Írta: Lee Mottershead, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
Ha az ember nem látná, nem hinné el. Sőt, még akkor is nehéz elhinni, ha az ember ott áll előtte. Tokió egyik legforgalmasabb negyedében csak bámulja az ember a kilenc emeletes fogadóirodát, bár inkább azt kellett volna mondanunk, fogadó-plázát. A legmegdöbbentőbb az, hogy csak hazai lóverseny futamokra lehet fogadni a gigantikus létesítményben.
Japánban az emberek rengeteget játszanak, és a fogadási forgalom olyan magas, hogy az teljes egészében eltartja a versenyüzemet. Mindemellett azt is tudni kell, hogy a legnagyobb versenyekre is 600 forintnak megfelelő összeg a belépődíj, és a Japan Racing Association (JRA – kb. Japán Jockey Club), a teljes rendszert irányító szervezet csak nagyon ritkán köt szponzori vagy reklámszerződést. Ennek ellenére egy átlagos nyeretlen verseny összdíjazása 26.5 millió forintnak (!) megfelelő jen. Téved, aki azt hinné, hogy minden nap vannak futamok. A hétvégente megrendezett versenyek éves fogadási forgalma 7876 milliárd forint volt. A pénz 75%-a kerül vissza a fogadókhoz, 10% az államkincstárba vándorol, a JRA pedig megtartja a maradék 15%-ot, és ebből pénzeli a lóversenyzést.
Lehet fogadni interneten, a pályán és a negyvenkét Win márkanévvel ellátott fogadóirodában, amelyek közül a Shidone kerületben található pláza a legnagyobb. Az öreg turfrókák a Harrod’s nevet ragasztották rá a londoni áruház után. Már délelőtt gyülekezni kezd a tömeg, és 10.45-től indul a játék. Ottjártunkkor két helyszínről, Tokióból és Kiotóból közvetítettek futamokat. Amerre nézünk monitorokat látunk, amelyek több kameraállásból mutatják a versenyt, de a pályák egyes részeinek is (jártató, díjátadás stb.) külön felülete van. Döbbenetes, de az emeletek szinte tükörképei egymásnak, semmi különbség nincs a szintek kialakítása között. Aki belefáradt az izgalmakba beülhet egy kávézóba vagy étterembe, de akár ajándékboltban is elköltheti a nyereményét. Vörös egyenruhás hölgy alkalmazottak magyarázzák a fogadás alapjait a vendégeknek, bár ez talán kissé túlzás, aligha él olyan ember a császárságban, aki ne ismerné gyerekkora óta a fogadási formákat. Mindenhol emberek, pezseg az egész épület.
– Átlagos nap a mai. Nincs nagydíj, szombat délelőtt van és esik az eső – mondja Furuta Nobumori a JRA ügyvezetője. Szugii Maszahiró, a pláza vezetője egyetértően bólogat, és közben a nagy tétben játszóknak fenntartott nyolcadik emeleti VIP helyiség felé vezet minket. – Egy a maihoz hasonló átlagos napon hatezer vendégünk van, de nemrégiben megrendezett Japan Cupra tízezer érkezett. Már készülünk december 23-ra, amikor Nakajamában futják a szezon egyik legfontosabb versenyét, az Arima Kinent. Húszezer fogadóra számítunk, akárcsak tavaly. A nagydíjra feltett összeg kb. 40 milliárd jen (110.5 milliárd forint) lesz – mondja Sugii szán szerényen.
Japánban a hármasbefutó fogadás a legnépszerűbb, ez uralja a piac 31.5%-át, ezt a trió követi (az első három ló sorrend nélkül) 20.1%-kal, a tétjáték mindössze a forgalom 6.2%-át teszi ki. – A játékosaink átlagéletkora 65 év. Megfigyelhető trend, hogy az idősebbek az irodákat és a pályát választják, a fiatalabbak online játszanak. Az irodákban mindig ki tudjuk fizetni a teljes nyereményt, én már kétszer adtam át 100 millió jent (275 millió forint) a boldog nyerteseknek.
A szédületes forgalmat részben az magyarázza, hogy Japánban nincsenek kaszinók, nyerőautomaták és fogadni is csak motorcsónak, gyorsasági motor és kerékpár versenyekre lehet. A jócskán korlátozott fogadási piacból a lóversenyzés 62.3%-kal részesül.
Egyből feltűnik a szemlélőnek, hogy Japánban a sebességnél nagyobbra tartják a távbírást. Az éppen aktuális versenynap tizenegy futamából egyik sem rövidebb 1400 méternél. Míg a világban egyre népszerűbbek a sprint-számok, a felkelő nap országában inkább a hosszabb távú futamokat kedvelik. A JRA külön pénzdíjjal dotálja az 1800 méternél hosszabb versenyek nyerteseit és helyezettjeit, és csupán két Grade 1-es futam van rendszeresítve 1600 méter alatt. A kalendáriumban összesen huszonnégy futam van a legmagasabb kategóriában, nagyjából minden hétvégére jut egy oly formában, hogy február közepétől június közepéig futnak versenyeket, majd szeptember végétől december végéig. Kétéveseknek csak három Grade 1-es futamuk van, két mérföldes és egy 2000 méteres, és az évjárat nem léphet pályára június előtt.
