/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Látványos küzdelemben Unique Vil nyerte az Imike Díjat

I. futam – Betolakodó Díj

Livi Kickoff startja sikerült a legjobban a nap első futamában. Mögötte kettesfogatba rendeződtek a többiek, Passion Grif és Mellby Eclair, Timoko R.L. és Asterix Evo, majd a sor végén Kelvin A.T. és Unigena Sun kettőse ügetett. Mellby Eclair kezdte meg a zárkózást a második kanyarban és a túlsó oldalon már a második helyre is felért, azonban hibázott akárcsak Asterix Evo és Passion Grif. Elég zavarosan alakult a verseny ezen szakasza, a vezető Livi Kickoff-ot is diszkvalifikálták. A befutóra már Timoko R.L. hozta a mezőnyt, Kelvin A.T. próbálta üldözőbe venni, azonban nem sikerült beérnie, messzi harmadikként Unigena Sun ért célba.

Befutási sorrend: Timoko R.L. (4) – Kelvin A.T. (6) – Unigena Sun (7)
Győztes idő: 22,9

II. futam – Őrangyal Díj

Repülőstartos indítás!
Vegyesen sikerült a start a második futamban. Jól indult Une Dame, azonban nem ő, hanem tréningtársa Üstökös ment el vezetni. Une Dame mellé megérkezett Tartalosz,őket Very Nice Photo és Datcha Turgot párosa követte, majd Gigant Wings ügetett, a sort pedig Donia d’Aunay zárta. A túlsó oldalra érve összerázódott a csapat, de az utolsó 600 méter kezdetén e a vezető kvartett kisebb előnyre tett szert. Üstökös még mindig élen volt és Une Dame is tartotta a második helyet. Datcha Turgot és Gigant Wings lendültek támadásba az utolsó kanyarban. Üstökös nagyon sokáig nyerőnek tűnt, a végén azonban átszaladt rajta Gigant Wings, Une Dame lett a harmadik.

Befutási sorrend: Gigant Wings (6) – Üstökös (5) – Une Dame (1)
Győztes idő: 22,9

III. futam – Kazein Díj

Hajtóváltozás: (8) Wildcat Varga Sándor helyett Csordás Emil

Egy újabb repülőstartos futam után Vinifera M és Wildcat vezetésével érkezett a mezőny az első egyenesre, ahol a többiek is kettesfogatokba rendeződtek. Wasserfall és Zozo Bigi alkották a második duót a szépen együtt haladó mezőnyben, egyedül Winner Boy volt kiszakadva. A túlsó egyenesben a start előtt hibázó Zsolti a béka nagy lendülettel indult meg  és felszaladt egészen a vezető Wildcat mellé, de aztán a fordulóba érve elugrotta magát és kiesett a versenyből. Wildcat jó 15 méteres előnnyel érte el a befutót, Wasserfall és Vermont pedig még csak ekkor indultak el igazán. A célig ugyan megközelítették Wildcat-et, de nem érték utol.
Vizsgálat (Wasserfall-2) volt, változás nem történt.

Befutási sorrend: Wildcat (8) – Vermont (9) – Wasserfall (2)
Győztes idő: 27,2

IV. futam – Ákos Hendikep

Repülőstartos indítás!

Elsőre nem sikerült az indítás a futamban, viszont másodszorra már elengedték a startot. Oli Sun és Tini-mia kezdtek a legjobban, őket Örömtűz és Sebastian Ketti duója követte, majd Rafa és Unique Noble érkeztek. Egy körrel a vége előtt átvette a vezetést Tini-mia, miközben Sebastian Ketti visszaesett a mezőny végére. A túlsó egyenes végén ismét változás történt, Örömtűz került került az élre, a fáradó Tini-mia-t pedig többen is megelőzték. Örömtűz a befutóban növelte előnyét és magabiztosan nyerte a futamot, Rafa és Oli Sun előtt.

Befutási sorrend: Örömtűz (3) – Rafa (2) – Oli Sun (1)
Győztes idő: 25,0

V. futam – Kiskarcsi Díj

Lejelentés: VILÁGSZÉPE (4)
Repülőstartos indítás!

