/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Látványos küzdelemben Timoteo nyerte az Api Díjat

A Hico istálló ötévese Timoteo (Veljko Mazsity) ráduplázott legutóbbi győzelmére, miután küzdelemben nyerte az Api Díjat. Henrik Ibsen A.T. (Hajnal Tibor) lett az ezüstérmes, célfotóban Übü király (Márton Lajos) a harmadik.

I. futam – Hansa Díj

Wyoming River már a start előtti pillanatokban galoppozott, amit az indítás után is folytatott, így kiesett a versenyből. Vadóc Gitta és Velocity kezdtek jól, mögöttük Villám RG és Verbena SB ügetett. A mezőny ketté szakadt mire az egyenesbe értek, a vezető kvartett megszaladt a többiektől. A túlsó oldalon Velocity próbálta átvenni a vezetést, Vadóc Gitta azonban nem hagyta magát. Velocity hibázott, őt is diszkvalifikálták. Villám RG indított támadást ezután Vadóc Gitta ellen, a befutóban fel is ügetett mellé, azonban az utolsó 100 méter kezdetén ő is elugrotta magát. Verbena SB indult meg ekkor és megszerezte a győzelmet, Vadóc Gitta biztos második lett, majd Vadonc SB érkezett harmadiknak.

Befutási sorrend: Verbena SB (4) – Vadóc Gitta (2) – Vadonc SB (6)

Győztes idő: 22,1

1. agár futam – Rapid Ranger Díj

Daren kezdett a legjobban, majd elment mellette Black Betty és Chilli és Muci is közel volt. A végén a célfotó alapján Black Betty lett a nyerő, azonban vizsgálat után a Versenyintézőség verekedés miatt diszkvalifikálta, így Chilli, Muci, Daren lett a befutási sorrend.

Befutási sorrend: Chilli (4) – Muci (1) – Daren (5)

II. futam – Virágos Díj

Une Dame állt élre a startnál, de 150 méter után átvette tőle a vezetést Longines. Une Dame és Kelvin A.T. ügettek a második és harmadik helyen, Gigant Wings mellé pedig felzárkózott Zabrina. Az utolsó 800 méteren indult el Disney HR és egyre feljebb ügetett. A kanyarban Gigant Wings és Bonjour Evo akadtak össze, miközben továbbra is Longines ügetett magabiztosan az élen. Une Dame-t Disney HR próbálta kívül előzni, azonban elugrotta magát, így végeredményben a sorrend szinte végig Longines, Une Dame, Kelvin A.T. volt.

Befutási sorrend: Longines (5) – Une Dame (2) – Kelvin A.T. (1)

Győztes idő: 20,2

2. agár futam – Forest Gump Díj

Minden agár jól indult, az első métereken szinte teljesen egy vonalban voltak a kutyák. Később Booksy vált ki a többiek közül és Dolores is elindított egy hajrát a végén, de nem sikerült utolérnie Booksy-t, Tessa lett a harmadik.

Befutási sorrend: Booksy (1) – Dolores (6) – Tessa (5)

III. futam – Nyeretlenek Versenye I. rész

Rock and Roll és Victory-Lease hamar talpon voltak, mögöttük Világfi, Sebastian Ketti, Vinifera M és Vegas volt a sorrend. Wrangel M az első egyenesben hibázott. Az istálló oldalon a vezető kettős már 10 méteres előnnyel rendelkezett, a harmadik helyre visszajött Világfi, megkezdte a zárkózást Vegas , Usain Bolt és Varannó. Rock and Roll-t folyamatosan támadta Victory-Lease és pont a célban el is kapta, messzi harmadiknak megérkezett Varannó.

Befutási sorrend: Victory-Lease (6) – Rock and Roll (3) – Varannó (8)

Győztes idő: 20,7

IV. futam – Betolakodó Hendikep

Lejelentés: TARTANTINO (1)

Második nekifutásra indult el a nap negyedik futama. Jól kezdett a favorit Uncia, illetve a szintén élről forduló Útszéli, aki mögött nagy volt a helyezkedés. A kanyarban Uncia mellé mögé Sebes érkezett meg, majd Sziporka és Udvarhölgy volt a folytatás. A vezető trió a túlsó oldalon 3-4 hosszra elment az üldözőktől, de ez még nem volt jelentős. Sebes az utolsó kanyarban kezdett fáradni, Sziporka vette át a második helyet. Keeper-t is harcba dobta hajtója, a befutóegyenesben pedig hatalmas lendülettel indult el Rolling Stones. Uncia start-célban nyerte a futamot, a második helyre célfotó volt a célba berobbanó Rolling Stones, Sziporka és Sebes között.

