/ by /   Friss hírek / 0 comments

ROSKOVÁNYI TAMÁS 1940-2019

BÚCSÚLAP

Suttogva terjedt a hír, hogy remeteségi magányában csendesen eltávozott Roskoványi Tamás.
Az agrármérnök telivértenyésztő, a remeteségi, apátipusztai, kerteskői, dióspusztai méneslegelők, a tattersalli, ügető- és galopp pályai „fűszálegyengető” hivatástudattal telített kortársunk életpályája véget ért…

Roskoványi Tamás sajátos alkatú, magányos, de egyúttal közösséget alkotó, kétkézi munkára is fogékony, ütköző és együttműködő hajlamú, irányítható és irányító ember volt. Életvitelének kesernyés ízű napjait bölcs rálátású filozófiai tudattal édesítette. De, mindenek felett, a feladatmegoldás töretlen híve maradt. Tette ezt az íróasztalnál, az istállóban, ló közelben, vagy hirtelenében traktorra ülve, egy-személyben, vagy közösséget kötelezve, hétköznapokon és ünnepeken egyaránt. A jól elvégzett napi munka sikerélményét tekintette igazi jutalomnak. S e tulajdonságával gyakran irritálta a kényelemkedvelő környezetét.

A félévszázadot meghaladó személyes munkatársi, baráti „Roskoványis” emlékeim is számosak… Ménesvezetői székembe ülhetett Apátipusztán, segítségemmel jutott a diósi oázisra, és naponta simogathatta Imit, Imperiált… Töretlen szorgalommal irányította a reggeli próbáltatást, fedeztetést. Éjszakai jelenlétével születtek a telivércsikók százai. Együtt vallottuk főnökünk, Antunovics Dániel hagyatékát, mely szerint: „szakmánk legfőbb titulusa a ménesvezető…” Később a csillagok sajátos együttállása folytán, három egykori évfolyamtárs – Ö.GY., R.T., V.E. – szándékával, minisztériumi „hagyaték-pénzből” megépülhetett a Tattersall előző fedeles lovardája… Volt időszak, amikor a lóversenyzés éves értékelése kapcsán a kiválóságokat, a tenyésztők, tulajdonosok, lovasok, stb. mellett, a versenyzés üzemmenetét kiemelten segítő „versenyszakember” is díjazva lett. Az első alkalommal én adhattam át ezt a megtisztelő serleget Roskoványi Tamásnak.
És… Vándor, aki guruló kerekekkel hátad mögött, a történelmi kettős templomtoronytól távolodva áthatolsz Tata város határvonalán, s Kincsem, Kisbér, Imperiál hazaföldjének nosztalgiájával telítve, a jobboldali dombon észlelsz egy orgonabokor-sorral övezett mezsgyehatárolást, érezd, hogy elérted hazánk legősibb, élő, százéves telivér ménesét, Dióspusztát, ahol szolgált egykor egy elkötelezett ménesvezető, aki – a szájlegenda szerint – a legtöbb későbbi „zöld-gyep hősét” látta világra jönni, akit Roskoványi Tamásnak hívtak, akinek élő emlékét ápolni kötelességünk, mert csak az hal meg, akit elfelejtenek…

Budapest, 2019. június 28.
Váczi Ernő

Roskoványi Tamás munkássága

Iskoláit Budapesten végezte, majd a gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát 1963-ban. Ezt követően az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát Zichy-újfalu kerületében töltötte gyakorlati idejét. 1956 óta lovagolt a budapesti Nemzeti Lovardában Tóth Béla edző felügyelete alatt. 1964-ben került a Mezőgazdasági Kombinát Bábolna Remeteségi ménesébe Bartha Miklós ménesvezető mellé mint állattenyésztő. Ezt követően 1965-ben a gazdaság Apátipusztai Ménesében mint ménesvezető dolgozott. 1966 májusától 1980-ig a Dióspusztai Ménes vezetője volt. 1982-től a Nemzeti Lovardát igazgatta. 1984-től a Lóverseny Közös Vállalat ügető pályáján telepvezető. Ezen idő alatt starterként is működött. 1990-ben a galopp-pályára került, mint telepvezető, itt starteri minőségben is dolgozott. 1992-ben visszakerült a Dióspusztai Ménesbe. Itt ménesvezetőként és idomárként tevékenykedett nyugdíjba vonulásáig. Ménesi éveiben több klasszikus nyerőt nevelt fel és idomított.

Kitűnő sporttársunk búcsúztatása 2019. július 11-én 9.00 órakor lesz a Farkasréti temetőben.

Emlékét megőrizzük.