/ by /   Friss hírek / 0 comments

A világ legtöbb pénzt kereső telivérei

A Racing Post írása alapján összeállította: Kovács Botond.

Ha a világon minden versenyló megtarthatná a pénznyereményét, szép számmal akadna köztük milliomos. A helyzet azonban az, hogy a lovaknak csak a dicsőség jut, míg tulajdonosaik akár nagyon tehetős emberekké is válhatnak. Ez persze csak azért nem igaz, mert a legtöbb futtató már eleve igen jómódú, a vaskos pénzdíjak csupán cseppnek számítanak a tengerben. Ne akadékoskodjunk azonban, hiszen tudjuk: a legkisebb is számít.

Nem feltétlenül igaz, hogy a legjobb versenylovak keresik a legtöbb pénzt. Frankel 2,998.302 fontot (1.86 milliárd forint) keresett pályafutása alatt, ám e mesebeli összeg egy negyede sincs annak, amit a listavezető Arrogate hozott tulajdonosa konyhájára. Arrogate megnyerte a világ két legnagyobb összdíjazású futamát (Pegasus Worls Cup, Dubai World Cup), míg 2012-ben Frankel a Champion Stakes sikeres abszolválása után kénytelen volt beérni 737.230 fonttal (más kérdés, hogy minkét ló az amúgy sem ágról szakadt Khalid Abdullah vagyonát gyarapította).

Az alábbiakban a legtöbb pénzt nyerő versenylovakat soroljuk fel. A pénzösszegeket angol fontban adjuk meg, és csak az évek során tapasztalt árfolyam ingadozások miatt nem bíbelődünk az átváltással. Enélkül is fogalmat alkothatunk az üzletágban forgó összegek nagyságáról.

 

ARROGATE – 13,622.542 font

2013 szm, Unbridled’s Song – Dam Bubbler, Distortded Humor

Tenyésztő: Clearsky Farms, USA

Tulajdonos: Juddmonte Farms

Idomár: Bob Baffert

Teljesítmény: 11 futás, 7 győzelem, 2 helyezés

Tréningben töltött évek száma: 2

Idomítási hely: USA

Legnagyobb pénznyeremény: 2017, Pegasus World Cup – 5,691.056.91 font

Talán nem meglepő, hogy az abszolút rekorder Amerikából származik. Őt választották 2016-ban és 2017-ben a világ legjobb lovának, Mike Smith zsoké neki köszönheti becenevét: Big Money Mike (ezt talán nem is kell lefordítani). Arrogate a világ két legnagyobb összdíjazású versenye mellett behúzta még a Breeders’ Cup Classic-ot is, ahol 2.24 millió fontnak megfelelő dollár volt a fődíj.

 

WINX – 12,619.301 font

2011 pk, Street Cry – Vegas Showgirl, Al Akbar

Tenyésztő: Fairway Thoroughbreds, Ausztrália

Tulajdonos: Magic Bloodstock Racing, Richard Treweeke és Debbie Kepitis

Idomár: Chris Waller

Teljesítmény: 39 futás, 33 győzelem, 3 helyezés

Tréningben töltött évek száma: 5

Idomítási hely: Ausztrália

Legnagyobb pénznyeremény: 2018, Cox Plate – 1,763.005.78 font

A legnagyobb summát a Cox Plate után zsebelhették be a kanca tulajdonosai, de az összeg messze elmarad Arrogate teljesítményétől e tekintetben. Az előkelő helyezésre az a magyarázat az, hogy míg az amerikai mén üstökösnek számított, Winx évek hosszú sora óta bizonyít. Ráadásul a Cox Plate-et négy egymást követő esztendőben is megnyerte.

