/ by /   Friss hírek, Hazai galopp hírek / 0 comments

Törekedni az egyensúlyra – Virág András

A Testnevelési Egyetem Humánkineziológia szakán végeztél. Mennyire sikerült az ott szerzett tudást beépíteni a lovasszakmába?

Tudni kell, hogy a lovas pályafutásom hamarabb kezdődött, mint hogy az egyetemre jelentkeztem volna. Akkoriban én is a jól bevált módszereket követtem, ellestem pár trükköt olyan emberektől, akik évek óta a szakmában voltak. Általában a hét második felében tudtuk meg, hogy milyen súlyra írtak ki, így előfordult, hogy több kilogrammot kellett leadnom rövid idő alatt. Az én súlyom is folyamatosan ingadozott, mondanom sem kell a nagykabátba való öltözést a nyári 40 fokban nehezen viseltem, akárcsak a kevés vízbevitelt és a folyamatos saláta evést. Az egyik lovaglásom alkalmával 53 kilóra kellett kimázsálnom, a szervezetemet addigra annyira kifárasztottam, hogy a tréneri utasításra nem emlékeztem már a kikentrénél sem.
Körbeértem a pályán, mondanom sem kell, eredménytelenül. Ekkor már az egyetemen elkezdtem tanulni alapozótárgyakat, táplálkozás-élettant, anatómiát, biomechanikát és mozgásfejlődést, ezeket pedig fokozatosan beépítettem a saját életembe is. Lényegében semmi másról nem szól, mint egy mérlegről, amely az étkezés és sportolás között áll. A súlyingadozás hatalmas megterhelés a szervezetnek, főként a rövid idő alatt bekövetkezett súlycsökkenés, mivel ez többnyire víz és só veszteség. Amint az ember dehidratált lesz és ki van téve a folyamatos fizikai terhelésnek, bekövetkezik az energiahiány, ami folyamatosan halmozódik. Ez bizonyítottan kihat a gondolkozásra, reakció időre, ami egy ilyen sport esetében akár végzetes is lehet.

Étkezés terén mire érdemes hangsúlyt fektetni?

Minden szervezet más és más, emiatt fontos, hogy tisztában legyünk a saját testünk működésével. Én például mindent eszem, csak mértékkel, kerülöm a felesleges kalória bevitelt. Természetesen az 5-6 alkalomra felosztott étkezések számát mondanám én is ideálisnak, de ez sajnos nem mindenkinél válik be. Fontos a zsír, fehérje, szénhidrát mennyiségi és minőségi bevitele. Jó alapanyagokat kell fogyasztani, lehetőleg friss zöldségeket, gyümölcsöket és húsokat. A titok a változatosságban van és abban, hogy ismerjük egy-egy étel tápértékét, hiszen ehhez viszonyítva tudjuk alakítani a további étkezéseinket. Ha tudom, hogy egy óra múlva a maximum energiamennyiséget kellene kihoznom magamból eszem egy kis csokit vagy egy energia müzliszeletet, hiszen a szénhidrátot bontja a leggyorsabban a szervezet, viszont ha az elmúlt időszakban sokszor kellett kis súlyt lovagolnom, akkor a regenerálódáshoz szükséges fehérjét, zsírt és szénhidrátot fogom bevinni, az utóbbit kisebb mennyiségben a többi javára. Mindenképpen el kell kerülni a koplalással járó jojó effektust! Ezalatt azt értem, amikor valaki drasztikusan kevesebbet kezd el enni, hiszen a szervezet nem buta, érzi a változást, elkezd raktározni. Az illető, ha nem látja az eredményt még kevesebb táplálékot fog bevinni, ezáltal már a szervezet kénytelen lesz hozzányúlni a raktárakhoz. Ezt meglátva persze megengedünk magunknak ismét ezt-azt, így a szervezet újra raktározni fog. Ennek a hatását nem feltétlen a következő hónapokban, de az elkövetkezendő években, évtizedekben biztosan meg fogjuk érezni. Természetesen a vízfogyasztásra is nagy hangsúlyt kell fektetni, az ajánlott napi 2-2,5 liter a minimum, amire szüksége van a szervezetnek az egészséges működéshez!

Az étkezés mellett te milyen kiegészítő vitaminokat ajánlasz?

Véleményem szerint támogatni kell a szervezetet komplex vitaminokkal. Felesleges nagy dózist bevinni, hiszen a vitaminok nagy része vízben oldódik, tehát a felesleget az ember kiüríti. A zsírban oldódó vitaminokkal már óvatosabban kell bánni, akár túl is lehet adagolni őket, bár nagyon nehezen. Minden hiánybetegségnek megvannak az elsődleges, apró tünetei, ezeknek kell első körben utánanézni!

A napi lovaglás mellett milyen kiegészítő sportokat javasolsz?

Itt is nagyon fontosnak tartom a változatosságot, hiszen ha monoton módon mindig ugyanazt a sportot végezzük nagyon könnyen feladhatjuk, illetve kevesebb lelkesedéssel végezhetjük az adott gyakorlatot. Aki kevésbé képes rávenni magát az otthoni mozgásra, annak is számtalan lehetősége akad, hiszen minden konditeremben találhatunk 3-4 személyi edzőt, aki a mi igényeink szerint állít össze edzéstervet. Személy szerint én a futást és az úszást emelném ki. Az előbbi esetében tág a kivitelezés köre. Egyenletes tempóban futva fejleszthetjük tüdőkapacitásunkat, állóképességünket. Kifejezetten versenynapokra való felkészülésként az intervall jellegű edzéseket ajánlanám, mivel ha megfigyeljük hogyan néz ki egy ilyen napunk a következő sémát látnánk: nyugalmi állapot, terhelés, nyugalmi állapot, terhelés. Ehhez igazítva egy hosszabb bemelegítés után jöhet egy közel maximális vagy akár maximális terhelés rövidebb ideig vagy rövidebb távon, ezt 3-4 körben ismételve. Az utóbbi szintén rendelkezik ezekkel a pozitív tulajdonságokkal amellett, hogy tehermentesítve dolgoztatjuk a testünket. Sajnos nagyon sokszor feledésbe merül a sport két alappillére, a bemelegítés és a nyújtás. Számtalan lovas könyvben olvastam, hogy amíg a lovat felnyergeljük és lepucoljuk kellően bemelegszenek az izmaink, de feltennék itt egy kérdést: Mi történik akkor, ha lovam kevésbé nyugodt természetű és hirtelen megugrik? Erre a helyzetre nem készít fel az előtte végzett munka. Fontosnak tartom, hogy időt szánjunk pár bemelegítő gyakorlat elvégzésére! Az lovaglás végén nyújtás is ajánlott, hiszen ez egy levezetés, pihentetés. Elég ha arra gondolunk hány ízületünk van ‘bezárva’ lovaglás közben. A szervezet erre emlékszik és elkezd kötni, mivel napjában többször természetellenes pozícióban van. Ezt meg lehet előzni napi pár perc időráfordítással!

Fotó forrása: https://divany.hu/

SHARE THIS