/ by /   A nap híre, E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Három nagydíj a vasárnapi galoppon

Vasárnap nyolc futammal várjuk a galoppsport szerelmeseit, ezúttal három kiemelt jelentőségű verseny is színesíti a programot.

A Gróf Károlyi Gyula Emlékversenyben az idei év legjobb kétéveseit láthatjuk egy csokorban. A kilenclovas társaságban Love Forever (Stanislav Georgiev) lehet majd a kedvenc, hiszen már zsinórgyőztesként tartjuk számon. Tréningtársa, Antilopa (Zdenko Smida) mellett Zala Csaba Nathaniel csikója, North Island is jó eséllyel pályázhatnak az 1 millió forintos fődíjra.

Németország első számú aukciósházának (BBAG) tiszteletdíjáért versenyezhetnek majd a Baden-Baden-ben vásárolt telivérek 1400 méteren. A hatlovas társaság a szlovák tréningben álló Wirrwarr-al kiegészülve nemzetközi jelentőségű futamban mérkőzhet meg, köztük Rebelliously (Piotr Krowicki) lehet a favorit.

 

A nap harmadik-, egyben legjelentősebb versenyében a Gróf Széchenyi István Emlékversenyben Bíborhajnal (Nagy Tamás), Rose Fire (Piotr Krowicki) és Tarzaniya (Jozef Parigál) hármasára számítunk, ugyanakkor a nyolclovas társaságból többen is meglepetést okozhatnak.

A három nagydíj mellet két kategóriás versennyel és három hendikeppel színesedik a program. Ezúttal is lesz Német Ferenc Emlékkupa, melynek V. állomásán Huszár Korinna igyekezhet bebiztosítani elsőségét, hiszen jelenlegi 22 pontjával a tabella élén áll Morvai Előddel holtversenyben. A futam izgalmait Panyi Mátyás (20 pont) fokozhatja, aki Supreme nyergében szintén esélyt kaphat még a győzelemre.

A versenynap 14:00-17:40-ig kínál hazai és nemzetközi lóversenyfogadási lehetőséget, valamint remek sportélményt!

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Varga Áron

SHARE THIS