/ by /   Friss hírek, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

A KINCSEM PARK HIVATALOS KÖZLEMÉNYE

Tisztelt Sporttársak!

A koronavírus járvány olyan kihívások elé állította a világ lóversenyzését, ami példa nélküli a sportág 270 éves történelmében. Soha nem fordult elő, hogy a lóverseny egy adott időben szinte globálisan bizonytalan ideig szüneteljen, és egyelőre meg sem jósolható veszteségeket szenvedjen. Ez természetesen nem csak ezt az ágazatot, hanem a gazdaság minden területét érinti. Jelen helyzetben, ebben a pesszimista hangulatban, növelve az optimizmusunkat, mindenkinek ajánlom figyelmébe a Magyar galoppsport története című könyvet, ami megmutatja, hogy hazánk azon kevés országok közé tartozik, amely volt már hasonló, sőt, nehezebb helyzetben is.

A II. világháború szó szerint lenullázta a sportágat. Nem volt pálya, nem volt ló, nem volt szakember, nem volt semmi, csak a lóverseny, a lovak szeretete és az összefogás. Ennek ellenére néhány hónap múlva elindultak a versenyek. Lássuk be, most sokkal jobbak a kilátásaink, de a lóversenyzés és a lovak szeretetére és az összefogásra ezúttal is szükségünk lesz. Utóbbit mindenki naponta gyakorolhatja, mert elengedhetetlen ahhoz, hogy megfékezzük a vírus terjedését, megvédjük az egészségünket, sőt, az életünket. Jelenleg mindenki számára ez a prioritás.

Egyszer azonban vége lesz ennek a rémálomnak, és az újrainduláshoz kell a lóverseny szeretete, ami bízom benne, minél több sporttársunknak ad annyi kitartást és erőt, hogy ott legyen a kapunyitón.
Mindenesetre a Kincsem Nemzeti Kft. a jövőben is megtesz minden olyan lépést, amit gazdaságilag és jogilag megtehet, hogy enyhítse a bajt, különös figyelmet fordítva a lovainkkal dolgozó szakemberekre, akiknek a munkája, az egzisztenciája van veszélyben. Munkatársaink, együttműködve a tulajdonos joggyakorló, MNV Zrt. kollégákkal, elkezdték kidolgozni azokat a forgatókönyveket, amelyek alapján a lehetőségekhez képest a leggyorsabban és a legjobb feltételekkel tudjuk újraindítani a futamokat. Addig is a Versenyszervező azon dolgozik, hogy legyen mód tréningezni a társaság telepein, a versenyzéshez szükséges létesítmények folyamatosan készen álljanak az újraindulásra, amely bízom benne, hogy ha zárt kapuk mögött is, de minél hamarabb megtörténik.
Kérem, hogy mindenki tartsa be a koronavírus elleni védekezés szabályait, vigyázzon magára, a családjára, a lovaira és ha teheti maradjon otthon!

Pécsi István
ügyvezető igazgató
Kincsem Nemzeti Kft.

Tájékoztatás!

A Kormány 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelete a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről, valamint a Kormány 61/2020. (III. 23.) Korm. rendelete a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló 47/2020. (III. 18.) Korm. rendelet közterhekkel kapcsolatos részletszabályairól és egyes új intézkedésekről a lóversenyzésben érdekelteket is érintheti. A közelmúltban megjelent két kormányhatározat alapján 2020. március és június hónapok között adó- és járulékkedvezmény igénybevételére van lehetőség egyes ágazatokban. A pontos részletekről kérjük mindenki egyeztessen a könyvelőjével

Kincsem Nemzeti Kft.

SHARE THIS