 

GUN RUNNER – 12,238.136 font

2013 sm, Candy Ride – Quiet Giant, Giant’s Causeway

Tenyésztő: Besilu Stables, USA

Tulajdonos: Winchell Thoroughbreds LLC és Three Chimneys Farm

Idomár: Steve Asmussen

Teljesítmény: 18 futás, 11 győzelem, 5 helyezés

Tréningben töltött évek száma: 4

Idomítási hely: USA

Legnagyobb pénznyeremény: 2018, Pegasus World Cup – 5,185.185 font

Akárcsak Arrogate, Gun Runner is a Pegasus World Cupnak köszönheti kiemelkedő teljesítményét. Kétéves korában is nyert versenyt, és egy évre rá számos Grade besorolású futam győztese volt, amelyek mellé értékes helyezéseket is szerzett, de csak a szezon végén volt először sikeres Grade 1-ben. 2017-ben a Breeders’ Cup Classic-on 2.68 millió fontnak megfelelő dollárral abrakos zsákjában távozott a kaliforniai Del Marból. A sors iróniája, hogy annak ellenére, hogy három Grade 1-es győzelem várt még rá ezután, a legtöbb pénzt (1.63 millió font) akkor kereste legközelebb, amikor második lett Arrogate mögött a Dubai World Cupban.

 

GENTILDONNA – 12,224.036 font

2009 pk, Deep Impact – Donna Blini, Bertolini

Tenyésztő: Northern Racing, Japán

Tulajdonos: Sunday Racing Co. Ltd.

Idomár: Isizaka Sei

Teljesítmény: 17 futás, 9 győzelem, 4 helyezés

Tréningben töltött évek száma: 3

Idomítási hely: Japán

Legnagyobb pénznyeremény: 2014, Dubai Sheema Classic – 3,824.000 font

Nagyon közel került a dobogó harmadik fokához a japán telivér, mondhatnánk csak egy sörényszál választotta el tőle. Kétszer nyert egymás után Japan Cupot, majd a Dubai Sheema Classic-ban és az Ariama Kinenben jeleskedett. Emellett még öt egyéb japán győzelmet írtak számlájára.

 

ORFEVRE – 12,185.908 font

2008 sm, Stay Gold – Oriental Art, Mejiro McQueen

Tenyésztő: Shadai Corporation Inc., Japán

Tulajdonos: Sunday Racing Co. Ltd.

Idomár: Ike Jaszutosi

Teljesítmény: 19 futás, 11 győzelem, 6 helyezés

Tréningben töltött évek száma: 4

Idomítási hely: Japán

Legnagyobb pénznyeremény: 2011, Arima Kinen – 2,095. 824 font

Orfevre szívfájdítóan közel jutott a Prix de l’Arc de Triomph megnyeréséhez, sokan nem heverték még ki a nyakhosszas vereséget Solemia ellen. Hat Grade 1-es győzelme közé tartozik a Satsuki Sho (Japán 2000 Guineas), a Tokyo Yushun (Japán Derby) és a Kikuka Sho (Japán St. Leger). Cseppet sem meglepő tehát, hogy egy Hármas Korona-nyerővel is találkozunk a listán.

 

KITASAN BLACK – 11,454.079 font

2012 pm, Black Tide – Sugar Heart, Sakura Bakushin O

Tenyésztő: Bokujo Janagava, Japán

Tulajdonos: Simizu Hiszasi

Idomár: Shodzsi Ono

Teljesítmény: 18 futás, 10 győzelem, 6 helyezés

Tréningben töltött évek száma: 3

Idomítási hely: Japán

Legnagyobb pénznyeremény: 2017, Arima Kinen – 2,095.842 font

Kitasan Black soha nem tette ki lábát a felkelő nap országából. Hármas Koronát ugyan nem nyert, de háromszor győzött a Tenno Sho-ban, azaz a Császár Díjban két esztendő leforgása alatt. Ez azért lehetséges, mert egy évben kétszer futják a versenyt, egyszer tavasszal, egyszer pedig ősszel. A helyszín ugyan változik de a helyszín betűi nem: Kiotó és Tokió. Lehet, hogy ez egy japán tréfa. Az eseményen minden alkalommal megjelenik az uralkodó is, akit a közönség felállva tapsol, és közben lelkesen azt kiáltja: Banzáj! Ez biztosan nem tréfa, ugyanis a kifejezés jelentése magyarul: Éljen a császár!

