/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

Royal Ascot, 2019 – negyedik rész

Általában az ascoti míting zárónapján rendezik meg a Diamond Jubilee Stakes-et, így lesz ez idén is. Láthattuk eddig, ha angol versenyekről beszélünk, nem meglepő az évszázados múlt, ebben az esetben sincs ez másként.
A négyéves és idősebb telivéreknek kiírt versenyt először 1868-ban rendezték meg, All-Aged Stakes (régiesen kb. Minden Évjáratok Díja) néven. Kicsit nehézkes volt a kezdet, mert az első futást, amelyet Laneret nyert nem követte második 1869-ben, a verseny ugyanis elmaradt, de végül az 1870-ben diadalmaskodó Normanbynek köszönhetően folytatódott a hagyomány. A két világháború alatt egyéb gondok foglalkoztatták a Jockey Clubot, mint a verseny megrendezése, egy 1964-es özönvízszerű esőzés is keresztülhúzta a versenyre esélyes telivéreket nevező futtatók számításait.
Még 1926-ban történt azonban, hogy a versenyt átnevezték Cork and Orrey Stakes-re. A névadó Richard Edmund St. Lawrence Boyle, Cork 9. grófja volt, aki a korona hűséges szolgájaként igen magas tisztségeket töltött be, volt királyi titkos tanácsos, a felsőház elnöke, és a kankutyák mestere. (Ez utóbbi, a Master of Buckhounds, nagyon előkelő pozíciónak számított. Viselője a királyi istállómester irányítása alatt álló nemes volt, és esetleges távollétében a cím birtokosa képviselte az uralkodót az ascoti versenypályán. A titulust 1901-ben megszüntették, ma már nem létezik. A pozíció egyébként nem összekeverendő a master of foxhounds-zal, amely a falkamestert jelent.)

Az 1971-es reform Group 3-as rangot adott a versenynek, ezt 1988-ban Group 2-esre emelték. 2002-ben II. Erzsébet királynő trónra lépésének ötvenedik évfordulója tiszteletére a futamot átnevezték Golden Jubilee Stakes-re (Arany Jubileumi Díj), ami magától értetődően eredményezte a legfelsőbb besorolás megszerzését. Hogy mindehhez mit szólt John Richard Boyle, Cork és Orrery jelenlegi, 15. grófja nem tudjuk, lehet, hogy egy megtisztelő állással kárpótolták, valahol a királyi kutyák körül.

 

A Golden Jubilee Stakes a hétfordulós Global Sprint Challenge (Sprinter Vilákupa) egyik angol futama lett, emellett Ausztráliában, Japánban és Hongkongban állhatnak starthoz a villámlábú telivérek. A futamra Overdose is nevezve volt. A 6 furlongon (1207 méter) futott versenyben a háromévesek 8 stone 11 fontot (56 kg), a négyéves és idősebb telivérek 9 stone 4 fontot (58 kg) visznek, ebből 3 fontot (1.5 kg) vehetnek le a kancák. Újabb névváltozás jött 2016-ben, II. Erzsébet trónra lépésének hatvanadik évfordulóján, azóta Diamond Jubilee Stakes (Gyémánt Jubileumi Díj) a név, pedig hatvanöt év után, vagyis 2017 óta már a Zafír Jubileumi Díj is dukált volna. Nyilván kivárják 2022-et, és akkor egyből jöhet a platina fokozat. Jelenleg egyébként a lóversenyzésért gyermekkora óta rajongó királynő a hatodik a leghosszabb ideje uralkodó koronás fő a fejedelmek listáján, nemrég előzte meg VIII. Konstantin bizánci császárt (962-1028), és írásunk lejegyzésekor már csak 222 napra van szüksége, hogy beérje az ötödik helyen álló I. Ferenc József császárt, Magyarország apostoli királyát.

Lester Piggott és Vincent O’Brien

Visszakanyarodva a zöld gyepre elmondható, hogy a legsikeresebb versenyló Prince Charlie volt az idők hosszú folyamán, ő háromszor egymás után hódította el az értékes díjat 1872 és 1874 között. Trénerként, Vincent O’Brien ötszörös nyerő, Welsh Saint (1970), Saritamer (1974), Swingtime (1975), Thatching (1979) és College Chapel (1993) segítette e nagyszerű cím birtokába. Zsokéként ki mást, mint Lester Piggottot láthatjuk a lista élén, a szerénytelennek távolról sem mondható kilenc győzelmével: Right Boy (1958, 1959), Tin Whistle (1960), (El Gallo 1963), Mountain Call (1968), Welsh Saint (1970), Saritamer (1974), Thatching (1979), College Chapel (1993). Két tulajdonosnak is sikerült tripláznia, a már említett Prince Charlie futtatójának, Joseph Dawsonnak, és Jack Jowelnek, aki Sunflower II. (1912) és Hamlet (1923, 1924) nevű lovainak köszönhette a kitüntetést.

Vége