/ by /   Friss hírek, Interjúk-szakcikkek / 0 comments

A Tattersall-ház története – II. rész

Írta: Tony Morris, Racing Post. Fordította és szerkesztette: Kovács Botond.

Török Ignác vezérőrnagy

Amikor 1795 februárjában Richard Tattersall elhunyt, az üzletet fia, Edmund vette át, aki ekkor 37 esztendős volt. A derék férfi régóta apja mellett dolgozott, és mindenki biztos lehetett benne, jó kezekbe került a vállalkozás. Így is történt. A művelt, széles látókörű, remek modorú örökös akkora vagyonnal rendelkezett, mint arisztokrata üzletfelei. Imádott vadászni, rajongott a telivérekért, és nem élt könnyelmű életet. Visszafogott életstílusa kitűnő üzleti érzékkel párosult, így elég hamar felismerte, bár sok üzleti siker forrása a családi ménes, hosszú távon nem tudja nyereségesen működtetni. Highflyernek rengeteget köszönhettek a Tattersallok, de utódai már nem bizonyultak eredményesnek a tenyésztésben. Az elhatározást tett követte, és alig három hónappal apja halála után ötvenhét saját tenyésztésű és egyéb telivért árverezett el a Hyde Park Corner szomszédságában. A perspektíva kedvéért megemlítjük, 1795-ben született Török Ignác vezérőrnagy, Arad vértanúja, és John Keats angol költő.

A sors azonban közbeszólt. Edmund igen fiatalon, ötvenegy esztendősen, 1810-ban elhunyt. Az üzletet huszonöt éves fia, Richard vette kézbe, aki már kora fiatalságától kezdve a családi cégnél dolgozott. Mondanunk sem kell, ez elvárás volt a famílián belül. A fiatalember elődei lelkiismeretességével és munkaszeretetével látott neki feladata elvégzésének, és apja temetése után az alábbi hirdetést adta fel a Morning Post hasábjain: „A nemesség és a széles publikum kiszolgálása érdekében továbbra is remek színvonalú lóvásárok tartatnak minden hétfőn és csütörtökön Londonban, valamint Newmarketben az ottani mítingek alkalmával.”

Jacques-Louis David – Napóleon átkel az Alpokon

A második Richard Tattersall, akire kortársai az Old Dick becenevet ragasztották, negyvenöt évig maradt a cég élén. Ez idő alatt teljesen uralma alá vonta a brit telivér kereskedést. A tenyésztés virágzott, a lóversenyzés fokozatosan nemzetközi sporttá és egyben hatalmas vagyonokat mozgató üzletté vált. Az 1810-es évek elejétől  kialakult azonban egy komoly válság, az alattvalók állandó fenyegetés alatt éltek Nagy-Britanniában. A veszély forrása Napóleon császár volt. Szívesen elvesznénk a történelem csodás fordulataiban, ám maradjunk csupán annyiban, hogy a puskapor szagú időkben a Tattersall’s-nál nagy volt a kereslet az igás és ágyú húzó lovak iránt, és bár szép számmal cseréltek gazdát telivérek is, sokáig nem ők vitték a prímet.

Whalebone

Ezért nem meglepő, hogy amikor 1811-ben, III. György király fia, Frigyes, York és Albany hercegének ménesét elárverezték, a harmincöt jobbnál jobb lóból csupán tizenöt talált új gazdára. Meglepő az a tény is, hogy Augustus Henry FitzRoy, Grafton 3. hercegének halála után szinte alig lézengtek a lóvásáron és a főrend lovait szinte tukmálni kellett a vevőkre. Pedig a hercegnek remek telivérei voltak, akik közül három Epsom Derbyt nyert (Tyrant – 1802, Pope – 1809, Whalebone – 1810). Ez utóbbiért csupán 140 guinea-t (mai áron kb. 30.000 fontot) adott új tulajdonosa. Ha a mai időket nézzük, járvány ide vagy oda, egyelőre nem panaszkodhatunk.

Lady Elizabeth Butler – Skócia mindörökké! (Waterloo)

Miután elcsendesült a waterloo-i csatatér, és a britek ismét nyeregben érezték magukat, újra virágozni kezdett a szigetország kereskedelme, mellette az ipar és a mezőgazdaság is. Sőt, a lóversenyzés népszerűvé válása révén az Öreg Kontinensről is szép számmal érkeztek vásárlók a sport őshazájába. A Tattersall-ház ismét szárnyra kapott. 1829-ben minden addiginál magasabb áron, 1.000 guinea-ért (mai értéken kb. 230 ezer font) értékesítették a Priam nevű kétéves telivért. Ez volt egy kipróbálatlan lóért fizetett legmagasabb ár abban az időben.

