/ by /   Kiemelt Ügető hír / 0 comments

Unique Vil nyerte a Tolnay László Emlékversenyt

I. futam – Bonviván Hendikep

No Fear hibázott a startnál, így számára véget ért a verseny. Reine Fille-nek sikerült az élre állnia, mögé zárkózott Priscilla, majd Repeta helyezkedett. Így ügettek a túlsó egyenesig, ahol Repeta igyekezett felzárkózni a vezető Reine Fille-hez maga mögé utasítva Priscillát. A háttérből ekkor indult Száguldj! is, aki a célegyenesre már elsőként fordult a fáradó Reine Fille-t lehagyva, akit időközben Repeta is meg tudott előzni. A befutóban Száguldj! magabiztos előnnyel vezette a lovakat, őt Repeta üldözte, de Orient Boy és Trónörökös is hatalmas lendülettel érkeztek mögöttük. Száguldj! ért elsőként a célba, mögötte Repeta futott be, őt azonban tisztátalan ügetésért diszkvalifikálták az utolsó 300 méteren, így végül a harmadiknak befutó Trónörökös lett a második, Orient Boy a harmadik.

Befutási sorrend: Száguldj! (8) – Trónörökös (10) – Orient Boy (9)
Győztes idő: 20.1

II. futam – Nyeretlenek Versenye

Világfi kezdett hibával a start előtt, és nem sikerült javítania, így kiesett a versenyből. Vodocska M vállalta magára a vezető szerepet, Usain Bolt és Útonálló csatlakoztak hozzá. Ziccer is hibázott a kanyar előtt, ő is kiszállt a versenyből. Az első egyenesben Usain Bolt felügetett Vodocska M mellé, Útonállóhoz pedig Zozo Bigi csatlakozott, a kettes fogatokat Uiderico kísérte. A túlsó egyenesben látványosan gyorsult a tempó, Vodocska M váltott ütemet, vele Usain Bolt igyekezett lépést tartani, őket Útonálló követte. Az utolsó kanyarból Vodocska M vezette ki a lovakat, Usain Bolt szorosan a sarkában volt, Uidericonak sikerült harmadikként fordulnia. A befutóban Vodocska M vétett, így Usain Bolt került az élre, akit Uiderico és Útonálló üldözött. Útonállónak majdnem sikerült elkapnia az elsőként befutott Usain Boltot,  szorosan mögöttük Uiderico érkezett, akit azonban diszkvalifikáltak, így a még versenyben maradt Zozo Bigi lett a harmadik. A verseny után Zozo Bigi ellen vizsgálat indult súlyos hajtói vétség miatt, végül a versenyintézőség őt is diszkvalifikálta.

Befutási sorrend: Usain Bolt (4) – Útonálló (2) 
Győztes idő: 25.9

III. futam – Cinema Díj

Hajtóváltozás: Asterix Evo (7) – LAKATOS CSABA

Urzulina kihasználta kedvező startpozícióját és az élre állt, King’s Call követte, majd Asterix Evo helyezkedett. Az első egyenesben Asterix Evo igyekezett Urzulina nyomába, King’s Call a harmadik pozíciót foglalta el a falon. Így ügettek egészen a célegyenesig, ahol Urzulina tartotta vezető pozícióját, Asterix Evo azonban hibázott, megzavarva a mögötte támadásba lendülő Timoko R.L.-t, aki szintén elugrotta magát, Unigena Sun is vétett, ő is kiszállt a versenyből. Urzulina egyedül maradt az élen, magabiztosan nyert, King’s Call érkezett mögötte másodikként, harmadiknak Titus Livius ügetett be.

Befutási sorrend: Urzulina (1) – King’s Call (2) – Titus Livius (6)
Győztes idő: 22.7

IV. futam – Uriember Díj

Vadonc SB, Vinifera M és Zsolti a béka remekül kezdtek. Az első egyenesre Vinifera M vezette a lovakat, Vadonc SB követte, Zsolti a béka helyezkedett a harmadik helyen. Az egyenes végén Eliane Merite igyekezett fel a második helyre a gyors léptékkel haladó Vinifera M mögé, Vadonc SB próbált velük lépést tartani, és Zsolti a béka is a nyomukban volt. A második kanyarban a mezőny kettészakadt, az élen Vinifera M ügetett, mögötte Eliane Merite tört egyre előrébb, Vadonc SB és Zsolti a béka próbáltak nem leszakadni tőlük. A túlsó egyenes végén Eliane Merite átvette a vezetést Vinifera M előtt, és a kanyarban már Vadonc SB is el tudott ügetni mellette. Így érkeztek a lovak a célegyenesre, ahol Vadonc SB támadást indított az élen haladó Eliane Merite ellen, aki elugrotta magát, hibába sodorva a mögöttük érkező Vinifera M-et is. Vadonc SB így könnyedén nyert, mögötte Zsolti a béka érkezett másodikként, Wildcat lett a harmadik.

