmel indította karrierjét. Belül Wildvogel felzárkózott másodiknak, míg a harmadik hely Gregoire zsákmánya lett.

Befutási sorrend: Magisztrát (2) – Wildvogel (7) – Gregoire (1)

II. futam – Nyeretlenek Versenye

Kesu vállalta magára a vezetést, vele König Arion és Topáz tartotta a lépést, mögöttük Májusfa, valamint Sarkcsillag színei látszódtak, a mezőny végén pedig Juliana, Liliomfi és Liquid Spirit galoppoztak. A túlsó oldalon Topáz kezdett először visszaesni, ekkor még az osztrák Liquid Spirit is nagyon ki volt szakadva. Az élen továbbra is Kesu volt, de König Arion és Sarkcsillag megindították a támadást ellene az ügetőátjáróhoz érve, mellettük pedig Mojave is megjelent. A frontot Juliana követte, és Liliomfi is egyre közelebb volt. A befutóra érve Kesu és König Arion párosa kivált a többiektől, és külön versenyt futottak. Végül előbbi biztosan maradt az élen, és veszítette el nyeretlenségét. A harmadik helyre óriási meglepetésre a világ végéről felzárkózott Liquid Spirit.

Befutási sorrend: Kesu (1) – König Arion (2) – Liquid Spirit (6)

III. futam – Caissot Díj

Blokád és Cimbora kezdett nagyon gyengén, velük ellentétben Beauchamp Opal hamar talpon volt és jó tempóban elment vezetni. Őt szorosan követte Mondóka, a többiek viszont egyre jobban szakadtak le. Pokolfajzat vezette az üldözőbolyt, Zabpehely, Sonja és Rebellis társaságában, a kanyarban megindult Street Fighter és közelebb ért Blokád és Cimbora is. Az élen lévő Beauchamp Opal és Mondóka duója azonban más dimenziót képviselt, a kanyarban nagyon megléptek a többiektől. Ettől függetlenül a küzdelem közöttük elmaradt, mert Mondóka csak sétált, és könnyen kézből győzött. Beauchamp Opal mögé Sonja zárkózott harmadiknak.

Befutási sorrend: Mondóka (1) – Beauchamp Opal (9) – Sonja (8)

IV. futam – Kolosnémai Hendikep

Nem indul: Szikra (10)

Jól ugrott mindenki, ugyanakkor nagyon együtt haladt a mezőny, a vezetést végül Sármány vállalta magára. Mögötte az egész társaság szinte egymás mellett volt, a vezetőhöz képest Métának volt a legnagyobb a hátránya, de ő is két hosszon belül volt. Koperta sokáig a frontban galoppozott, az átjáróhoz érve azonban teljesen visszaesett. Ekkor egyébként Éjfél és Antistene indult el, és kisebb előnyre tettek szert. Mögöttük lőtávolon belül volt Contess Logist, Booxa, valamint jól tartotta magát továbbra is Sármány, hátulról pedig megjelent Niké. Utóbbi a távoszlophoz érve roppant erős volt és egy pillanat alatt az élre került, aminek következtében már utol sem bírták érni. Contess Logist ezúttal is jól mozgott, ő lett a második, megelőzve Booxa-t. A jó momentummal versenyző Éfjél, Antistene kettős a végére elfáradt.

Befutási sorrend: Niké (5) – Contess Logist (6) – Booxa (1)

V. futam – Repülő Hendikep

Salsa kivételével gyorsan kezdett mindenki, ahogy az várható volt, féltávig szinte egy vonalban haladt a mezőny, talán Nimble Fighter volt előrébb egy kicsivel a többieknél. Háromszáz méterrel a cél előtt belül Pikk Dáma, középen Adél és Muffin, kívül pedig Suhanó és Meriva színei tűntek fel a frontban. Végül Pikk Dáma volt a leggyorsabb és biztosan verte vissza Adél támadásait, a harmadik helyre Muffin érkezett meg.

Befutási sorrend: Pikk Dáma (6) – Adél (4) – Muffin (5)

VI. futam – Tata-Remeteségi Hendikep

Voodoo Master és Predator kezdett óvatosabban, míg Linácska szokásához híven elment vezetni. Mellette erősen fogva galoppozott Purpur Princess, a lassú tempónak köszönhetően pedig Predator is feljött a középmezőnybe, aminek egyébként Esti Kornél és Bizottság volt még a tagja. Pár száz méter megtétele után Purpur Princess állt az élre, és meg is szökött a mezőnytől. A túlsó oldalon elsőként I Gotta Feeling állt meg, az ügető átjáróhoz közeledve már esély nélkül folytatta. Purpur Princess eközben továbbra is magabiztosan galoppozott az élen, az első támadást a favorit Voodoo Master indította meg, a kanyarban már ott volt pár hosszal mögötte, míg a harmadik helyen Linácska és Predator helyezkedtek. Meglepetésre a befutóban nem változott sorrend, sőt, a hendikep ellen futó Purpur Princess elszórta a társaságot, szinte végig vezetve oldotta meg ezt a feladatot. Voodoo Master könnyű második lett, messzi harmadiknak a Bizottság ellen nagyot védekező Linácska érkezett meg.

Befutási sorrend: Purpur Princess (7) – Voodoo Master (4) – Linácska (3)

VII. futam – Ászári Díj

Az indítást követően Bourges galoppozott az élre, de szorosan követte Eskandar, az üldözőboly első harmadában még Wizardess, Run The Red Light és Duck of Gibraltar helyezkedett. A kanyarra megérkezett melléjük Cristály is. A mezőny végén Hamla színei látszódtak, az ő társaságában meglepetésre Radio Ga Ga galoppozott, mellettük Panda sem volt könnyű helyzetben. A befutóra érve Eskandar és Wizardess megindította a támadást Bourges ellen, a küzdelem azonban elmaradt, ugyanis Eskandar könnyen zsebelte be a győzelmet. Mögötte Wizardess biztos második lett, hátulról pedig senki nem tudott zárkózni, így Bourges maradt a harmadik.

Befutási sorrend: Eskandar (3) – Wizardess (6) – Bourges (4)

VIII. futam – Lord Derby Emlékverseny Hendikep

Felemásan indult a társaság, Brilliance nehezen kapott lábra. Futurist Fashion kis súlyával gyorsan a frontban volt, de Suttogó vállalta magára a vezetést, közel volt még Welana, Mátrix és Zita Királyné, a kanyarhoz érve viszont egyre jobban szakadt szét a mezőny, a háttérből Zanyetta kezdett el zárkózni. A befutóban Suttogó mellett könnyen ment el Futurist Fashion, vele pedig Mátrix, illetve Zita Királyné próbálta tartani a lépést, nagy meglepetésre a favoritoknak momentuma sem volt. Futurist Fashion végül meggyőző stílusban ért haza Mátrixot megelőzve, a harmadik hely a szépen finiselő Zanyettának jutott.

Befutási sorrend: Futurist Fashion (11) – Mátrix (10) – Zanyetta (8)

 

SHARE THIS