/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

A háromévesek domináltak az idei Ménesek Díjában

Villám Ville (Fazekas Imre) győzelmét hozta az idei Ménesek Díja. Mögötte egy másik hároméves, Vital RG (Hajnal Tibor) végzett a második helyen, megelőzve az idei Derby-nyerő Úrilány R.-t (Veljko Mazsity).

I. futam – Dr. Beke István 80. születésnapi Hendikep

Nixon helyből gyors volt a nap első futamában és rögtön élre állt. Dabano As is jól kezdett és San Francisco is remekül indult. Utóbbi az első egyenesben felügetett Nixon mellé, miközben istállótársa Sziklaszirt nem kiszakadva zárta a sort. Sok változás nem történt egészen az utolsó 200 méterig, ahol Temass hatalmas lendülettel indult meg, átszáguldott mindenkin és megszerezte zsinórban harmadik győzelmét. Amy’s Love érkezett a második helyre, célfotó alapján Nixon lett a harmadik.

Befutási sorrend: Temass (1) – Amy’s Love (3) – Nixon (7)

Győztes idő: 22,7

II. Játszi Hendikep

Kapitány igyekezett tartani a falat a start után, miközben Spar Lady galoppozott és kiesett a versenyből. Kapitány mellé Utah River zárkózott fel, őket egy újabb kettesfogat, Jackson Junior és No Fear követte. A komótos tempónak köszönhetően a túlsó oldalon összetömörödött a mezőny, ezen kívül változás nem történt. Az utolsó 600 méteren gyorsultak fel a fogatok, akkor több támadás is indult a még mindig élen lévő Kapitány ellen. Utah River váltott tempót és vette át a vezetést, a befutóban tovább gyorsított és magabiztosan nyerte a futamot. Tommy Lee és Reménység osztoztak a helyezéseken.
Vizsgálat (Utah River-5, Tommy Lee-7, Reménység-6)!
A Versenyintézőség a célbíró által elsőnek helyezett 5-ös számú fogatot (Utah River) súlyos hajtási szabálytalanság miatt diszkvalifikálta.

Befutási sorrend: Tommy Lee (7) – Reménység (8) – Jackson Junior (2)

Győztes idő: 25,7

III. futam – Kétévesek Versenye

Vegyesen sikerült az indítás a nap harmadik futamában, a csikóversenyben. Zizzenőnek voltak problémái a start előtt már, így szinte esély nélkül indult. Az egyik favorit Veritable Yankee ragadta magához a vezető pozíciót, Zaffiri, Zara Noble BD, Zum Glück, Zója és Zsenerőz volt a további sorrend, Zsátár Csigának volt már az első kanyarban néhány hosszas hátránya a többiekkel szemben. Zsenerőz az első egyenesben megkezdte a zárkózást és egy körrel a vége előtt a vezetést is átvette. Mögötte Veritable Yankee mellé megérkezett Zója, majd Zaffiri és Zum Glück kettőse következett. Zója az utolsó kanyar bejáratáig tudta tartani magát a frontban, ott elindult visszafelé, a helyét Zaffiri vette át és Zara Noble BD reménykedhetett még egy helyezésben, miközben az élen egyre magabiztosabban ügetett Zsenerőz, akit Veritable Yankee követett. Zsenerőz előnye a befutóban már jó 15 méteres volt, élete nyolcadik startjára könnyen veszítette el nyeretlenségét. Veritable Yankee és Zaffiri értek célba mögötte.
Vizsgálat (Veritable Yankee-2)!

Befutási sorrend: Zsenerőz (6) – Veritable Yankee (2) – Zaffiri (1)

Győztes idő: 26,1

IV. futam – Amatőrverseny Hendikep

Rangos Meteor kezdett a legjobban, azonban Száguldj! nevéhez méltón elszáguldott mellette és az egyenesre már ő hozta a lovakat. Rangos Meteort Kincses és a zárkózó Sholty Csabi párosa követte, majd Orient Boy, Old Shatterhand, Rigoletto és Szivárvány volt a további sorrend. Rigoletto indult elsőként a vezető Száguldj! üldözésére a túlsó egyenes végén és fel is ügetett a második helyre, Sholty Csabi érkezett harmadikként és Orient Boy színei is feltűntek az utolsó kanyarban. Rigoletto a befutóra fordulva átvette a vezetést, Száguldj! mellett pedig sorra mentek el a többiek. Sholty Csabi és Orient Boy próbálták utolérni Rigoletto-t, aki azonban meg tudta tartani előnyét és megnyerte a versenyt, a másik két ügető a helyezéseken osztozott.