Befutási sorrend: Vadonc SB (3) – Zsolti a béka (2) – Wildcat (7)
Győztes idő: 24.7

V. futam – Deer Dust Hendikep

Nixon ragadta magához a vezető pozíciót, de Une Dame és Prometheus is jól kezdtek. Az első egyenesben Une Dame átvette a vezetést Nixon előtt, a harmadik pozícióban Prometheus ügetett. A túlsó egyenesben Une Dame továbbra is az élen vezetett, mögötte Nixon tartotta vele a lépést, akihez Nemzetesúr csatlakozott. Így érkeztek a lovak a befutó egyenesre, ahol Tengelic is támadásba lendült. Une Dame növelni tudta előnyét és magabiztosan nyert, mögötte harc alakult ki, melyből Nemzetesúrnak sikerült jobban kijutnia, vele célfotóban Tengelic lett a harmadik.

Befutási sorrend: Une Dame (6) – Nemzetesúr (5) – Tengelic (3)
Győztes idő: 19.7

VI. futam – Tolnay László Emlékverseny

Hajtóváltozás: Unique Vil (5) – RUTKAI JÓZSEF
Lejelentés: TURACO JET (7)

Peron Viking és Oscar Wilde kezdtek legjobban, mögöttük Bimbo de Chenu gyorsan ledolgozta térhátrányát, és csatlakozott hozzájuk az élre. A túlsó egyenesben Peron Viking mögé felzárkózott Bimbo de Chenu , maga mögé utasítva Oscar Wilde-ot. A következő kanyarban Oscar Wilde ismét a második pozícióban ügetett Peron Viking mögött, az egyenesben azonban Bimbo de Chenu újra meg tudta előzni és sikerült beülnie elé a falra. A következő kanyarból kiérve az addig vezető Peron Viking hibázott, amit Bimbo de Chenu remekül kihasznált és igyekezett nagyobb előnyt kiépíteni a mögötte érkező Oscar Wilde és Gigant Wings előtt. Az utolsó istállóegyenesben Unique Vil is elindult, és felzárkózott Bimbo de Chenu sarkába, velük Gigant Wings tartotta a lépést. Így érkeztek a célegyenesre, ahol hatalmas küzdelem alakult ki az első helyért Bimbo de Chenu és Unique Vil között, végül Unique Vil diadalmaskodott, és megszerezte a győzelmet. Bimbo de Chenu második lett, Gigant Wings ügetett be harmadikként.

Befutási sorrend: Unique Vil (5) – Bimbo de Chenu (6) – Gigant Wings (1)
Győztes idő: 19.9

VII. futam – Varázs Díj

Vitya kezdett legjobban, majd Ultimate Force és Very Nice Photo helyezkedtek. A start előtt Unique Noble és Victoria Top Secret hibázott, sikerült javítaniuk, de nagy hátránnyal tudtak csak indulni. Victoria Secret nem volt ilyen szerencsés, ő a start után ugrotta el magát, így számára véget ért a verseny. Az első egyenesben Victoria Top Secret óriási léptekkel le tudta küzdeni a hiba miatti hátrányát, és felzárkózott a vezető Vitya mögé, Ultimate Force-t a harmadik pozícióba sorolva. A második kanyarban Victoria Top Secret már a vezető Vitya mellett ügetett, mögöttük Ultimate Force és Victory-Lease kettőse helyezkedett. Az utolsó kanyarból Vitya vezetésével fordultak a lovak, őt Victoria Top Secret üldözte, és nagyszerű helyezkedésének köszönhetően Ultimate Force is az élmezőnyben kezdte a hajrát Victory-Lease társaságában. Vitya szép start-cél győzelmet aratott, mögötte Victory-Lease érkezett a második helyre, remek hajrával Very Nice Photo állt fel a dobogó harmadik fokára.

Befutási sorrend: Vitya (1) – Victory-Lease (6) – Very Nice Photo (4)
Győztes idő: 19.9

VIII. futam – Amatőrverseny Hendikep

Norman és Rangos Meteor kezdtek a legjobban. Redwood Vita hibázott az első kanyarban, kiszállt a versenyből. Az első egyenesben Norman tartotta megszerzett vezető pozícióját, mögötte ügetett Rangos Meteor és Salt Lake City. Az egyenes végén Olajbáró tempót váltott, és átvette a harmadik pozíciót Salt Lake City-től. Olajbáró nem elégedett meg ezzel a hellyel, folyamatosan ügetett egyre feljebb míg a túlsó egyenesben már Normant üldözte, őket Salt Lake City követte kitartóan. Az utolsó kanyarra sikerült Olajbárónak megszereznie a vezető pozíciót, maga mögé utasítva Salt Lake City-t és a fáradó Normant. Olajbáró vezette a lovakat a célegyenesre, de Salt Lake City szorosan a nyomában volt, Norman teljesen elfáradt. Olajbáró könnyű győzelmet aratott, Salt Lake City lett a második, Rangos Meteor érkezett meg a harmadik helyre.

Befutási sorrend: Olajbáró (6) – Salt Lake City (8) – Rangos Meteor (5)
Győztes idő: 20.4

SHARE THIS