Ultimate Ugri volt a leggyorsabb a startnál, de összességében Uliána Ketti-n kívül jól kezdett a mini mezőny. Hamar két kettesfogatba rendeződött az élcsoport, Ultimate Ugri mellé Velocity zárkózott fel, mögöttük Uiderico és Vezuvián párosa ügetett, majd 20 méteres hátrányban Uliána Ketti zárta a sort. A túlsó egyenesben Velocity gyorsított a tempón és bár nyak hosszal előrébb volt mint Ultimate Ugri, utóbbi ügetett a kedvezőbb íven. A kanyarban Vezuvián is támadásba lendült. Ultimate Ugri első helye biztos volt, az ezüstért azonban látványos küzdelem alakult ki Vezuvián, Velocity és Uiderico között.

Befutási sorrend: Ultimate Ugri (5) – Vezuvián (2) – Velocity (6)
Győztes idő: 23,8

VI. futam – Imike Díj

Lejelentés:  (3) Dabano As

Az élről forduló lovak közül Royal Flesh kezdett jobban, míg hátulról Wiss Shadow volt a leggyorsabb. Royal Flesh vezetésével libasorba rendeződött a mezőny. Unique Vil, Wiss Shadow, Milliondollar Lux és a gyengébben kezdő Underpaid Hanover volt a további sorrend. Utóbbi az első egyenesben megkezdte a zárkózást és egyre feljebb ügetett. Az utolsó 600 méterhez közeledve Unique Vil egyre közelebb került a vezető Royal Flesh-höz, Underpaid Hanover pedig megérkezett mögéjük a harmadik helyre, azonban a kanyar előtt akadt némi kis bizonytalankodása. A befutóban többen is megtámadták Royal Flesh-t, aminek következtében hatalmas csata alakult ki a lovak között. Elsőként Unique Vil indított támadást, de jött Milliondollar Lux, Wiss Shadow és Underpaid Hanover is. Végül Unique Vil-nek sikerült megszereznie a győzelmet, Underpaid Hanover és Milliondollar Lux pedig a helyezéseket szerezték meg.

Befutási sorrend: Unique Vil (1) – Underpaid Hanover (6) – Milliondollar Lux (5)
Győztes idő: 21,1

VII. futam – Masterpiece Hendikep

Repülőstartos indítás!

Tonnyó és Nemzetesúr kezdtek a legjobban, de az egyenesbe érve előbbi magához ragadta a vezető pozíciót. Mögé ült be hajtójával Nemzetesúr, aki mellé felment Tengelic, majd Reine Fille és Nixon következtek, a sort nem kiszakadva Tequila Hush zárta. Tonnyó jelentős előnnyel bírt a túlsó oldalon is, ahol Reine Fille elindult hátrafelé, Tengelic pedig átvette a második helyet Nemzetesúrtól. Tonnyó magabiztosan hozta a lovakat a befutóra és senkitől sem zavartatva, könnyen nyerte a futamot. A második helyre vissza tudott jönni Nemzetesúr, Tengelicet előzve.

Befutási sorrend: Tonnyó (6) – Nemzetesúr (3) – Tengelic (4)
Győztes idő: 22,6

VIII. futam – Amatőrverseny Hendikep

Repülőstartos indítás!

Beatriz Galindo A.T. vette a legjobb startot, miközben Redwood Vita hibázott és kiesett a versenyből. Beatriz Galindo A.T. mellé megérkezett az első egyenesben Raffella SM, Utrillo d’Amour, Talisman Sun és Kincses volt a további sorrend, majd a gyengébben kezdő Olajbáró is feljebb zárkózott. A verseny végig Beatriz Galindo A.T. -ről szólt, aki teljesen külön versenyzett a többiektől és strat-céban győzött. A második helyre gyenge kezdés után megérkezett Olajbáró, a harmadik Raffaella SM lett.
Vizsgálat (Beatriz Galindo A.T. – 6), változás nem történt.

Befutási sorrend: Beatriz Galindo A.T. (6) – Olajbáró (5) – Raffaella SM (7)
Győztes idő: 25,0

 

SHARE THIS