– Japánban elképzelhetetlen lenne, hogy egy Grade 1-et nyerő kétéves azonnal ménesbe vonul – mondja Harry Sweeny a Darley ménesbirodalom japán helytartója. – Itt alapvető elvárás, hogy egy ló addig versenyezzen, ameddig bírja, így nagyon sokszor látunk hét-nyolc éves telivéreket a nagydíjakban. Ez remekül eladhatóvá teszi a lóversenyzést, hiszen a jobbnál jobb lovak folyamatosan versenyben vannak egymással. A távbírást mindennél többre becsülik. A 2000 Guineas-t kétezer méterre futják. Nem sok keresnivalója lenne itt egy sprinternek vagy milernek, és nem is vásárolnak ilyen képességű lovakat a tulajdonosok, hiszen alig van lehetőségük rövid és középtávon indulni. Nagyjából ugyanannyi futam van itt, mint Ausztráliában, azzal a különbséggel, hogy ott hetvennégy futam Group 1-es minősítésű, itt pedig csupán a harmada. Nem ritka, hogy hét-nyolc Grade 1-et nyert ló fut egymás ellen, ami szinte megőrjíti a közönséget és a játékosokat. Egyébként a két fogalom nagyjából fedi egymást. A legnagyobb gondot az jelenti a japán versenyüzem számára, hogy a legnagyobb futtatók, vagyis a Josida fivérek nem szeretik egymás ellen futtatni a lovaikat, pedig van nekik jó néhány.
Nem minden fenékig tejfel azonban Japánban sem. 1995-ben a tizenötödik Japan Cup 187.524 embert csalt ki a pályára, ugyanez az idei adat már csak 80.826 volt. Az éves nézőszám 6,266.912 volt tavaly, ami remekül hangzik, de úgy már nem, ha tudjuk, 2009-ben 7.5 millióan voltak kíváncsiak a futamokra. Ennek következtében a pályán elhelyezett fogadások forgalma csökkent, viszont az irodákban és az interneten egyre több pénzt mozgatnak a játékosok. Abból a szempontból is érdekes volt a 2019-es Japan Cup, hogy ez volt az első esztendő, amikor nem állt starthoz külföldi idomításban álló telivér. Természetesen még így is szinte mindenki cserélne a japánokkal lóverseny tekintetébe, ők azonban nagyon óvatosak és szinte félve beszélnek a jövőről.
– Nem szabad lazítanunk, mert még a mai napig érezzük a kétezres évek végén történt gazdasági válság hatásait. Ráadásul 2011-ben óriási földrengés rázta meg a fővárost, amely rányomta a bélyegét a japán gazdaságra és az emberek közérzetére. Aggódom amiatt is, hogy változnak a szórakozási szokások, egyre több mód nyílik a szabadidő változatos eltöltésére – állítja Kasivada Szudzsi, a JRA nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója. – A legnagyobb kihívást az jelenti számunkra, hogyan vonzzuk a lóversenyzés közelébe a fiatal generációt. Nagyon örülnénk, ha a nőket is jobban be tudnánk vonni a sportba és természetesen a játékba. A legnagyobb fogadóirodában ezért létesítettünk egy külön női termet. Azóta 20%-kal nőtt a Harrod’s forgalma. Véleményem szerint problémát jelent, hogy a jó japán lovak sokat utaznak külföldre. Legszívesebben nem engedném, hogy Almond Eye és Lys Gracieux a határainkon túl fusson, de ez természetesen kivitelezhetetlen. A JRA egy ideje nem fizet utazási hozzájárulást a tulajdonosoknak. Ezt megtettük régen, amikor még nem álltunk ilyen magas szinten, és a külföldi sikerek a japán versenyüzem jó hírét szolgálták, mára azonban erre nincs szükségünk. Felvetődött az ötlet, hogy szponzorokat hívjunk a versenyüzembe. Jelenleg csak a Longines-nal állunk kapcsolatban, akik a Japan Cupba szálltak be. Ezt azonban nagyon veszélyes dolognak tartom, mert függéshez vezethet, aminek nem akarjuk kitenni a hazai lósportot. Ha egy bőkezű támogató hirtelen hóborttól vezérelve visszalép, miből hoznánk össze a versenydíjat? Jelenleg a totalizatőr bevételeknek köszönhetően talpon tudjuk tartani a rendszert, még a nyeretlen versenyekben is olyan magas összegeket tudunk biztosítani, mint ami elmenne egy Group 2-es futam díjazásának nagyon sok más országban. Személy szerint, én kifejezetten ellenzem a szponzorok megjelenését.
