/ by /   E-Turf Magazin, Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Crushing Power újabb győzelme Pozsonyban

Az Álmodó istálló remek képességű kancája pályafutása hatodik győzelmét szerezte meg szűk két esztendő leforgása alatt.

A kiváló hároméves kimondottan kedveli a kis kerületű Pozsonyi pályát, ahol már több távon is bizonyította rátermettségét, ezúttal a Memoriál RNDr. Juraja Gressnera 1200 méteres sprintversenyében.

A futam során Ján Hávlik szinte azonnal az élre kormányozta lovát, a kanyar kijáratánál már látszott, hogy nehéz lesz megverni a magyar kancát. A befutóban sikerült tovább gyorsítaniuk, így végül még a látottnál is könnyebb győzelem született, amely ráadásul már a második volt zsinórban.

Crushing Power a siker után már megérdemelt pihenőjét tölti, hiszen a teljes szezonban brillírozott. A jövőjével kapcsolatos forgatókönyv még most íródik, táv tekintetében az idén megszokott mederben folytatódhat a 2020-as év is. Deák Sárával történt beszélgetésünkkor megtudtuk, hogy a távlati tervek között van a pozsonyi Nagy Sprint a Turf Gálán, amely előtt fontos lesz, hogy felhozóversenyt kapjon, hogy addigra ismét top formába hozzák.

„Véleményünk szerint ezen a télen még sokat fejlődhet, erősödhet, ha igazunk lesz szeretnénk jövőre egy kicsit kitolni a határokat, kipróbálni, hogy mire képes, ezért nagyobb külföldi versenyekben, olasz conditionatak-ban, esetleg Listed-ben is futhat. Rendkívüli gyorsasága miatt azonnal talpon van, így minél rövidebb távokban gondolkozunk. Emellett egyenesre is mindenképpen szeretnénk futtatni, úgy láttuk eddig, hogy szereti a pozsonyi rövid egyenest, ezért is futott ott, de ki tudja.. hátha fekszik neki az egyenes pályás sprint is.”

Gratulálunk a sikeres szezonhoz!

Varga Áron

fotó: Miro Abik (https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2493161667361340&set=t.100000347084225&type=3&theater)

SHARE THIS