Írta: Peter Thomas, Racing Post. Fordította és szerksztette: Kovács Botond.
1987-ben két kivételes tehetségű és eltérő stílusú zsoké párharcát láthatták a rajongók a brit turfon. A viadal két világ gigászi küzdelme is volt egyben, az Atlanti-óceán két partján elterülő lóverseny birodalmak csaptak össze, presztízs kérdés volt a győzelem. A nagy csata során egyik fél sem tudott jelentős mértékben elhúzni a másiktól, és a célban orrhossznál is kisebb volt kettejük között a különbség. Kétségtelen, hogy ez volt a valaha látott legkiélezettebb párbaj a brit championi címért. Természetesen a tusa legnagyobb kedvezményezettjei a nézők voltak. Pat Eddery és Steve Cauthen története következik.
Az ír származású, harmincöt esztendős Patrick James John Eddery 1987-ig öt alkalommal volt a legjobb zsoké a Nagy-Britanniában, 1974 és 1977 között megszakítás nélkül, egyszer pedig 1986-ban. Szülőhazájában egy címet szerzett 1982-ben. Eredménye azért roppant figyelemre méltó, mert amerikai és ausztrál lovasnak sikerült már angol földön a cím megszerzése, ír embernek Eddery előtt soha. A titulust 1840-ben ítélték oda először, akkor Nat Flatman győzött és 1852-ig megszakítás nélkül ő uralta a gyepet. Pat Eddery lovas családban született, apja, Jimmy is zsoké volt. Kildare grófágban nevelkedett, kőhajításnyira a Curragh-tól. Pat a legendás Frenchie Nicholson keze alatt tanulta meg az alapokat, de csak hetvenharmadik lovaglása alkalmával tudta megszerezni élete első győzelmét Michael Pope őrnagy Alvaro nevű lován egy epsomi apprentisz versenyben, tizenhét esztendős korában. Pope őrnagyról annyit illik tudni, hogy a II. világháborúban Barry nevű fivérével egy kisebb vagyont rejtő pénzes ládára bukkant Olaszországban, amelyet a németek rejtettek el. A javakat azonban nem saját hasznára használta, hanem helyreállíttatta belőle Ravennában a lóversenypályát és a lelátót. Ezen kívül ő volt a National Trainers’ Federation alapító elnöke, és a British Racing School egyik életre hívója is. Térjünk azonban vissza Edderyre, aki első sikere után szárnyakat kapott. Köztudott volt róla, hogy nem veti meg az italt, de ennek ellenére a legnagyobb trénerek kezdték foglalkoztatni. Peter Walwyn, Vincent O’Brien, Henry Cecil és John Dunlop kérték fel rendszeresen. A győzelmeit egykedvűen, mondhatni már-már flegmán fogadó lovas egyre keresettebb lett.
Steve Cauthen a Kentucky állambeli Covingtonban született 1960-ban. Apja patkolókovács és tréner volt, ezért az apró termetű fiúnak nem kellett pályaválasztási tanácsot adni az általános iskolában. Első győzelmét tizenhat évesen aratta egy Red Pipe nevű telivér nyergében egy héttel azután, hogy életében először kimázsált. Fantasztikus karrier vette kezdetét. 1977-ben 487 versenyt nyert, és ezzel apprentisz létére amerikai champion lett (!). Nem mellesleg ugyanezen szezon alatt több mint 6 millió dollárt keresett a benne bízó tulajdonosoknak. Egyik napról a másikra nemzeti hőssé és ünnepelt médiasztárrá vált, 1978-ban Affirmed nyergében Hármas Koronát nyert. A következő évben azonban gondolt egyet, és Angliába költözött, ahol Barry Hills mester első zsokéja lett. Ebben az időben kezdődött súly problémája, amely karrierje végéig elkísérte. Első angol klasszikusát 1979-ben húzta be Tap On Wood nyergében a newmarketi 2000 Guineas Stakes-ben, 1984-ben az élen végzett a brit championátusban. Első derby-győzelmére 1985-ig kellett várnia, Slip Anchor társaként nyerte meg a Kék Szalagot. Ugyanebben az esztendőben megszerezte második brit championi címét. Az 1986-os évben, hosszú szünet után, ismét Pat Eddery lett a bajnok, így minden körülmény adva volt egy káprázatos csatát hozó új szezonra.
Hogy történelmi távlatba helyezzük 1987-et, elmondjuk, rendkívül hideg téllel köszöntött az új év az Egyesült Királyságra. A hóból Magyarországnak is jócskán kijutott, napokig voltak eltorlaszolva települések a külvilágtól. Amerikában az Irán-kontra ügy fejleményeire figyelt mindenki. A két zsoké azonban ekkor még nem sejtette, mekkora párharc lesz közöttük.
