A lovak ellátásában, felkészítésében és versenyeztetésében elengedhetetlen az istállószemélyzet munkája. Éppen ezért a versenyszervező a Kincsem Nemzeti Kft. a most bevezetett életpályamodell keretein belül, teljesítménytől függően kívánja mind erkölcsileg és mind anyagilag is támogatni a lovakkal foglalkozó szakembereket a trénereket, a lovasokat és a lóápolókat. A trénerek mellett dolgozó munkatársak a lovászok és a lovasok, az ő munkájuk elengedhetetlen a mindennapi munka során. Kovács-Bakos Szilvia idomár munkatársait, Kovács Sándort és Burai Mihályt kérdeztük.
Mindketten hosszú évek óta a szakmában vagytok. Hogyan kezdődött a lovak iránti szeretet?
Kovács Sándor: Gyerekkorom óta a lovak szerelmese vagyok! Emlékszem, kiskoromban lovaskocsival hordták a szódát az utcában én pedig minden alkalommal csak annyit szerettem volna kérni, hogy a ló hátára ülhessek. Édesapám látva a meg nem szűnő rajongásomat, úgy döntött vásárol nekünk egy lovat. Ezután már nem is volt kérdés mi az, ami életem végéig szeretnék csinálni! Hála bátyámnak – aki lótenyésztő iskolája révén az ügetőre került gyakorlatra – én is az ügetőre kerültem, mint nyári munkás. Kicsi és könnyű voltam, így a galoppot ajánlották és a Kincsem Parkot. Németh Ildikónál éppen ekkor volt felvétel, meg is ragadtam a lehetőséget. A többi pedig már történelem.
Burai Mihály: Engem nagyapám vitt ki először lóversenyre 10 éves koromban, már akkor nagyon megtetszett a pálya hangulata! A nagymamám vistukokat (számtakarókat) mosott, akkoriban ezeket egységesen szedték össze és vitték a mosodába. Megfogott a lovak közelsége és az, ahogy a karámban láttam őket egymással játszani. Éreztem azt a kis izgalmat, amit a lovak környezetében tevékenykedő emberek mindig érezhetnek magukban. Úgy döntöttem, hogy ennek szeretném áldozni az életem. Először 2002-ben Szabó József idomárhoz jártam segíteni, itt megtanulhattam az alapokat, majd hivatalosan Dr. Csicsai Friderikánál kezdtem dolgozni. Az élet úgy hozta, hogy több istállóban is jártam már, de a mostani helyen már nyolc éve vagyok.
A szakmában számtalan említésre méltó szakember van. Ti kikre tekintetek példaképként?
Burai Mihály: Több embert is szeretnék kiemelni! Nekem Bodzán József, id. Kozma István, Szabó József és Kovács Sándor a példaképem, alázatos munkájuk és szakmai hozzáértésük miatt. Leszkovszki Csabát pedig külön szeretném kiemelni, hiszen rengeteget tanulhattam tőle! Mindannyian sokat segítettek nekem akármilyen helyzetről is volt szó, bármikor számíthattam rájuk! Szakmai tudásomat mellettük csak bővíteni tudtam.
Kovács Sándor: Sok évtized van már mögöttem, sok kiváló szakemberrel dolgoztam az évek alatt. Aperianovtól Barnán át, Farkas Tiboron keresztül Házig. Micsoda nevek! Németh Ildikó meghatározó volt számomra, ő volt a női szakemberek úttörője hazánkban. Szakmailag rengeteg dologra megtanított, tudásom java részét nála szereztem. Ebben az időben Simon Ferenc volt az első lovasa, aki a pálya egyik legjobbja volt, tőle is csak tanulni lehetett. Sosem lehetek elég hálás azért, hogy tőlük tanulhattam.
Mit gondoltok, milyen tulajdonsággal kell rendelkezni annak, aki lovász vagy munkalovas szeretne lenni?
Burai Mihály: A nyugodt temperamentumot és a hidegvért emelném ki. Egy lóhoz sosem szabad idegesen nyúlni, hiszen nagyon érzékeny állat, pláne a telivér. Precíznek és gyorsnak kell lenni a közelükben, mert minden pillanat tartogathat váratlan meglepetéseket. A lovak iránti alázat szintén fontos és elengedhetetlen része a szakmának.
Kovács Sándor: Azt gondolom, hogy meg kell lennie egy alapvető kötődésnek a lovak felé. Rengeteg türelem és szeretet kell ehhez a sporthoz! Ez valóban egy hivatás, hiszen mínusz fokokban és a nyári 35 fokban is ugyanúgy fel kell készíteni a lovakat, a hét minden napján! Fontos, hogy az ember határozott legyen mellettük és céltudatos, tudja, mit szeretne elérni a közös munka során.
A versenyszervező, a Kincsem Park által életre hívott Életpályamodell mind erkölcsileg, mind anyagilag igyekszik támogatást nyújtani a szakmának, hogyan érint ez benneteket?
Burai Mihály: Eddig nem volt még senki, aki megkérdőjelezte volna ezt a pozitív kezdeményezést. Csak egyet tudok érteni, egy nagyszerű kezdeményezésnek tartom! Személy szerint engem motivál és kitartásra ösztönöz a mindennapokban, ez a lépés szükségszerű volt úgy érzem.
Kovács Sándor: Nagyon vártuk már, hogy valamilyen támogatást kapjon a szakma! Én már minden voltam ebben a sportban, az évek alatt végig jártam a ranglétrát, így tisztában vagyok vele, hogy milyen gondokkal küzd, vagy küzdhet egy lóápoló, egy munkalovas, egy koplaló zsoké, egy abrakmester vagy a tréner. Mindenkinek jól jön a plusz juttatás, de a lovászok és munkalovasok számára meg pláne. Mindenkit kell, hogy ösztönözzön. Az istállók többsége létszámhiánnyal küzd, ez segíthet a probléma megoldásában.
Sándor visszatérésed a nyeregbe már maga egy nagyon komoly sportteljesítmény, húsz kilót fogytál. Hogyan értékeled az új korszak első versenyévét?
Kovács Sándor: Magamhoz képest nagy súlyom volt, 77 kg körül mozogtam, nem voltam már olyan mozgékony sem. Megfogalmazódott bennem a változtatás gondolata, a fogyás pedig olyan jól sikerült, hogy láttam esélyt arra, hogy ismét nyeregbe szállhassak. Nagyon hiányzott az adrenalin, amit csak a versenyek adhatnak. Egy vérbeli zsoké sosem tud visszavonulni, ez Kállai Pali is mindig mondta. Trénerként fejben állandóan végig lovagoltam a versenyeket és bosszankodtam, ha a lovasom nem azt és nem úgy csinálja, amit én szerettem volna. Egy év távlatából azt mondom, hogy a lehető legjobb döntésnek tartom, hogy visszatértem! Hogy meddig folytatom a jövő zenéje, viszont az ezer hazai győzelem, az egy szép kerek szám, ami Kállai Pálnak és Varga Zoltánnak jött csak össze. Ezer győzelemig szeretnék eljutni, ha az egészségem is engedi!