/ by /   A nap híre, Kiemelt egyéb hír / 0 comments

Mi vagyunk – elindult a Magyarock

A 2020-as tokiói olimpia eredetileg tervezett megnyitójának napján, július 24-én elindult a Magyar Olimpiai Csapat új szurkolói márkájának kampánya. A Magyarockat a Kincsem Parkban Vékássy Bálint, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára mutatta be a sajtó képviselőinek. Az új brand szlogenje: Mi vagyunk.

A rendhagyó, piknik-jellegű sajtóeseményt Kulcsár Krisztián nyitotta meg. A MOB elnöke köszöntőjében emlékeztetett, hogy ezen a napon Tokióban lenne a helye az olimpiai családnak. Az egyéves halasztásból adódóan azonban adta magát az eredetileg tervezett megnyitó napjára meghirdetett kampányindítás. A sportvezető elmondta, hogy a szervezet főtitkárával már 2017 tavasz óta tervezik az új szurkolói márka bevezetését és megvalósítását, a sokrétű előkészületek mintegy három évet vettek igénybe, emellett hosszú távra terveznek. „Egész életemet az olimpia jegyében töltöm, akár vívóként, akár sportvezetőként, most a MOB elnökeként. Ezt az új márkát szinte édes gyermekemnek tekintem, és örömmel látom azt az értéket, amit ki lehet belőle hozni” – fogalmazott az olimpiai ezüstérmes, világbajnok párbajtőrvívó, majd köszönetet mondott a sajtóesemény helyszínének otthont adó Kincsem Parknak.

Az ötletekben és koordinációban meghatározó szerepet vállaló Vékássy Bálint azt mondta, fiatal korától irigykedve nézte más nemzetek megjelenésének meghatározó elemeit, mint például a hollandok narancssárga színe, a franciák gall kakasa, vagy a kanadaiak juharlevele. Ezek jelentősen inspirálták abban, hogy a magyar embereknek is legyen egy jól beazonosítható nemzeti szurkolói márkája, ami esetében a Magyar Olimpiai Bizottságnak kell élére állnia. Hozzátette, hogy Rióban, a tömegből karakteresen kitűnő világoszöld színű sportruházat alapján fel lehetett ismerni a magyar csapat tagjait, „kiviláglottak a magyarok”, ami további jó példával szolgált, így azt meghagyták alapszínnek.

A MOB főtitkára hangsúlyozta, hogy a külső megjelenésnél is fontosabb az olimpiai eszme egyik alappillére, az összetartozás ügye, amit a szurkolói márka is hivatott lenne képviselni. „Mindeki a magyaroknak szurkol, mi vagyunk a magyarok, és ez az eszme egyesíteni tud klubszínre, vallásra, bőrszínre való tekintet nélkül. Ennek szeretnénk az élére állni. Ezek olimpiai értékeket közvetítenek. Ennek érdekében új csapatlogót terveztettünk, új felületeket hoztunk létre, mint a magyarock.hu, de megtalálhatóak vagyunk a Facebook-on, a YouTube-on és az Instagramon is. Ebből is látszik, hogy ketté vált az olimpiai bizottságunk kommunikációja. Célunk nem csak a sporteseméneken, hanem a mindennapokban is jelen lenni, ezért saját márkájú, utcai ruházat létrehozásán is dolgozunk, amit ötkarikás minőségben Kínában fognak legyártani, ezek az üzletekben ősztől fognak megjelenni.

„Célunk az is, hogy az olimpiai mozgalom évszázados üzeneteit is átadjuk a fiataloknak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az új, trendi sportágak és versenyszámok olimpiai programba kerülésével tudja ezt biztosítani, mi az új szurkolói márkánkkal is szeretnénk ezt megoldani. A megcélzott korosztályunk a 16-35 évesek. Ezt tudomásul kell venni. Ezért mi például a számukra elérhető okostelefonos megoldásokkal, az online világ lehetőségeivel készülünk, ennek megfelelő kreatívokat gyártunk, de óriásplakátokon is meg fogunk jelenni. 166 sportolót és 11 civil embert fotóztunk le, akkikel indítjuk a kampányt. Többéves távlatban gondolkozunk, legalább a párizsi, 2024-es olimpiáig. Szeretnénk megmutatni az embereknek, hogy mi mindent jelent nekünk az olimpiai eszme, és szeretnénk elmondani – sportolóknak és szurkolóknak egyaránt – hogy itt vagyunk, veletek vagyunk, egyek vagyunk, és készen állunk bármilyen akadály legyőzésére, nemcsak a következő olimpiáig tartó úton, hanem minden nap” – fejtette ki a MOB főtitkára.

Vékássy Bálint megerősítette, hogy a sportruházatok tekintetében továbbra is az Adidas a MOB hivatalos partnere, „ez remélhetőleg Párizsig is így marad”.

A Magyar Olimpiai Csapat új arculatáról a MOB közgyűlése a 2019. november 30-ai közgyűlésén kapott tájékoztatást.

Filozófiánk:
Nincs te és én, csak mi. Magyarok. Győztesként, vesztesként, pályán, lelátón is egyek. A Magyarock a Magyar Olimpiai Csapat, a sportolók és a szurkolók közös céljának a jelképe, amiért mindannyian félretesszük a különbségeinket, hogy az egyetlen fontos dolog miatt egyesüljünk: a magyar sport szeretetéért. Mi vagyunk a sport. Mi vagyunk a teljesítmény, mi vagyunk a mérce. Mi vagyunk a #magyarock.

Az eredeti írás az olimpia.hu-n olvasható.

SHARE THIS