/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Nyertes versek a #loversek nyereményjátékon

Nagyon szépen köszönjük a sok fantasztikus verset! Nehéz volt választani, de végül megszületett a nyertesek listája:

Tari Erika Anett
Én, a „Csoda Kanca”

A történetem nem csak egy mese habbal,
Így hát elmondom nagy bizalommal.
Tápiószentmártonban jöttem a világra,
Édesanyám tudta, hogy ez nem történt hiába.
Kincsem a nevem, amit imádok,
Hiszen a gazdám szeme fénye vagyok.
Az irántam érzett szeretete és bizalma,
Nagyobb volt, mint a hatalma.
„Szállj! Repülj! Soha ne nézz hátra!”
Ezeket mondotta minden pillanatába.
Az igazi vágtázásban éreztem jól magam,
Célom volt a sebesség és a gyors iram.
A galoppálya életem részévé vált,
Mivel sok volt a versenyre a gyakorlás.
Legelső rajtomra nem is nagyon emlékszem,
De azt tudom, hogy megnyertem.
Mint, ahogy ötvennégyszer, soha nem veszítettem,
Mindenki tudta a nevemet, akárhova mentem.
Ám minden jónak vége szakadt hirtelen,
Mint ahogy ennek a csodának is énvelem.
Hat éves lehettem, amikor a gazdám
Nem engedett száguldani, ahogy én akarnám.
Nem tudtam, hogy mi történt,-Ez lehetetlen!
De éreztem, az ízületeim roncsolódtak énnekem.
De az élet megy tovább,
Mint az óra, meg nem áll.
Ezek után nem maradt más dolgom énnekem,
Csak, hogy tovább adjam, amiért érdemes volt élnem.
Sokat köszönhetek a gazdámnak
És mindenkinek, akik versenyezni láttak!

Gábor Szekeres
Kincsem

Már egy hete csak a kincsemre
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kantárral nyakában,
ment az istállóba, ment serényen.

Én még elveszett lélek voltam,
fogadtam, hazárdíroztam,
Hagyja a rheumatoid artritiszt másra.
Engem vigyen föl a táblára.

Csak ment és vágtatott némán,
nem rúgott, nem is lépett énrám
s a paták fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a távolba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen daliás ő –
barna sörénye lebben az égen,
S legendát hord a paripák szívében.

Л. Очирхуяг
Mongol ló Hegyek mögül is idevágtató Messzi távolról is hozzám siető Csikókorától játszópajtásom Vértiszta mongol lovam
Felhőrajzolta égi lovam
Mérhetetlenül értékes paripám
Páratlan erővel bíró
Szélsebes ráróm S most, itt vagyunk, Elmondhatatlan hajrádon Nézők ezre szurkol, örül Messzi úton a támaszom voltál Versenypályán dicsőségem lettél, te Mongol lovam.
Sörös Balázs
K-iváltságos lótenyésztő, Blaskovich Ernő angol telivére,
I-mádta Őt Berlin, Baden-Baden, Goodwood és Budapest népe.
N-em véletlenül lett a neve ez: „A legyőzhetetlen csoda kanca”,
CS-odálta galoppozását Európa főurainak apraja és nagyja.
E-mlékét őrzi park, szobor, film és megannyi történet,
M-ind az ötvennégy győzelme meghozta a felejthetetlen dicsőséget.
Rapavi Zsolt
Kincsem, a verhetetlen:

Magyar Nemzet büszkesége,
Kincsem verhetetlensége.

Kincsem a híres Csodakanca,
Kincsem Parknak névadója.
Legyőzője nem volt soha,
Máig a világ legjobb lova.
54-szer állt a starthoz,
54-szer nyert futamot.

Köszönjük ezt Széchenyinek,
a trénernek: Hesp Róbertnek,
és persze a tenyésztőnek:
a nemes Blaskovich Ernőnek.

Kristóf Timy
Történelmet írt AKABA,
háromszor zsebelte be a Milleniumi Díjat.
Volt már az Év Lova,
de nem ezért szereti Istállója.
Hatalmas szíve, lelke van.
MÁGNÁS lett az idei év Championja,
Ő az évjáratának legjobbja.
Mindenki csodálja,
hisz Ő az ESDE sztárja.
Dorina Katona
Az ügetőverseny

Szombat van,s szombaton más nem lehet csak ügető,
Ünnepnapon,hidegben és melegben is vár a Kincsem parkban a tribün.
Itt az első futam,jönnek már az ügetők.
Fordulóstartos a verseny,mi elsőre nem sikerül.
Halljuk már a bemondóban a “start érvénytelen” jelzőt.
Második nekifutásra elindul a futam, galoppban kezd az egyes,miközben a pályát elhagyja a kettes.
Nagy az izgalom,már csak hatan maradtak.
A befutóra érve hibázik a favorit váratlan, sok fogadó a fejét fogja e pillanatban. Jön a hetes,majd lazán hazasétálva gyűjti be győzelmét az első futamban.
Fújtató ló a tiszteletkörét megteszi,hajtója a gratulációt köszöni. Visszamegy a ló az istállóba,jön a hajtó és a tulajdonos a díjátadóra. Megkapják a díjat és mehetnek vissza, hogy a bajnok lovát boldog tulajdonosa lesétáltassa.

Kun Éva
Ücsörgök a fűben önmagamban ottan s nicsak hallom körülöttem könnyű pata dobban.Karcsú nyakán szép sörénye libben könnyű szélben, izmos lába négy patája ível déli fényben.
Hatalmas nagy barna szeme értelemben csillan, de érzem hogy a szívében csalódottság villan Halkan horkant így üdvözöl lába kapál füvet szór, érzem hogy bánat gyötri és ez engem szíven szúr.
Beszélgetni nem tudunk mi a teremtés hibája,de attól még tudom, hogy vagyok jó barátja Szó nélkül is elmondhatja mi bántja a szívét,én megértem és meghallgatom így könnyítem lelkét.
Megsúgja, hogy széjjelveti patáját a lendület, őrült vágtát diktálhatna s nem itt enné a füvet. Elmondja, hogy veszett tempó vágtázik a szívében, s lerúgná a csillagot is göncöl szekér végében.
Szélsebesen száguldana fényes füves pályákon, csak megállnia sose kéne unott füves rámpákon. Startgép robban zászló lobban pata izzik tele már, világ legjobb lova indul dübörögj föld meg nem áll.
Élete a vad rohanás vére tüzel orra fúj, Kincsem hívja űzi hajtja égi mezőn síron túl. Imperiál Imi fia dübörög az inaiban, bár nem rokon hívja csalja felhő szélén őt bíztatja.
Norten Dencer, Sovjeskij Star vére benne felüvölt, sétálni én sose fogok inkább nyíljon meg a föld! Jól megértem, tudom érzem, hogy mit akar mondani, ősök szíve húzza hajtja hogy tudna megnyugodni.
Aztán felnéz a kék égre bánat úszik szép szemén, elbúcsúzik s elballag ő Európa mezején.
Nemeth Gabor
Rajtra szegeződő figyelem,
Feszültséggel táncol az idegeken.Eldörren és indul a vágta,
Mindenki a biztos befutót várja.Suhanó sörény, sebesen lobog,
Felcsillanó patkó patanyomban dobog,Szélviharban szaladó hajsza,
Mely a végén a legjobbat jutalmazza.

A szerencsés nyerteseket kérjük, hogy Facebook oldalunkon keresztül, üzenetben vegyék fel velünk a kapcsolatot!

Mindenkinek gratulálunk!

SHARE THIS