/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Victory Knick folytatta győzelmi sorozatát a Paulovitz János Emlékversenyben

Victory Knick (Csordás Emil) és Vortice Bi (Fazekas Imre) küzdelmét hozta a Paulovitz János Emlékverseny, melynek végén a Laura istálló importja szerezte meg a győzelmet, messzi harmadik helyen Bimbo de Chenu (Varga Sándor) ért célba.

I. futam – Vamba Díj

San Francisco és Utódló kezdtek a legjobban, utóbbi még a kanyar előtt le tudott csukni és felvállalta a vezető pozíciót. Az egyenesben kettesfogatokba rendeződött a mezőny, San Francisco mellé megérkezett Unique Boy, majd Urzulina és Urban Legend kettőse következett, őket Tengelic és Uránia RG követte, a sort Titus Livius zárta. A túlsó oldalon Unique Boy gyorsított és megpróbálta átvenni a vezetést, Utódló azonban felvette a kesztyűt, ő is gyorsított. Ennek köszönhetően az első két ló ellépett a többiektől. Utódló vezetésével érkezett a mezőny a befutóra, ott azonban megadta magát, sorra mentek el mellette. Uránia RG nagy lendülettel indult el a végén és favorithoz méltón nyerte a versenyt, Urban Legend és Tengelic előtt.

Befutási sorrend: Uránia RG (8) – Urban Legend (3) – Tengelic (2)

Győztes idő: 20,2

II. futam – Elefánt Díj

Lejelentés: WONDERCHILD (4)

Vitya és Virna Lisi viaskodtak a vezető pozíció megszerzéséért, White Lady, Útonálló és Uncia volt a további sorrend, a startnál hibázó Victoria Top Secret ügetett nagyon lemaradva a többiektől. Az első egyenesben Vitya-nak sikerült megszereznie a vezetést. A túlsó oldalon White Lady felügetett a vezető mellé és így fej-fejt hozták a mezőnyt a befutóra, ahol utóbbi könnyebben jött, átszaladt Vitya-n és megnyerte a futamot. A harmadik helyre célfotó volt, ami alapján Victoria Top Secret szerezte meg a bronzot.

Befutási sorrend: White Lady (7) – Vitya (6) – Victoria Top Secret (3)

Győztes idő: 19,6

III. futam – Kétévesek Versenye

Lejelentés: ZICCER (7)

Veritable Yankee állt élre, mögötte Zucker, Zafira, Zaffiri, Zucker Mustang, Zagato és Zizzenő sorrend alakult ki. Zafira végig második spúrban ügetett és próbálta támadni a vezető Veritable Yankee-t, aki azonban nem hagyta magát és Zizzenő is egyre feljebb lopakodott. Veritable Yankee, Zafira és Zucker volt az első három fogat sorrendje akkor is, amikor elérték a célegyenest. A favorit a befutóban indult el, de már csak a harmadik helyre tudott felszaladni, mert Veritable Yankee start-célban nyerte a versenyt, Zafira pedig megszerezte a második helyet.
A futam után vizsgálat (Veritable Yankee-6) volt, változás nem történt.

Befutási sorrend: Veritable Yankee (6) – Zafira (2) – Zaffiri (5)

Győztes idő: 24,6

IV. futam – Pál László Emlékverseny Hendikep

Norman, Ujgur Kisasszony és Olasz lány hármasa kezdett a legjobban, őket Ultra Lady és Tini-mia kettőse követte, Swarovski, Usain és Reine Fille volt a további sorrend. Utóbbi az első egyenesben indított támadást és a második kanyarban már az élen ügető Norman mellett volt, a teljes mezőny kettesfogatokba rendeződött. A túlsó egyenesben Ultra Lady átvette a vezetést, hátulról megindult Swarovski és Usain. Ultra Lady biztosan nyerte a futamot, Swarovski és Usain osztoztak a helyezéseken.