– Valóban csatáról volt szó, de nem volt benne semmi sportszerűtlenség vagy ellenségeskedés – emlékszik vissza az eseményekre Cauthen. – Kétségtelen azonban, mindketten meg akartuk szerezni a championátust, és rendkívül elszántak voltunk. Patnek több esélye volt, mert könnyen tudott lovagolni akármilyen terhet, ráadásul ott állt mögötte Khalid Abdullah herceg az összes kitűnő lovával. A menedzsere is nagyon jó volt, rengeteg nyerőt szerzett neki. Azt is figyelembe kell venni, hogy ő hazai pályán versenyzett, én pedig vendég voltam. Ez lélektanilag elég nagy hátrányt jelent a sport világában. Egy szóval, fel volt adva a lecke, de tudtam, csak úgy lehetek a legjobb, ha őt legyőzöm. Mindezt annak ellenére, hogy 1984-ben és 1985-ben én voltam a champion. Ez akkor fogalmazódott meg bennem, amikor 1986-ban második lettem Pat mögött. Végül azt mondtam magamban, nem számít hol versenyzek, mert Amerikában is olyan emberek adtak lehetőséget, akiket nem ismertem, a súllyal itt is ott is ugyanazok a problémák voltak, és a szezon egyformán hosszú és fárasztó az óceán mindkét partján. Megráztam magam, és felvettem a kesztyűt. A legnagyobb gondom a testsúlyom volt. Pat gond nélkül tudott 52-52.5 kilogrammot lovagolni, nekem az 54 csak nagyon nehezen ment. Ez azt jelentette, hogy több esélye és lehetősége volt, mint nekem, de végül is mindez nem érdekelt. Erről szól a lóversenyzés.
A testsúly tehát egyértelműen Edderynek kedvezett, volt azonban egy hátránya is. – Az igaz, hogy Khalid Abdullah herceg és Jeremy Tree idomár is támogatott törekvéseimben, de szerződésem volt Vincent O’Briennel is, melynek értelmében heti két napot Írországban kellett töltenem, és ez egyáltalán nem segített, sőt valójában rettentően hátráltatott célom elérésében. Szerencsére rendelkezésemre állt egy magán repülőgép. Belföldön is mindig ezt használtam. Délelőtt ritkán kellett otthonról elmennem, és ha mondjuk Yorkban nyeregbe ültem délután ötkor, fél hétre már otthon lehettem, és korán lefeküdhettem. Sokszor magammal vittem Steve-et és Cash Asmussent is. Amikor Cash is a gépen volt, én a hátsó ülésre ültem és aludtam, mert nem lehetett mellette szóhoz jutni. Dőlt belőle a szöveg.
Cauthen mögött Sir Henry Cecil mester állt, és remek lehetőségeket adott neki. Ilyen volt Reference Point is az Epsom Derbyben, ahol az Abdullah-tulajdonban lévő Bellotto csak harmadik tudott lenni Edderyvel. Az amerikai káprázatos start-cél győzelmet aratott a tizenkilenc lovas mezőnyben. Hasonlóan alakult a King George VI & Queen Elizaberth Stakes és a St. Leger is. Cauthen gyönyörű stílusban lovagolt, született zsoké volt. Egyetlen hátránya 167.5 centiméteres testmagassága és lapátnyi tenyere volt. Súlya szinten tartása érdekében kegyetlen diétát követett. Étkezés utána töméntelen mennyiségű pezsgőt ivott, és addig gargarizált, amíg az egészet kiadta magából. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy Steve is elég sűrűn nézett a pohár fenekére. Nem számított alkoholistának, de a stresszt gyakrabban oldotta alkohollal, mint kellett volna.
– Henry Ceciltől kaptam a lovaglásaim jelentős részét, a többit magamnak kellett összeszednem. Nem volt menedzserem, mindent magam intéztem az utazástól a szállásig – mondta Cauthen.
– Sokszor ugyanabban a hotelben szálltunk meg Steve-vel – emlékezett vissza Pat Eddery. – Este együtt vacsoráztunk, beszélgettünk egy kicsit, és nyugovóra tértünk. Baráti viszonyban voltunk. Mindez azonban elmúlt, amikor nyeregbe szálltunk. Világ életemben szerettem a társaságot és a barátokat, de egy teljesen más univerzumba léptem kimázsálás után. Agresszivitás költözött belém, és mindenáron nyerni akartam. Számomra csak az első hely volt elfogadható. Ahogy mondani szoktam, aki második lesz, az tulajdonképpen első – a vesztesek hosszú sorában. Steve-nek mindig a tempóérzék volt az erőssége. Ezen felül volt egy trükkje is. Nagyon sok lovat úgy lovagolt, hogy miután kiugrott a startgépből rögtön élre állt, és küldte őket, mint az őrült. Azt hittem a ló hamar elkészül erejével, ám ekkor hirtelen visszavett, és csak akkor indította ismét, amikor már a mezőny a nyakában loholt. Az esetek többségében bejött neki ez a taktika.
– Pat egy született zseni, olyan érzéke van a lovakhoz, amilyet még senkiben sem láttam – dicsérte ellenfelét az amerikai lovas. – Mindig a megfelelő helyen és a megfelelő időben volt a lovával, és csodálatosan támogatta a finisben. Mindent beleadott a távoszlopon belül, és a lovak a lelküket adták érte. Ezt minden lóból ki tudta hozni, bármilyen távon. Kemény stílusban, szinte könyörtelenül lovagolt.