 

BUENA VISTA – 10,262.876 font

2006 stpk, Special Week – Biwa Heidi, Caerleon

Tenyésztő: Northern Racing, Japán

Tulajdonos: Sunday Racing Co. Ltd.

Idomár: Matszuda Hirojosi

Teljesítmény: 20 futás, 7 győzelem, 10 helyezés

Tréningben töltött évek száma: 4

Idomítási hely: Japán

Legnagyobb pénznyeremény: 2011, Japan Cup – 2,095.842 font

A kőkemény kanca megnyerte az Oka Sho-t (Japán 1000 Guineas) és a Yushun Himbát (Japán Kancadíj), és ugyan röviddel ezután elveszítette veretlenségét, de négy szezonon keresztül mindig az első háromban tudott lenni. Ezért gondolhatta Matszuda mester, hogy van keresnivalójuk a Dubai World Cupon. Ugyan csak nyolcadikak lettek, de alig négy hosszra a nyerőtől, a szintén japán Victoire Pisa-tól. A fiaskót ősszel egy Japan Cup győzelemmel korrigálták. Az Arima Kinenel háromszor próbálkoztak, de csak két második helyezés jött össze.

 

GOLD SHIP – 9,757.292 font

2009 szm, Stay Gold – Point Flag, Mejiro McQueen

Tenyésztő: Kobayashi Eiichi, Japán

Tulajdonos: Kobayashi Eiichi Holdings LLC

Idomár: Szugaj Naoszuke

Teljesítmény: 26 futás, 11 győzelem, 5 helyezés

Tréningben töltött évek száma: 5

Idomítási hely: Japán

Legnagyobb pénznyeremény: 2012, Arima Kinen – 2,095.842 font

A katonás sorrendben egymás után masírozó japán kontingens következő tagja Gold Ship. A Hármas Koronához csak a derby hiányzott, de a szürke beseperte az Arima Kinent (rá egy évre csak a harmadik hely sikerült messze Orfevre mögött), és kétszer is a Takarazuka Kinent. Mindkét versenyt hároméves és idősebb telivéreknek írják ki, az előbbi 2500 méteres, az utóbbi csupán 2200. Egy Kiotóban futott, vagyis cseresznyevirág illatú, tavaszi Tenno Sho-ról is olvashatunk az évkönyvekben, és arról is, hogy Gold Ship egyetlen külföldi kiruccanása Longchamp-ba vezetett, ahol félelmetes lovak mögött lett alig nyolc hosszas tizennegyedik. Ha nem a címvédő Treve, az Epsom Oaks és King George VI and Queen Elizabeth Stakes nyerő Tagrooda vagy az Epsom Derbyt első helyezettje, Ruler Of The World ellen indul, jobban szerepelt volna.

 

CALIFORNIA CHROME – 9,658.673 font

2011 sm, Lucky Pulpit – Love The Chase, Not For Love

Tenyésztő: Perry Martin és Steve Coburn, USA

Tulajdonos: California Chrome LLC

Idomár: Art Sherman

Teljesítmény: 27 futás, 16 győzelem, 5 helyezés

Tréningben töltött évek száma: 5

Idomítási hely: USA

Legnagyobb pénznyeremény: 2016, Dubai World Cup – 4,000.000 font

California Chrome Hármas Korona győzelméért egy egész világ szurkolt, és sokan emlékeznek még a fájdalmas Belmont Park-i negyedik helyezésre. A sikerei legjavát Victor Espinozával elérő sárga még számos komoly nagydíjat megnyert ezután, köztük a Dubai World Cupot is (itt volt egy második helyezése is Prince Bishop mögött), de a Breeders’ Cup Classic sehogy sem akart neki összejönni. Amerikában gyakrabban előfordul, mint az öreg kontinensen, hogy egy ló több derbyt is megnyer. Ez történt California Chrome-mal is: California Cup Derby, Santa Anita Derby, Kentucky Derby és Hollywood Derby (a Pennsylvania Derbyben csak hatodik lett). A jelentős pénznyeremény azért is dicsőségére válik, mert a 2015. évi szezonban mindössze kétszer lépett pályára, és egyszer sem tudott nyerni.

