/ by /   E-Turf Magazin, Hazai ügető hírek / 0 comments

Adriana Asti az Őszi Kanca Díj győztese

A közelmúltban futották az Őszi Kanca Díjat, melyben a HICO istálló üdvöskéje, Adriana Asti bizonyult a legjobbnak. Idomárhajtóját, Veljko Mazsity-et kérdeztük a siker kapcsán.

Mi volt az előzetes megérzésed a versennyel kapcsolatban?
– Az látszott, hogy nyílt versen lesz, miután Zsenerőz nem itt, hanem a Köztársasági Díjban futott. Tudtam, hogy ha az én háromévesem jól elstartol fordulóstartra, akkor döntős lesz. Picit tartottam ugyan, mert ez volt az első ilyen versenye, de szerencsére semmi gond nem volt a fordulásnál és innentől kezdve már könnyebb dolgunk volt.

Milyen volt a mezőny, a versenytársak? Milyen esélyt képviselt a ló?
– Legerősebbnek Zsédát és Milady Amok-ot tartottam. De természetesen nagyon bíztunk Adriana jó futásában.

Milyen volt a verseny lefolyása?
– Jó volt a start, ez sok mindent meghatározott. Jól átfutott verseny volt, Adriana remekül szerepelt, az eleje nem volt gyors, de nem is kellett rohannunk, a második pályája kimondottan tetszett. Start-célban tudott nyerni 20,8-as idővel.

Mi Volt-e valami taktika a lóval?
– Sok taktikával nem készültem, arra készültem , hogy egy jó starttal végig vezetni tudjak és a saját tempóban versenyezni és remélhetőleg nyerni. Szerencsére sikerült.

Idén még látjuk futni?
– Ez még a jövő titka, nem szeretünk előre tervezni

SHARE THIS