Cauthen és Eddery fej-fej mellett haladtak az 1987. évi szezon során. Szeptemberre Steve tíz győzelmes előnyt szerzet, de ellenfele hamar ledolgozta a hátrányt, és október elején már néggyel vezetett. Hó végére azonban ismét fordult a kocka, az amerikai négy győzelemmel többet könyvelhetett el. A küzdelem a szezon utolsó versenynapjaiban látszott eldőlni, akárcsak Scobie Breasley és Lester Piggott esetében 1963-ban, ahol az előbbi lovas lett sikeresebb egy győzelemmel. 1923-ban is hasonló volt a felállás Charlie Elliott és Steve Donoghue között, akkor azonban holtversennyel végződött a küzdelem. Az izgalmak tovább fokozódtak azonban, mert különös dolog történt. Mintha a természet is megpróbálta volna utánozni a titánok harcát, október 15-én szombaton hatalmas vihar csapott le Nagy-Britanniára, amely még másnap is hevesen tombolt.
– Emlékszem, 15-én Newmarketben volt hat vagy hét lovaglásom, de a rettenetes idő miatt törölték a versenyeket. Már reggel megtudtam ezt, ezért gondoltam egyet, és Catterick felé vettem az irányt, ami elég messze van. Amikor odaértem sikerült szereznem két lovaglást. Egyet Henry Ceciltől, egyet mástól kaptam. Mindkettőt megnyertem, és ezzel ismét én álltam az élre – mondja Steve Cauthen. – Pat nem gondolt rá, hogy máshová menjen aznap, vagy arra nem gondolt, hogy én máshová megyek, nem tudom.
Elérkezett az utolsó versenynap Doncasterben. 196-194 volt az állás a Kentucky Kölyök javára. Az első győzelmet az amerikai aratta Vague Discretion nyergében, és ezzel rögtön el is dőlt a versengés, igaz, Eddery is nyert egyet a nap folyamán. Cauthen annak ellenére lett champion, hogy százötvennel kevesebbet lovagolt, mint ellenfele. Szezon végére mindkét lovas a végletekig kimerült.
– Sokáig bántott az ügy, főleg az, hogy a vihar idején nem voltam résen. Később persze lenyugodtam, nem vettem a szívemre a történteket – mondta egyszer Eddery. – Akkor persze mindent másként láttam. Csak egy ember nyerhet, és 1987-ben ez nem én voltam. Sohasem volt ez téma közöttünk Steve-vel. Nagyszerű viadal volt. Ma már úgy látom, teljesen mindegy, hogy tizenegy vagy tizenkét alkalommal lettem brit champion. (Utána még hatszor lett champion Eddery.)
Eddery könnyen fel tudta dolgozni a vereséget, de Cauthent teljesen kiégette a győzelem.
– A szezon után mintha valami elpattant volna bennem. Nem vonultam vissza, de éreztem, nem érdekel többé a championi cím megszerzése. Teljesen közömbös lett számomra, ki a legeredményesebb lovas. Úgy éreztem, belerokkannék, ha még egyszer megpróbálnám. Természetesen a versenyszellem megmaradt, de azután már csupán a nagy versenyekre koncentráltam. Így már a súly problémáim is elviselhetőbbé váltak. Nem kellett elvállalnom minden lovaglást csak azért, hogy eggyel több futamot nyerjek.
A nagy viadalnak vége lett, de emléke örökre megmarad az emberek emlékezetében. Az ellenfelek teljesen különböztek egymástól. Cauthen eleganciája szöges ellentétben volt Eddery határozott, sőt kemény fellépésével és agresszív stílusával. Egy dologban azonban hasonlítottak: mindkettőjükben megvolt a csillapíthatatlan győzni akarás.
A történet úgy ér véget, hogy Cauthen megmaradt top zsokénak és 1992-től Mohammed Al Maktoum sejk szolgálatába állt, majd rövidesen visszavonult a versenyzéstől. Életében 2.794 futamgyőzelmet szerzett. Mindent megnyert, amit csak lehet, a Racing Post a XX. század ötven legjobb zsokéjából álló listán a nyolcadik helyet adta neki. Kentucky államban él feleségével és három lányával, és lovakat tenyészt. Eddery 2003-ig maradt nyeregben. Tizennégy angol klasszikus versenyt nyert, köztük három Epsom Derbyt. Ír Derbyt négyszer, a Prix du Jockey Clubot háromszor, Derbi Italianót egyszer, Hong Kong Derbyt kétszer. Mindezeken felül a Szlovák Derby trófeájával is büszkélkedhet. A négy Prix de l’Arc de Triomphe, a két Breeders’ Cup és az egy Japan Cup hab volt a tortán. 4.632 győzelmével a második legsikeresebb zsoké volt Nagy-Britanniában, Sir Gordon Richards mögött. 2015-ben hunyt el szívinfarktus következtében.
(Kiemelt képünkön a két híres ellenfél.)