 

REDZEL – 8,856.725 font

2012 pher, Snitzel – Milrich, Rubiton

Tenyésztő: L. J. Fleming, Ausztrália

Tulajdonos: Triple Crown Syndicate, Walfam No. 2 Et Al

Idomár: Peter és Paul Snowden

Teljesítmény: 26 futás, 12 győzelem, 6 helyezés

Tréningben töltött évek száma: 4

Idomítási hely: Ausztrália

Legnagyobb pénznyeremény: 2018, The Everest – 3,785.549 font

A 2017-ben alapított 1200 méteres, Group 1-es, kétéves és idősebb telivérek számára kiírt The Everest egyrészről arról nevezetes, hogy a világ legnagyobb összdíjazású gyepen futott versenye, másrészről pedig arról, hogy mindkét eddigi eseményt Redzel nyerte Randwickben.

 

T M OPERA O – 8,459.582 font

1996 sm, Opera House – Once Wed, Blooshing Groom

Tenyésztő: Bokujo Kineusu, Japán

Tulajdonos: Takezono Maszatszugu

Idomár: Ivamoto Icsizo

Teljesítmény: 15 futás, 8 győzelem, 6 helyezés

Tréningben töltött évek száma: 3

Idomítási hely: Japán

Legnagyobb pénznyeremény: 2000, Arima Kinen – 2,095.842 font

Az új évezredbe a szokatlan nevű telivér vezette be a nyeremény-ranglista résztvevőit, rekordja sokáig fennállt. Nem véletlenül. Wada Riudzsi zsoké kezeiben sikert sikerre halmozva duplázott a tavaszi Tenno Sho-ban és megnyerte a Takarazuka Kinent, az őszi Tenno Sho-t, a Japan Cupot és az Arima Kinent. Sajnálatos módon ménesben nem alkotott nagyot, és egy szívinfarktust követően tavaly távozott a nagy égi karámba.

 

ENABLE – 8,007.026 font

2014 pk, Nathaniel – Concentric, Sadler’s Wells

Tenyésztő: Juddmonte Farms,

Tulajdonos: Khalid Abdullah

Idomár: John Gosden

Teljesítmény: 111 futás, 10 győzelem, 1 helyezés

Tréningben töltött évek száma: 3

Idomítási hely: Nagy-Britannia

Legnagyobb pénznyeremény: 2018, Prix de l’Arc de Triomphe – 2,528.318.58

Khalid Abdullah szaúdi herceg jóvoltából az első európai ló a listán. Enable-ről oly sokat írtak már eddig, hogy nem méltatnánk külön érdemeit. Pénzkereset szempontjából megállapítható, hogy ha nem nyeri meg másodszorra is az Arc de Triomphot tavaly, nem kerülhetett volna fel a legeredményesebb lovak közé. Az is érdekes tény, hogy ha megnyeri élete első futását, és nem második lesz, ami apró szépséghibának számít az ezt követő diadalmenetben, nem 8,007.026 font, hanem csak 8,004,114.95 lenne a végösszeg.

 