Befutási sorrend: Uncia (3) – Rolling Stones (6) – Sziporka (3)

Győztes idő: 23,1

V. futam – Nyeretlenek Versenye II. rész

Nagy Ferenc II. hasonlóan az előző futamhoz elment vezetni, ezúttal Vanderle társaként. Mögötte Tiny Angel, Winner Boy, Uzonka M és Ukmukfukk volt a sorrend, de két ló, nevezetesen Vajk és Vezuvián kivételével szépen együtt haladt a mezőny. Az egyenes végén kezdett gyorsulni a tempó és ezt már nem tudta tartani Winner Boy. A túlsó oldal elején Vanderle is galoppozott az élen, így Tiny Angel került vezető pozícióba. Ukmukfukk jött fel a második helyre, akit Willemijn SB és a jó versenyt futó Uliána Ketti követett. Tiny Angel-t a befutóban Willemijn SB támadta meg, de csak megközelíteni tudta, Ukmukfukk lett a bronzérmes.

Befutási sorrend: Tiny Angel (2) – Willemijn SB (5) – Ukmukfukk (3)

Győztes idő: 22,6

VI. futam – Rádzsa Hendikep

Tündér Szépe hibával kezdett, diszkvalifikálták. Salihamidzic vállalta magára a vezetést, amit az első egyenesben Tengelic próbált átvenni tőle, Salihamidzic azonban nem hagyta magát, tovább gyorsított. Tengelic sem hagyta lerázni magát, így a vezető kettős nagyon elszaladt az üldözőktől, akik Szacharin, valamint Overnight vezetésével érkeztek, mögöttük Urban Legend, Orinoco és Rocket Boy volt a további sorrend. A túlsó oldalon Rocket Boy-t elindította hajtója, de ez nem volt sikeres támadás, nem tudott előrébb kerülni. Tengelic az utolsó kanyarig bírta a gyors tempót tartani, ott elindult visszafelé, Salihamidzic egyedül maradt az élen. Overnight indított támadást a finisben és Rocket Boy is újra elindult, azonban csak a helyezéseket tudták megszerezni, mert Salihamidzic végig vezetve megnyerte a versenyt.
A futam után vizsgálat (10-Rocket Boy) volt, változás nem történt.

Befutási sorrend: Salihamidzic (5) – Overnight (4) – Rocket Boy (10)

Győztes idő: 19,4

VII. futam – Api Díj

Uzsorásnő gyengén kezdett, Peron Viking pedig a kanyarban hibázott és kiesett a versenyből. Samuel Becket A.T. és Oldtimer Diamant párosa ment el vezetni és mögöttük is két kettesfogat haladt. Rafael Bit és Henrik Ibsen A.T. alkották a második duót, Timoteo és Übü király a harmadikat. Az egyenes végére a három páros mögé Uzsorásnő is megérkezett. Az utolsó kanyarban kezdett fáradni Samuel Becket A.T., Oldtimer Diamant egyedül maradt az élen. Henrik Ibsen A.T. és Timoteo indítottak elsőként támadást, majd a  célegyenesben Rafael Bit és Übü király is begyújtotta a rakétákat. A végén Timoteo nyerte a futamot, Samuel Becket A.T. lett a második, a harmadik helyre célfotó volt Übü király, Oldtimer Diamant és Rafael Bit között.

Befutási sorrend: Timoteo (5) – Samuel Becket A.T. (6) – Übü király (4)

Győztes idő: 18,4

VIII. futam – 2017. évi Amatőr Kupa Hendikep XI. futam

Hajtóváltozás: Nelli Gull (4) Tanczer Tamás

Ugolino Ans és Rózsakert kezdtek helyből gyorsan, az egyenesben aztán libasorba rendeződtek. A harmadik helyen ügetett Nelli Gull, őt Nichelino Di Re, Oscar Wilde, Tini-mia, Ottey Boss, Uncatchable és Reine Fille követték. A gyors tempónak köszönhetően az egyenes végére megnyúlt a mezőny. A túlsó oldalra fordulva úgy tűnt Ugolino Ans külön versenyt fut, a fordulóban azonban meglepetésre beérték a többiek és végül még a dobogón sem tudott végezni. Nelli Gull ügetett élre a finisben és megnyerte a futamot, Rózsakert lett a második, a harmadik helyre célfotó volt Tini-mia és Nichelino Di Re között.

Befutási sorrend: Nelli Gull (4) – Rózsakert (5) – Tini-mia (8)

Győztes idő: 19,4

IX. futam – Molnár Hendikep

Lejelentés: OKLAHOMA FONT (8) és OLMO JET (7)

Szokás szerint nagyon gyorsan kezdett Priscilla, azonban Kronos nem hagyta, hogy lecsukjon neki. A második sorból jól jött el Norman, közel volt Baddington és remekül helyezkedett Machetta is. Az egyenesben Magic Bucks ügetett fel Norman mellé a negyedik helyre, a kijáratnál pedig tovább gyorsított és a vezető Kronos-hoz csatlakozott. Az utolsó 500 méterre érve a teljes mezőny megérkezett, Una Noche Mas kivételével. A kanyarban Raffaella SM indult el, legkívül pedig Machetta gyújtotta be a rakétákat. Az egyenesben nagyon könnyen vette át a vezetést az idő közben élre kerülő Magic Bucks-tól és magabiztos győzelmet aratott. A második helyre célfotó volt Baddington és a szépen hajrázó Norman között.

Befutási sorrend: Machetta (10) – Baddington (2) – Norman (11)

Győztes idő: 20,4

SHARE THIS