/ by /   Hazai agár hírek / 0 comments

Pride of Hungary, a 2020-as év Magyar Derby győztese

2020 történelmi év, hiszen ekkor került megrendezésre először Európa első és egyetlen külső nyulas profi agárpályáján az angol agarak legnívósabb hazai versenye, a Magyar Derby. A háromfordulós versenysorozat győztese Pride of Hungary, aki nevéhez méltó módon küzdött és nyert is. Tulajdonosaival, Komáromi Dianával és Gálik Istvánnal beszélgettünk a versenyről, a felkészülésről és Johnny-ról.

Pride of Hungary alias Johnny fekete 4-es takaróban

Egy korábbi interjúból már tudjuk – https://kincsempark.hu/2020/07/03/pride-of-hungary-johnny-a-nyari-nagydij-open-gyoztese/ -, hogy Johnny Írországból érkezett már egészen pici kutyaként, majd nagyon hamar Racsek Károly trénerhez került. Hadd kérdezzem meg, tudván, hogy Ti magatok is trénerei vagytok nem egy remek agárnak, Johnny-t miért adtátok máshoz?

Diana: Kicsit szeretnék pontosítani és azt is kifejteném, hogy miért tartom ezt fontosnak. Johnny 3,5 hónaposan érkezett meg hozzánk Észak-Írországból, majd 10 hónapos koráig mi neveltük, ezután költözött csak Racsek Karcsihoz. Meggyőződésem, hogy a pályaversenyzésre szánt angol agaraknál a származás mellett kiemelkedően fontos a felnevelési időszak, vagyis az első hónapok. Nem szeretném túlmisztifikálni a dolgot, de nagy odafigyelést igényel, hogy a kölyök, később a növendék agár megfelelő étrendet kapjon és a mozgás lehetőségei is abszolút ideálisak legyenek. Az ebben a korszakban elkövetett hibák jó része nem javítható ki később, tehát a felnevelés az agár egész életét és teljesítményét meghatározó faktor. Nem véletlen, hogy Írországban és Angliában külön szakma a sporton belül a felnevelés, az ún. “rearing”.

István: Karcsi édesapjától vettem meg 2009-ben Rákospataki- Csavargó Dénest, hívónevén Danit, innen datálható az ismeretségünk, s gyakorlatilag azóta tréningezi is az agaraim egy részét. Akkoriban a versenyek lebonyolításában vállalt aktív munkám miatt – például időmérés -, gyakorlatilag lehetetlen volt, hogy akár csak a startboxba tegyem a versenyzőimet. A munkám pedig mindig is extrém változó időbeosztással járt, vannak lazább napok, de nagyon sokszor napokig még egy rövid sétára sincs időm. Ez a két oka van annak, hogy már jó pár éve Karcsira bízom az általam legjobbnak gondolt agaraimat. Szerencsére az ő munka- és időbeosztása maximálisan lehetővé teszi, hogy az agarak tréningje és ellátása a megszokott napi rutint kövesse. Karcsi már több évtizede foglalkozik agarakkal, de hatalmas tapasztalata ellenére sem zárkózik el az új információktól sem.

Bal oldalon Gálik István, jobbra tőle Racsek Károly

A ‘Nyári Nagydíj’ győzelem óta tudjátok, hogy cél a Magyar Derby. Jelentett ez bármi változást július óta a felkészítésében, egy úgymond átlag versenyidőszakhoz képest?

 Ahogy Karcsi is mondta a győzelem után, Johnny-t a kora és a pályafutása alatt összeszedett korábbi sérülései miatt kicsit “könnyített” verzióban edzette a fiatalkori tréningjéhez képest.  Az elmúlt években mi egy szezonban általában egy, esetleg két versenyt jelöltünk ki, mint az az évi fő eseményt saját magunk és agaraink számára. Ezek eddig jellemzően kora őszi versenyek voltak. Idén is hasonlóan készültünk, a versenynaptár megjelenése óta a Magyar Derby volt az egyik kiemelt esemény, amin szerettünk volna döntőbe jutni és ez sikerült is.

