/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Barabás Mónika új reményekkel várja a galopp szezont

Tavaly nem sokszor láttuk futni a Barabás istálló lovait. Mi volt ennek az oka?  Hogyan értékelnéd a 2019-es szezont?

Sajnos azt kell mondanom, hogy a szerencse nem állt mellettünk, főként egészségügyi problémákkal küzdöttek a lovaink. A szezonban összesen két lovunk volt versenyképes, ők Music Channel (GB) (Most Improved-Molly Marie) és König Arion (GER) (Areion-Königin Platina). Utóbbi köztudottan startgép problémás, emiatt nem tudunk vele olyan gyakorisággal futni, mint ahogy szeretnénk. Music Channel többször is eredményesen szerepelt.

Állnak az idomításodban olyan lovak, akik még nem mutatkoztak be?

Több olyan ló is van, akiket a nézők még nem láthattak versenyezni. Ilyen például Saturninus (GB) Harbour Watch-Sunger) és Mystral (IRE) (Casamento-Marifah), ők háromévesek. Mystral nehezen kezelhető volt a tréningek során, így kiherélték, meglátjuk, idén mit mutat, előzetes terveink alapján már az első kétéveseknek szánt versenyek során futott volna. Saturninus egy gyönyörű küllemű ló, a kitartását illetően van bennem kétség, de bízom benne, hogy eredményes futásokat láthatunk majd tőle. Nem futott négyéveseink is vannak, ilyen például Magic Hope (Rendezvous-Magic Smile), származása alapján indokolt eredményes szereplése. Rajtuk kívül megemlítem még Spotlight-ot (Streetlight-Annie Blue) aki másfél éves korában került hozzám rossz állapotban, idén szeretnénk vele is bemutatkozni. Problémás lovunk még Hocus Pocus (GER) (Reliable Man-Humanita), sajnos felkészülését folyamatos betegségek akadályozzák. Versenyben már futott Supreme (Satin Stone-Spinning Crystal), a négyéves kanca, az idei szezontól nálam készül a versenyeire, eddigi futásai alapján nagy reményeket fűzök hozzá.

Mi a helyzet a fiatal lovakkal? Bővült yearlingekkel az istálló?

Idén egy impozáns yearling érkezett hozzám Bácsalmásról, ő Nakaimo (Makaam-National Art). Apja főként rövidtávon versenyzett, anyja rövid és középtávon. Bízom benne, hogy sikerült jó géneket örökölnie és kétévesen már bemutatkozhat.

Mit gondolsz a bevezetett Életpályamodellről, ez mennyiben segíti az istálló munkáját?

Úgy gondolom, hogy ez egy kiváló kezdeményezés! Véleményem szerint ösztönzően hat a lóversenyben dolgozó istálló alkalmazottakra, hiszen ez is bizonyítja, hogy megbecsülik a munkájukat. Ezt kiemelten fontosnak tartom, mivel rengeteg idő és munka kell a szakemberek részéről, hogy a lovaink versenyezni tudjanak és megkapják a szükséges ellátást.

Ilyen peches tavalyi év után csak jobb következhet, mire lehet számítani a 2020-as szezonban?

Konkrét célom a versenyek tekintetében nincs, ez a 2019-es problémás szezonnak is köszönhető. A tavalyi év után örülnék, ha a lovak egészségesek lennének és zavartalanul készülhetnének a versenyekre mindenféle egészségügyi problémától mentesen. Természetesen ezen felül célom az is, hogy eredményesen fussanak és örömet okozzanak mind nekünk, mind a tulajoknak!

SHARE THIS