/ by /   Hazai galopp hírek / 0 comments

Ahogy a trénerek látják – Kezdő lovak versenye – Herceg Festetics Tasziló Emlékverseny

Cenzor (Suták János): Jól dolgozik, de a futások hozzák majd előre.

Chin Chin, Down Under (Zala Csaba): Mindkét telivér biztatóan mozog, Chin Chin előrébb tart, mint Down Under. Az előbbi körülbelül Tormenta szintjén van, így bízom benne, hogy az első öt hely valamelyikére odaér majd. Down Under inkább késői, hosszútávú ló lesz, származása is erre utal, a kvalifikáció miatt indítjuk.

Igazgató (Csupor Ferenc): Véleményem szerint jól dolgozott, a startgéppel sincsen problémája. Tisztes helytállást várok tőle, a szerencsén is sok múlik majd.

Imre, Tervel (Stanislav Georgiev): A két ló közül Terveltől várok jobb futást, Rumba Lady-hez hasonlítható a tudása. Imre Terveltől két-három hosszal elmarad.

Megható (Fézer Róbert): Reményteljes kétévesnek mutatkozik, ez a verseny meghatározó lesz a továbbiakra nézve.

Menphis, Klaudia Livius (Maronka Gábor): Menphis nem korai és nem is rövidtávú ló, de mindenképpen szeretnénk, ha lenne egy futás a lábában amiatt, hogy a nagyobb versenyekre ne zölden érkezzen. Pénzes helyezést várok tőle. Klaudia Livius korai, pörgős sprinter kanca, felkészülése rendben zajlott, jó formában van. Győzelmében bízom.

Strong (Jozef Rosival): Még nagyon zölden mozog, de szeretném, ha lenne egy futás a lábában. A körülmények is kedvezőek, hiszen mindenki kezdő. Jól dolgozik, nagy eredményt nem várok tőle.

Criminális (Puskás József): Munkában tetszetősen mozog, szüksége lesz még további versenyekre.

Diadora Sts (Kovács-Bakos Szilvia): A már futott Rosa Sham-tól körülbelül két hosszal rosszabb, de emellett is eredményes futását várom.

Mandula (Aros Zoltán): Istálló bizalommal indul, Centrummal dolgozott együtt, jó munkák után áll starthoz.

Mystic Maleficent (Bakos Gábor): A felkészülése problémamentesen zajlott, abban az ütemben haladtunk vele, ahogy elterveztük. Bízom a jó futásában.

Nakaimo (Barabás Mónika): Apja habitusából jócskán örökölt, nehéz természete van, így egy zökkenőmentes, eredményes futásnak már örülnék. Munkáival elégedett vagyok.

Fotó: ZL Photos

SHARE THIS