Bihari Alexandra elismerése

2018. április 6-8. között került megrendezésre a Darley Awards díjkiosztó Los Angelesben, ahol kiváló magyar lovasunk, Bihari Alexandra elnyerte a legjobb zsokéjelöltnek járó díjat.

KP: Pontosan miről szól ez a díjkiosztó, milyen díjakat lehet nyerni?
A Darley Awards-ot minden évben megrendezik és több kategóriában adnak át díjakat. Díjazzák például a legjobb lovasokat, külön a női lovasokat, apprenticeket és a profi zsokékat, távlovasokat. A lovak és lovasok is több kategóriában indulnak: külön adják át az amerikai és külön a nemzetközi díjakat. A lovaknál díjazzák a 3 éveseket, a 4 éves és annál idősebbeket, a csődöröket és a kancákat. De elismerik a legjobb fotósokat vagy TV riportereket, műsorvezetőket is.

KP: Mit kellett teljesítened ahhoz, hogy megnyerd a díjat?
Tavaly júniusban, Rómában sikerült győznöm a HH Sheikh Mansoor Festival egyik VB selejtező futamán, ez mindenképpen kellett hozzá. Szerintem sokat számított az is, hogy már 4 éve a Fesztivál tagja vagyok, és az évek során több alkalommal is dobogón végeztem, valamint a távlovas eredményeim is hozzájárultak.

KP: Kik döntöttek arról, hogy ezt a díjat ki nyerje?
Minden ország jelöl egy lovast, akik közül egy 16 tagú bizottság választotta ki a 3 legjobbat.

KP: Kikből állt ez a biztosság?
A nemzetközi arablovas versenyzést befolyásoló emberekből és szponzorokból, mint például Lara Sawaya a Sheik Mansoor feszivál igazgatója, Susan Meyer az amerikai arab zsokéklub elnöke, Keith Brackpool a Santa Anita Park elnöke, Boutros Boutros az Emirates légitársaság marketing igazgatója.

KP: Mit jelent számodra ez díj?
Szerintem a magyar lóversenyzők táborában nincs még egy olyan ember, aki ennyire rajong az arablovas versenyekért, mint én. A kiemelt arablovas versenyeket az utóbbi 4 évben figyelemmel kísértem, különösen a Sheik Mansoor fesztivál futamait. Véleményem szerint ez a díj sokkal nagyobb elismerés, mint amikor egy zsoké megnyer egy kiemelt futamot.

KP: Mi a következő célod? Milyen versenyeken láthatunk majd?
Természetesen folytatom itthon a karrieremet a lóversenyzésben, de persze jó lenne idén is kijutni a Sheikh Mansoor Festivál állomásaira. De az elsődleges célom most, hogy magyar versenyeken induljak, szeretnék minél előbb a profik táborába tartozni, ehhez pedig még 12 győzelem kell.

SHARE THIS