Johnny 4 és fél éves, ami egy versenyagárnál már lassacskán kifelé van a top időszakból, persze öregnek még messze nem mondható, mégis más megítélés alá esik, mint egy 2 éves. Okozott ez bármiféle bizonytalanságot a részetekről a teljesítményét illetően, vagy azzal a nyugodt tudattal vágtatok neki a Derby-nek, hogy simán fogja venni a megpróbáltatást?

Tény, hogy egy 4,5 éves agár nem tud olyan teljesítményt nyújtani, mint amilyet 2 vagy 3 éves korában tudott, de nagyon próbálunk odafigyelni az agarainkra; nem versenyeztetjük őket se túl sokat, se túl gyakran vagy megfelelő felkészítés nélkül, így nagyrészt ennek köszönhető, hogy Johnny-val még mindig számolnia kell az ifjú titánoknak is. 🙂 Féltestvére, Pantera Negra 6 éves múlt májusban és ő sem hoz ránk szégyent a versenyein. Abban nem kételkedtünk, hogy Johnny kondival bírni fogja az egymást követő három versenyhétvégét – sőt, arra számítottunk, hogy az ideje egyre csak jobb lesz -, hiszen Karcsi már év eleje óta nagyon precízen, rendszeresen készíti őt. A kérdés csak az volt, hogy nem szed-e össze valamilyen apróbb sérülést, ami miatt esetleg nem tudja majd a maximális teljesítményét hozni a rá következő hétvégén. Érdekes lesz a jövő évi Magyar Derby, amikor már remélhetőleg a szomszédos országokból is érkezhetnek versenyzők – nem tartom kizártnak, hogy négy, vagy akár öt hétvégés is lehet majd a versenysorozat a magasabb nevezési létszám miatt.

Véleményetek szerint egy ilyen több fordulós, több héten át tartó versenysorozatnál mi a legfontosabb, amire külön hangsúlyt kell fektetni, szemben egy olyan időszakkal, amikor 2 hetente van 1 verseny?

 A két futás közötti idő rövidsége miatt mindenre intenzívebben oda kell figyelni, és kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a legapróbb húzódást vagy rándulást is észrevegyük, mert egy kis problémából komolyabb gond lehet, ha “ráfuttatunk”.

Erős mezőny jött össze a döntőre, volt olyan, akitől kifejezetten tartottatok?

Az előző futamokban mind az öt ellenfél bizonyította, hogy tartani lehet tőlük, hiszen volt köztük rettentő gyors, volt köztük rutinos, volt, aki bár gyengébben startol, de a célegyenesben hihetetlen teljesítményre képes. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy kiegyenlített volt a döntő mezőnye és mindannyiuknak reális esélye volt arra, hogy elsőként fusson át a célvonalon. Mi már a döntőbe kerüléstől is nagyon boldogok voltunk.

Mit láttok rajta, hogy érzi magát most a verseny után? Hiszen legyen bármilyen felkészült is egy agár, azért tudjuk, hogy egy ilyen többfordulós verseny nagyon sokat kivesz belőlük.

Egyértelműen elfáradt, nagyon kifutotta magát, ahogy mindig is teszi, tehát most kap bőven időt regenerálódásra, pihenésre és a csontkovácsot is fel fogjuk keresni a biztonság kedvéért, hátha elsiklottunk egy-egy apróbb sérülés felett.

Mi a terv vele mostantól? Végig fogjátok versenyezni még ezt a szezont?

Tanakodtunk ugyan, de végül úgy döntöttünk, hogy idén még versenyezzen Johnny, valamelyik őszi kétfordulós megmérettetést tűzve ki új “fő eseménynek”. Bár nagyon stílusos lett volna a csúcson abbahagyni és most visszavonultatni, hiszen megkoronázta a pályafutását a Magyar Derby győzelemmel, de tudjuk, hogy a legjobb formáját őszre fogja elérni, ahogy tavaly is tette. Karcsi év eleje óta folyamatosan dolgozik vele, a vírus miatti korlátozások idején sem szüneteltetve a munkát (pedig tudtuk, hogy akkor esély sem volt versenyre vagy pályán történő edzésre). Szeretnénk, ha ez az elhivatottság nem veszne kárba és megtudhatnánk, hogy mire képes, amikor a legjobb formájában van.

Fotók: Simkó Szilárd https://www.facebook.com/thesighthoundphotographer/

SHARE THIS