/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Öttusa: sporttörténelmi vb lesz jövőre a Kincsem Parkban

Már 500 nap sincs hátra a budapesti, olimpia kvalifikációs Öttusa Világbajnokságig. Jelentette be március 12-én hétfőn a Magyar Öttusa Szövetség. A Kincsem Parkba tervezett világversennyel egy időben a sportág történetében először, laser-run-világbajnokságot is rendeznek.

Foto: m4sport.hu

Martin Dawe, a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) marketingvezetője a hétfői sajtótájékoztatón – amelyet az esemény helyszén, a Kincsem Parkban tartottak meg – hangsúlyozta: Budapest lesz az első olyan város, amely egy időben rendezhet felnőtt öttusa vb-t, valamint a lövészetből és futásból álló laser-run-világbajnokságot, vagyis ahogy ő nevezte: öttusa-világfesztivált.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója kiemelte: a hazai világversenyek mindig megmozgatják az embereket, és sokan szurkolnak a magyar versenyzőknek. Az öttusázóként olimpiai bajnok sportvezető emlékeztetett arra, hogy nem volt ez másként 1989-ben sem, amikor 10 ezer néző előtt ő nyert egyéni világbajnokságot a Kincsem Parkban.

Stocker Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportkapcsolati főosztályvezetője elmondta, hogy az államtitkárság mindig támogatja a világversenyek, valamint a rangos nemzetközi sportesemények hazai megrendezését, s mivel az öttusa a kiemelt sportágak közé tartozik, különösen fontos számukra, hogy a jövő évi vb sikeres legyen.

Bretz Gyula, a magyar szövetség (MÖSZ) elnöke hangsúlyozta, Budapest jövőre Európa Sportfővárosa lesz, s ezt az elismerést egy sikeres vb megrendezésével szeretnék még maradandóbbá tenni. „A Kincsem Parkban volt már többféle öttusaverseny, de a jövő évi vb-t úgy szeretnénk megrendezni, hogy minden egy területen legyen” – mondta az elnök. Kiemelte: éppen ezért van szükség egy uszoda felépítésre a helyszínen.

Pálvölgyi Miklós, a MÖSZ projektmenedzsere felidézte a Magyarországon eddig rendezett hét öttusa-világbajnokságot, majd reményét fejezte ki, hogy a jövő évi vb-n már használhatják az évtizedekkel korábban megálmodott sportági központot, és az új uszodának köszönhetően a Kincsem Park ad majd otthont mind az öt számnak.

Az öttusa többi száma közül a lovaglás, illetve a laser-run területe adott – azokat korábban már több versenyen kipróbálták –, míg a vívást a Nemzeti Lovas Színházban rendezik. A vb-t 2019. június 23. és 29. között rendezik meg.