Örülünk viszont, hogy komoly nemzetközi sztárok látogatnak hozzánk a nagydíjakra. Oisin Murphy, Frankie Dettori, Ryan Moore és Christophe Soumillon hatalmas népszerűségnek örvendenek hazánkban. Az már kevésbé örömteli, hogy idén egyetlen külföldi telivér sem jött el. 2020-ban ez nem fordulhat elő. A vendég jó lovak adják meg a Japan Cup rangját. Az egyik ok talán a szigorú karantén szabály. A külföldi telivéreknek öt napos karantént ír elő a törvény, amelyet egyesek sokallnak. Sir Michael Stoute kétszer nyert Japan Cupot (Singspiel, Pilsudski), mégsem volt megelégedve, azt mondta sokkal könnyebben kellett volna nyernie idomítottjainak. Talán ebben lehetne egy kis enyhítést hozni, attól ismét visszajönnének a nagy angol, amerikai és ausztrál idomárok.
Ottjártunkkor azt is megtudtuk, hogy akik elégedetlenek az ország lóversenyzésével, különösen azt nehezményezik, hogy túl sok hatalom gyűlt össze egy nagyon vékony és rendkívül befolyásos futtatói elit kezében. Ezalatt a Josida fivérek regnálását kell érteni. Teruja, Haruja és főleg Katszumi a Northern Farm nevű vállalkozásával dominálja a sportéletet. Apjuk, Josida Zenya megreformálta az ország lóversenyzését és tenyésztését, nevéhez fűződik az amerikai szupersztár Sunday Silence megvásárlása. Szintén az övé volt a csodálatos Deep Impact, és ezen kívül rengeteg pazar vérvonallal rendelkező kancát importált az országba. Ennek köszönhetően fellendült a telivér tenyésztés, és megannyi kitűnő ló látott már napvilágot Japánban. Ugyanakkor ennek következtében a család uralja szinte a teljes tenyésztési vertikumot és a lókereskedelmet. Ezen túl saját színekben is futtatnak, és szinte az összes nagydíjat valamelyik Josida viszi haza.
– Szerintem ez komoly gond – mondja Mr. Sweeney. – Josidáék sokkal dominánsabbak, mint bárki Európában vagy Amerikában. Nehéz új futtatókat találni ilyen környezetben, hiszen előre borítékolható, hogy nekik legfeljebb dobogós hely juthat, sokszor még az sem. Ezt úgy próbálják kompenzálni, hogy szindikátusokat hoznak létre, amelyek tulajdonképpen befektetési alapkánt működnek. Erre a jövőben figyelni kell, mert a lóversenyzés az egyszerű emberek sportja Japánban. Ha megnézzük a pályákat, a közönség túlnyomó többségét nem a tulajdonosok, vállalati ügyfelek és a gazdagok adják, hanem az utca egyszerű embere, aki színvonalas szórakozásra vágyik.
– Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a szervezett bűnözést sikerül távol tartani a lóversenyzés világától. Nyugodt szívvel mondhatom, tisztességes és becsületes alapokon nyugszik a versenyüzem – mondja Kasivada úr. – A fogadóknak nem kell attól tartani, hogy előre megrendezett futamokat látnak majd, a csalást teljes mértékben száműztük. Azt gondolom, ezért is lehet ennyire népszerű a sport hazánkban.
2015 óta élek Japánban, és bátran mondhatom, hogy csalásnak még a nyomát sem láttam soha – állítja Christophe Lemaire, aki háromszoros japán champion, az első külföldi, akinek ez valaha sikerült. A JRA szó szerint kiirtotta az ilyen irányú törekvéseket, mindenki nyugodtan mehet a pénztárakhoz, kétség sem férhet a futamok tisztaságához. Nagyon szigorúak az elvárások a lovasok felé is. A versenynap előtti estén 21.00-tól be kell vonulnunk a pálya elzárt szállodájába. Ne gondolja azonban senki, hogy ez egy börtön. Külön szakács lesi az óhajainkat, van szauna és nagyon kényelmesen felszerelt szobák. Viszont nem szabad sem mobiltelefont, sem internetet használni. Ha rendkívüli eset támad otthon, a JRA-t kell felhívniuk először, hogy engedélyt kérjenek a kapcsolat felvételére. Ha ez megtörtént, egy hivatalnok személyesen felkeres, és csak az ő a jelenlétében kommunikálhatok a családommal. Amikor Japánba érkeztem, nem gondoltam volna, hogy ez ennyire szigorú szabály. Jókedvűen twitterezgettem a szobámban 21.45 után. Másnap reggel hatkor kopogtak az ajtómon, és nagyon udvariasan megkértek, hogy fáradjak a versenyintézőség elé, akik akkor már üléseztek. Egy hónapos eltiltást kaptam a szabálytalanságomért. A kőkemény reguláknak azonban van egy nagyon kellemes hozadéka. Mivel a sport rendkívül népszerű, a lovasok olyan státuszban vannak, mint a nemzetközi hírű labdarúgók, Messi vagy Ronaldo. Óriási rajongótáborom van nekem is. Lépten-nyomon megállítanak az utcán, és autogramot kérnek, szelfizni akarnak velem. Ezt külön meg kellett tanulnom kezelni. Hogy nyűgnek tartom-e mindezt? Dehogy, az ilyesmi nagyon jól esik az ember egójának.
(folytatjuk)