Befutási sorrend: Rigoletto (2) – Sholty Csabi (8) – Orient Boy (1)

Győztes idő: 23,8

V. futam – Rádoki József Emlékverseny 

Hiba nélkül jött el a starttól a teljes mezőny, többen is remekül kezdtek. Priscilla mellett Vakarcs RG vette át a vezetést a kanyarban, az egyenesben pedig Unreal Boss tört az élre. Unreal Boss, Vakarcs RG, a zárkózó Datcha Turgot, Timoko R.L., Livi Kickoff és Unika Vik volt az élmezőny sorrendje az első egyenesben. A túlsó oldalon Unreal Boss, Vakarcs RG, Datcha Turgot és Unika Vik négyese ellépett a többiektől, akik közül Ugolino Ans kezdte meg a zárkózást. Datcha Turgot az utolsó kanyar közepéig bírta, ott megelőzte őt elsőként Unika Vik, aki Unreal Boss üldözésére indult és a finisben el is szaladt mellette. A célegyenesben Livi Kickoff-nak volt jó momentuma és fel is tudott szaladni a harmadik helyre a két favorit mögé.

Befutási sorrend: Unika Vik (5) – Unreal Boss (4) – Livi Kickoff (10)

Győztes idő: 19,7

VI. futam – Török László Emlékverseny:

Lejelentés: Bimbo de Chenu (2)

Rendkívül gyorsan kezdtek az ügetők a nap hatodik futamában. Sultana Jet és Victory Knick viaskodtak egy kicsit a vezető pozíció megszerzéséért, ami utóbbinak sikerült végül. A folytatásban Oldtimer Diamant, Orifiamma Jet, Peron Viking és a leszakadó Rubino TIM volt a sorrend. A túlsó oldalon Peron Viking gyújtotta be a rakétákat és felszaladt Sultana Jet mellé, azonban a befutóra fordulva legutóbbi versenyéhez hasonlóan hibázott. Victory Knick-et Sultana Jet próbálta támadni, de komoly veszélyt nem jelentett rá, a nyerő istállótársa, Oldtimer Diamant lett a bronzérmes.

Befutási sorrend: Victory Knick (3) – Sultana Jet (1) – Oldtimer Diamant (4)

Győztes idő: 20,1

VII. futam – Laufer Imre Emlékverseny

Vanádium Boy, Udvarhölgy, Vanderle, Top Up és Timiko ügettek a frontban, miután hiba nélkül eljött a mezőny az autótól. Az első egyenesben Udvarhölgy került az élre, mellé felügetett Timiko, majd Vanderle és Vanádium Boy duója következett, a mezőny második feléből pedig Velence R. kezdte meg a zárkózást. Az utolsó 500 méter kezdetén Vanádium Boy és Timiko párharcára volt kilátás, utóbbi azonban a befutóban könnyen lépett el ellenfelétől és magabiztosan nyerte a futamot. A harmadik helyen Velence R. ért célba, azonban a futam után a Versenyintézőség tisztátlan ügetés miatt diszkvalifikálta, így a bronzérem Vanderlének jutott.

Befutási sorrend: Timiko (7) – Vanádium Boy (5) – Vanderle (9)

Győztes idő: 22,7

VIII. futam – Ménesek Díja

Második nekifutásra indult el az idei Ménesek Díja. Titán Ville kivételével mindenki jól kezdett, a térhátrányok már az első kanyarra érve eltűntek az ügetők között. Libasorban haladt a mezőny amikor ráfordultak az első egyenesre. Az élen Vital RG ügetett, majd Villám Ville, Villeneuve, Úrilány R., Uránia RG, Time To Say Goodbye és Titán Ville volt a sorrend. A túlsó oldalon az első és az utolsó ló között nem volt több 20 méternél, köszönhetően a rendkívül komótos tempónak. Ezt Úrilány R. unta meg elsőként és még a kanyar előtt átvette a vezetést. Rögtön reagált rá Villám Ville is és felment a második helyen ügető Vital RG mellé, majd ezt követően a tribün előtti egyenesben Úrilány R.-hez csatlakozott. Időközben Time To Say Goodbye került a negyedik helyre. Az utolsó kanyarra érve Villám Ville átvette a vezetést Úrilány R.-től, aki a befutóban ismét próbált elindulni, de a végén csak a harmadik helyet tudta megszerezni, mert az utolsó lépéseken Vital RG  is elkapta.

Befutási sorrend: Villám Ville (2) – Vital RG (3) – Úrilány R. (5)

Győztes idő: 26,3

IX. futam – Nebuló Hendikep

Hajtóváltozás: Up All Night (1) – Varga Sándor!

Usain, Nelli Gull és Serafina Ketti triója kezdett a legjobban a nap utolsó futamában, míg Ügyeske és Nemzetesúr hibáztak, őket diszkvalifikálták. Ruby Reeves, Up All Night és Prometheus is a frontban helyezkedtek. A túlsó oldalon a vezető Usain mellé felment Prometheus, hátulról pedig Ultra Lady kapcsolt más sebességi fokozatra. Usain végig vezetve nyerte a versenyt, Ultra Lady érkezett a második helyre, Prometheus lett a harmadik.

Befutási sorrend: Usain (3) – Ultra Lady (12) – Prometheus (7)

Győztes idő: 22,6

SHARE THIS