HIGHLAND REEL – 7,513.355 font

2012 pm, Galileo – Hveger, Danehill

Tenyésztő: Hveger Syndicate

Tulajdonos: Derrick Smith, Sue Magnier és Michael Tabor

Idomár: Aidan O’Brien

Teljesítmény: 27 futás, 10 győzelem, 9 helyezés

Tréningben töltött évek száma: 4

Idomítási hely: Írország

Legnagyobb pénznyeremény: 2016, Breeder’s Cup Turf – 1,500.000 font

Ballydoyle ásza rengeteg pénzt keresett tulajdonosainak, és ha karrierje során hűségpontokat is tudott volna gyűjteni a repülőtársaságoknál, azt a ranglistát biztosan vezetné. Ő ugyanis a legtöbbet utazó milliomos. Versenyzett már Ausztráliában, az Amerikai Egyesült Államokban, Dubaiban, Franciaországban, Hongkongban, Írországban és Nagy-Britanniában. Egyszer ugyan fél hosszal lemaradt a Hong Kong Vase-ban, de előtte és utána is megnyerte egyszer, legutóbb 2018 decemberében. Skalpjai között szerepel a King George VI and Queen Eizabeth Stakes, a Breeders’ Cup Turf, a Coronation Cup, a Prince of Wales’s Stakes. Az Arc de Triomph-fal csupán egyszer próbálkozott, de istállótársa, Found megverte.

 

THUNDER SNOW – 6,813.532 font

2014 pm, Helmet Eastern Joy, Dubai Destination

Tenyésztő: Darley, Írország

Tulajdonos: Godolphin

Idomár: Saeed Bin Suroor

Teljesítmény: 21 futás, 7 győzelem, 9 helyezés

Tréningben töltött évek száma: 3

Idomítási hely: Nagy-Britannia, Dubai

Legnagyobb pénznyeremény: 2018, Dubai World Cup – 4,444.444 font

Thunder Snow nem Mohamed sejk legjobb lova, de egészen biztosan a legjobb, amelyet Saeed Bin Suroor idomított, és a legjobb, amelyet Christophe Soumillon valaha lovagolt. Minden estre gondoskodott róla, hogy a felsorolt három férfi gazdagabb legyen, mint előtte volt még a Kentucky Derbyben bemutatott rodeó mutatványa ellenére is. 2017-ben, kedvező, 2-es bokszból kiugorva azonnal és folyamatosan bakozni kezdett. A belga zsokénak nem volt más választása, fel kellett tartania a mént. Nyert már 2000 Guineas-t és UAE Derbyt Meydanban, és nem utolsó sorban Dubai World Cupot is. A tavalyi Breeders’ Cup Classic-ban csak harmadik tudott lenni, bár ez is nagy előrelépés, hiszen a rangos futamot Churchill Downs-ban futották. Lehet, hogy nem kellene erőltetni a futásokat Kentuckyban. Thunder Snow esetében nehéz eldönteni, hogy európai vagy arab tréningben álló lónak tekintjük, hiszen nagyjából egyforma időt tölt egy helyen, de ne legyünk lószőrszál hasogatók, a remek teljesítmény így is, úgy is tiszteletreméltó.

A fentiek alapján megállapítható, hogy a világ legeredményesebb futtatója pénznyeremény szempontjából Khalid Abdullah herceg, a néhai Abdulaziz bin Abdul Rahman király unokaöccse. Nem gúnyolódásnak szánjuk, de tényleg igaz, amikor azt állítjuk, hogy ez kissé olyan, mint amikor homokot visznek a sivatagba.

Félretéve a tréfát, a sportágra jellemző megfigyelés, hogy egy mén jelentősen több pénzt tud keresni ménesben, mint a versenytereken. Arrogate fedezési díja 57.300 font lesz idén, és rögtön 143 kancát jegyeztek elő számára első szezonjában. A kancáknál már más a helyzet, mert egy esztendőben csak egy utódot tudnak világra hozni, ráadásul nem árt őket néha pihentetni. Általánosságban elmondható azonban, hogy egy kanca csak hosszú évek alatt tudja ismét megkeresni a versenyek során összegyűjtött pénzt, és csak akkor, ha utódai szinte kivétel nélkül jól szerepelnek. Ha azonban eladják őket egyből duplázhatnak, sőt, jóval több pénzt is ütheti tulajdonosuk markát, mint ahogy a világ legdrágábban gazdát cserélő kancája, Better Than Honour esetében történt, akiért 11 millió fontot fizetett új gazdája.

 

 

 

 

SHARE THIS