Befutási sorrend: Ultra Lady (6) – Swarovski (7) – Usain (5)

Győztes idő: 21,0

V. futam – Vicen István – “Stefi” Emlékverseny – Amatőrverseny Hendikep

Külső startszámáról remekül kezdett Uncatchable, illetve Una Noche Mas, mögöttük pedig Jackson Junior, Perfect és Racing Athlete hármasfogata ügetett. Az egyenesben rendeződtek a sorok, a mezőnyt Ultimate Force zárta. Uncatchable fordult elsőként az istállóegyenesre, mögötte Una Noche Mas mellé felment Racing Athlete, Jackson Junior és Perfect voltak közel. Az utolsó kanyarban indult meg a favorit Spartacus, azonban nagyon kívülre szorult. Uncatchable végig vezetve nyerte a napi amatőrversenyt, Una Noche Mas és Perfect előtt.
A futam után a negyedikként célba érő Spartacus (6) hajtója (Garai Gábor) óvást emelt a harmadik helyen célba érő Perfect (5) hajtója (Gyolai Zoltán) ellen a befutóegyenesben történt szorítás címén. A Versenyintézőség az óvást megtárgyalta és elutasította.

Befutási sorrend: Uncatchable (7) – Una Noche Mas (2) – Perfect (5)

Győztes idő: 21,0

VI. futam – Paulovitz János Emlékverseny

Unique Vil hibázott a startnál, miközben az élen a két repülőgép Victory Knick és Spartakus Ans viaskodtak a vezető pozíció megszerzéséért. A küzdelem hevében Spartakus Ans elugrotta magát és kiesett a versenyből. Az első egyenesben Turaco Jet vette át a vezetést Victory Knick-től, Vortice Bi, Conway Boko, Bimbo de Chenu volt a további sorrend. Turaco Jet-et a második kanyarban jármódja miatt diszkvalifikálták. A megrostálódott mezőny élére így újra Victory Knick került, Vortice Bi pedig az egyenes végén támadásba lendült. Ők ketten küzdöttek a győzelemért, amit célfotó alapján Victory Knick nyert, messzi harmadik Bimbo de Chenu lett.
A futam után vizsgálat volt, változás nem történt.

Befutási sorrend: Victory Knick (3) – Vortice Bi (4) – Bimbo de Chenu (6)

Győztes idő: 17,5

VII. futam – Csepeli Barátok Köre Hendikep

Örs ment el vezetni a nap hetedik futamában, mögötte Tiko Time ügetett, majd kettesfogatok következtek. Kingstone és Lardon, Baddington és Orient Boy, Old Shatterhand és Raffaella SM helyezkedtek a középmezőnyben. Az istállóegyenesben Pinokkió indult el kívül és egyre feljebb zárkózott, miközben a frontban nem történt változás. Örs start-célban nyerte a versenyt, Tiko Time és Baddington értek célba mögötte, azonban a futam után a Versenyintézőség a 2-es számú Tiko Time-ot tisztátlan ügetés miatt diszkvalifikálta, Raffaella SM lett a harmadik.
Vizsgálat (2-Tiko Time)!

Befutási sorrend: Örs (8) – Baddington (3) – Raffaella SM (10)

Győztes idő: 21,6

VIII. futam – Rablány Hendikep

Lejelentés:  BEBOP’S CASSANDRA (1)

Rocky HR és Ügyeske vettek óvatosabb startot, miközben az élen Salihamidzic és Offenbach Bigi küzdöttek a vezető pozíció megszerzéséért. Előbbinek sikerült élre állnia az egyenesben és ezután megfogta a tempót, így egy körrel a vége előtt összetorlódott a mezőny, egyedül Ügyeskének volt még egy kis hátránya a többiekkel szemben. Rosamundi, Szacharin és Rocky HR a második spúrt is felvállalták a zárkózáshoz. Salihamidzic biztos elsőként fordult a befutóra, ahol megtámadta kívül Offenbach Bigi, belül pedig Dabano As. Az AMMA istálló ménje minden támadást kivédett és start-célban nyerte a nap utolsó futamát.

Befutási sorrend: Salihamidzic (7) – Offenbach Bigi (4) – Dabano As (3)

Győztes idő: 19,8

SHARE THIS