/ by /   Friss hírek / 0 comments

Kincsem+ krónika, 1. hét

Szilveszterkor három Kincsem+ fogadó lett milliomos

Az év utolsó napja mindig nagy ünnep a hazai lóversenyzés számára, hiszen ilyenkor tartják az Ügetőszilveszter futamait a Kincsem Parkban. 2019-ben is közel 20 ezer látogató töltötte a délutáni és esti órákat az ország lóverseny központjában, ahol az izgalmas versenyekből és a nagy nyereményekből nem volt hiány. A fogadásszervező kellőképpen gondoskodott a magas nyereményalapról, összesen 7 millió Ft jackpot került szétosztásra a szerencsés nyertesek között. A nap legnagyobb osztaléka a harmadik futamhoz fűződik, ahol a hármasbefutó fogadásban a telitalálat 596 ezer forintot fizetett a 300 Ft-os alaptétre.
A szilveszter délutáni Kincsem+ futamban három játékosnak is malaca volt, akik egyaránt valamely lottózóban adták fel TUTI, tehát okos gépi szelvényüket. A 13-6-8-2-1-es befutási sorrend éppen ebben a sorrendben szerepelt a szelvényükön, amely egyenként 1 520 160 Ft-os extra év végi bevételt jelentett számukra.
A 2020-as esztendő első hetében további négy fogadó léphetett be a Kincsem+ milliomosok népes táborába, mégpedig vasárnap, amikor a párizsi Vincennes pályáján a Bazire család házi befutóját láthatta a közönség. DORGOS DE GUEZ sulkyjában Jean Michel Bazire simán hozta a kötelezőt és könnyen nyerte az ügetőfutamot, mögötte COLONEL kocsijában fia, Nicolas Bazire végzett másodikként. A végeredmény (8-4-13-3-5) négy hazai „tutista” szelvényén hibátlanul szerepelt, amire egyenként 1 078 440 Ft-ot fizetett a totalizatőr. Ebben a versenyben rengeteg találat született az alacsonyabb nyerőosztályokban is, ami azt jelentette, hogy a hazai fogadók a feltett pénz 96%-át visszanyerték, ami azt jelenti, hogy sokkal jobbak voltak, mint a nemzetközi átlag.
A hazai lóversenyek januárban szünetelnek, legközelebb február 1-én állnak starthoz a magyar ügetők, de addig sem maradunk lóverseny nélkül, hiszen a francia pályákon zajlanak a téli ügető és galopp versenyek, köztük minden vasárnap a 150-900 millió forint jackpottal dotált kiemelt Kincsem+ futamok, ahol akár újabb nyerő rekordok születhetnek.

Horváth Zalán

Drogos de Guez (8) győzelme négy hazai fogadót tett milliomossá
Forrás: equidia.fr

SHARE THIS