Írta: Martin Stevens, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.
A beltenyésztés kérdése nagyon hasonlít a globális felmelegedéshez – állítja a dr. Emmeline Hill által vezetett kutatócsoport, amely ír University College Dublin megbízásából publikált érdekes tanulmányt a kérdéskörben.
Az írás, amely a Scientific Reports című tudományos lapban jelent meg (írásunk végén a linkre kattintva az eredeti publikációt is elolvashatják), több, mint tízezer angol telivér DNS-ét elemezte, és rámutat, hogy az elmúlt negyvenöt esztendőben világszerte jelentősen megnövekedett a beltenyésztés aránya. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ez egy öngerjesztő probléma, hiszen a tenyésztők a legkiemelkedőbb versenytulajdonságokat és a legjobb ménvonalakat keresik. A vizsgált lovak 97%-ának pedigréjében megtalálható volt Northern Dancer, az európai telivérek 35%-ának családfájában ott van Sadler’s Wells, az ausztrál állomány 55%-ának ereiben Danehill vére is csörgedezik.
– A telivértenyésztésben mindig gyakori jelenség volt a beltenyésztés, de manapság ez a trend egyre jobban terjed. Borítékolható, hogy ez folytatódik a jövőben, hiszen az érveréseken nagy a kereslet bizonyos ménvonalak iránt. Ezzel csupán az a gond, hogy a beltenyésztés veszélybe sodorhatja a populáció termékenységét, és egészségi állapotát. A jelenség természetében hasonlít a globális felmelegedéshez, úgy látjuk, szabályzásokra van szükség, és időben cselekednünk kell, méghozzá a legmagasabb szinten, annak érdekében, hogy elkerüljünk egy globális válságot.
A beltenyésztés növeli az esélyét a recesszív tulajdonságok örökítésének, ami a populáció erőnlétének hanyatlásához vezethet, csökkenhet az élettartam, és az örökítőképesség. Ezt a jelenséget beltenyésztési depressziónak nevezi a tanulmány. A kutatócsoport külön kiemeli, hogy más haszonállatok tenyésztésében már régóta hangsúlyt fektetnek a populáció menedzsmentre, ez azonban az angol telivérek világában szinte teljesen ismeretlen globális szinten. Léteznek azonban megoldások.
– Az adataink segítségével a tenyésztők monitorozni tudják a tevékenységüket, és a génkutatás mai eredményei mellett már tudunk olyan tanácsot adni, amely segítségével megtalálhatják a genetikailag eltérő, de a kívánt tulajdonságokkal rendelkező méneket a kancáik számára. Mára a pedigré fontossága kezdi elveszíteni egykori jelentőségét, hiszen csak általános trendek mutatható ki belőle, és ez óhatatlanul bizonyos ménvonalak dominanciájához, és a beltenyésztés fokozottabb elterjedéséhez vezet. Ha egyszerűen akarnánk fogalmazni, egy szorosabbak lesznek a családi kötelékek a fajtán belül, az egyedek minden oldalról rokonai lesznek egymásnak. Az új kulcsszó a DNS-vizsgálat. Ennek segítségével fel tudjuk térképezni az egyedek génállományát, és olyan outcross-lehetőségeket tudunk javasolni a tenyésztőknek, amelynek segítségével megtarthatók a beltenyésztés előnyös tulajdonságai, viszont a negatív hatásokat teljes mértékben ki tudják kerülni. Ez azért is jó ötlet, mert végső soron már rég tudjuk, hogy a beltenyésztés nincs szoros összefüggésben a versenyteljesítménnyel. Az eredményeinkből a versenyüzemek is profitálhatnak. Ha a tenyésztők jól sáfárkodnak a tőlünk megszerezhető genetikai információval, a fajta fenntartása nem ütközhet kihívásokba.
Hasonló kezdeményezésekről hallani az amerikai kontinensről, ahol szabályozni kívánják, hogy egyes fedezőmének hány kancát kaphatnak szezononként.
Aki a teljes angol nyelvű tanulmányt szeretné elolvasni, az alábbi linkre kattintva megteheti: