/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin / 0 comments

Micsoda finis!

Az év eddigi leglátványosabb befutóját hozta a szombati főfutam, a Wind Scot Díj. Az 1900 méteres verseny utolsó kétszáz méterét szinte egyvonalban tette meg a mezőny, a szoros küzdelemből pedig az idén először futó Uptown Boy M került ki győztesen Nagy Ferenc II.-vel a kocsijában. A Turf által másodiknak tippelt, de a fogadók által kissé hanyagolt hatéves a favorit Újrázz! és az „örökös” helyezett Trencsén ellenében ért haza az izgalmas finist követően.

Tovább tart a Mount istálló szárnyalása! A Gesztus Hendikepben, Usain múlt heti triplázását követően San Francisco is megnyerte zsinórban harmadik versenyét, méghozzá roppant magabiztosan. A nyolcéves herélt csakúgy mint legutóbb, végig vezetve ért haza, a papírformát játszók nagy örömére. A 2019. évi Segédhajtó Kupa sem hozott meglepetést, a favorit Tiara Boss (Fejszés Kitti) játszi könnyedséggel oldotta meg feladatát és szerezte meg első idei sikerét, rajta kívül így tett még két komoly délutáni favorit, Asterix Evo (Turbucz Sándor am.) és Ultra Lady (Weber Zsolt) is. A nap két legkevésbé várt sikere Ajándék (Kolozsi László) és Zafira (Márton Lajos) nevéhez fűződik. A Csizik Éva által tenyésztett anyai féltestvérek győzelmei a Totalizatőrnél is sokat értek, jól lehetett keresni a kombinációs játékokkal ezekben a futamokban.