/ by /   A nap híre, Hazai agár hírek / 0 comments

Kezdünk!!!

Elérkezett a várva várt pillanat, végre megkaptuk az engedélyt a zárt kapus edzések és versenyek megtartására az új Agárstadionban.

Az események szigorú keretek között, számtalan új szabály betartása mellett működhetnek, de talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy az agarasok bármit boldogan betartanak, csak futtathassanak végre! Az elmúlt hetek mindenkinek nehezek voltak, hisz pálya edzés hiányában csak a séta és az egyenes sprint edzések maradtak, melyek ezen szakában az évnek – hisz a felkészülést már sok esetben február végén megkezdtük – már igencsak unalmasak és egyhangúak az agaraknak.

Az első hivatalos edzés időpontja május 9. szombat, melyre már meg is indultak a jelentkezések. Az edzések mostantól a tervek szerint heti két alkalommal kerülnek megrendezésre, egy hétköznapi és egy hétvégi napon.

Az első verseny az előzetes tervek szerint május 29-én pénteken kerül megrendezésre, majd ezt követően az eredeti elképzelés alapján kéthetente pénteken lesznek a futamok, a korlátozás visszavonásáig szigorúan zárt kapuk mögött, nézők nélkül. A módosított versenynaptár is elérhető lesz rövidesen, melyet igyekszünk úgy alakítani, hogy a nemzetközi versenyek is megrendezésre kerülhessenek, bár ez nagyban függ az országhatárok megnyitásának idejétől.

 

Néhány adat az agarakról; eddig 42 szerződött partnerünk / trénerünk van, akik összesen több, mint 90 kutyát regisztráltattak a rendszerbe. Ezen adatok alapján – amiben a külföldi versenyeztetők még nem is szerepelnek a járványügyi okok miatt – előreláthatólag nagyon izgalmas szezon elé nézünk és csak remélni tudjuk, hogy az izgalmakat mielőbb élőben is élvezheti velünk a Nagyérdemű.

SHARE THIS