/ by /   Kiemelt egyéb hír / 0 comments

A hazai lóverseny-fogadásszervező nemzetközi elismerése Brüsszelből

NÉGY ÉV ALATT MEGHÁROMSZOROZÓDOTT A FOGADÁSI FORGALOM

Az Európai Totalizatőr Szövetség (EPMA) hétvégén Stockholmban tartott közgyűlésén egyhangú határozattal felvette tagjai közé a hazai lóverseny-fogadásszervezést végző társaságot. A Magyar Lóversenyfogadás Szervező Kft. részéről a cég ügyvezető helyettese, Horváth Zalán a felvételi eljárás keretében tartott előadásában kiemelte, hogy a szisztematikus termékfejlesztéseknek köszönhetően az elmúlt években háromszorosára emelkedett a fogadási forgalom. A brüsszeli székhelyű nemzetközi szövetség elnöke, Harald Dorum, aki egyben a norvég Rikstoto igazgatója is, elmondta, hogy a 15 tagországot tömörítő szövetség nagyra értékeli a magyar lóverseny-fogadásszervező munkáját és sikeres bekapcsolódását a francia PMU nemzetközi nyereményalapjába, amelynek köszönhetően ma Magyarországon is mindenhol elérhető a világ legnépszerűbb lóverseny játéka a Kincsem+ TUTI.

A dinamikus növekedés egyik záloga a tavaly nyár óta sikeresen működő online lóversenyfogadási oldal üzemeltetése mellett, a Szerencsejáték Zrt-vel kötött együttműködési megállapodás, aminek eredményeként az ország összes lottózójában kipróbálhatják a játékosok a napi legalább 300 millió Ft jackpottal kecsegető lóverseny játékot. Az európai szövetségbe történt belépés annak fényében is nagy jelentőséggel bír, hogy ezt a státuszt eddig csupán csak hazánk kapta meg a közép-kelet európai régióban.

SHARE THIS