Vilmosé

A vevő, William Chifney tudta mit csinál. A remek telivér tizenkilenc versenyéből tizenhetet megnyert, köztük a következő évi Epsom Derbyt, majd 1831-ben és 1832-ben a Goodwood Cupot. 1835-ig George Stanhope, Chesterfield 6. grófjának ménesében fedezett, és utána elindult az Új Világ felé. További érdemei közül kiemeljük, hogy 1839-1840 között brit és ír, 1842-ben 1844-1846 között amerikai apamén champion lett. Legsikeresebb utóda, az 1837-ben született kanca, Crucifix volt, aki 1840-ben megnyerte a 2000 Guineas, és két nap (!) múlva az 1000 Guineas Stakes-et (a történelem során ez csupán négy lónak sikerült, ő volt az első, majd következett 1868-ban Formosa, 1878-ban Pilgrimage és 1902-ben Sceptre, akinek Edmund Sommerville Tattersall is tulajdonosa volt, erről később bővebben is írunk), valamint az Epsom Oaks-t.

A Hyde Park Corner-nél remekül ment az üzlet, de a tulajdonos nemcsak londoni irodájában üldögélt, hanem sokat is utazott. 1837-ben a Newmarket közeli Hare Parkban járt, Sir Mark Wood hagyatéka felszámolásánál, és 1.010 guinea-ért megvásárolt egy yearlinget. Ennél drágábban nem vettek éves csikót azelőtt. Még abban az évben övé lett az 1828-as St. Leger győztese, The Colonel is, de a legjobb vásárt a 62 guinea-be kerülő Pocahontassal csinálta. A különösebb versenyeredményt felmutatni nem tudó kanca az angol telivér fajta egyik legmeghatározóbb tenyészkancájának bizonyult a későbbiekben.

Duc de Morny

Old Dick, vagyis második Richard, 1855-ben úgy döntött, hogy kiérdemelte a nyugdíjba vonulást, és a cég vezetését fiára, Richardra bízta, aki e néven harmadikként vette át a stafétát. 1860-ban már ő szervezte meg azt a híres aukciót, amelyen Pocahontas fia, a 2000 Guineas és St. Leger nyerő Stockwell és az első Hármas Korona nyerő, West Australian is gazdát cserélt. Mindketten apaménként. A hétszeres champion Stockwell 4.500 guinea-ért talált új gazdára, West Australianért 4.000-et fizetett a francia Charles de Morny herceg, aki a francia lóversenyzés legkiemelkedőbb alakjainak egyike. Ő építtette a deauville-i lóversenypályát. Érdekesség, hogy később a ló de Morny herceg féltestvére, III. Napóleon császár tulajdonába került.

1865-ben lejárt a Hyde Park Corner-i bérlet, és a cégnek új székhely után kellett néznie. A választás a London Knightsbridge kerületében található Albert Gate-re esett. Az új központban Richard mellett unokaöccse, Edmund is aktív szerepet vállalt az ügyvitelben. Még ugyanabban az évben Tattersallék Anglia akkori leghíresebb ménesébe, a Middle Park Studba látogattak egy árverésre. Két lóra 2.000 guinea-t költöttek, amely ma körülbelül 200 ezer fontnak felel meg. Az egyik lovat Hermitnek hívták, a másikat Marksmannek.

Hans Burgkmair – Íjász

1867 júniusának első hetében Ferenc József koronázására készültek Budán, amelyen Deák Ferenc nem jelent meg, és most nem firtatjuk anekdotává vált mondását kitüntetésekről, pozíciókról és az egyetlen kézfogásról, de jó alkalom, hogy most is tisztelettel fejet hajtsunk a Haza Bölcse előtt. Elmondjuk azonban, hogy ugyanekkor, Epsomban teljesen mással voltak elfoglalva egykori brit sporttársaink. Új derby-győztest avattak, Hermitet. A futam második helyezettje Marksman lett. Még ugyanebben az évben a Tattersall család és Pocahontas élete ismét keresztezte egymást. Árverésükön a harminc esztendős kancáért, aki már öt éve meddő volt, tíz guinea-t fizetett Exeter 3. őrgrófja William Cecil. A lord így tisztelgett sport előtt. 

Maurice de Hirsch

A harmadik Richard halálát követően a második Edmund került a cég élére 1870-ben. Az unokaöcs 1898-ig igazgatta a vállalkozást. Ez idő alatt komoly árrobbanás volt tapasztalható az angol telivérek világában. Míg 1866-ig 2.500 guinea volt a rekord ár, amelyet yearlingért fizettek, 1876-ban már 4.100 (mai értéken kb. 350 ezer font). Sajnos az új rekordot beállító csikó nem bizonyult jó versenylónak, és mintha észhez tértek volna az emberek a kudarctól, évekig nem nyúltak ennyire mélyen a zsebükbe lóvásárlás alkalmával. 1890-ben azonban a Királyi Ménes egyik kancája 5.500 guinea-ért (mai értéken kb. 520 ezer font) cserélt gazdát. Habár Viktória királynőt nem érdekelte különösebben a lóverseny, erre az árra egészen biztosan felkapta a fejét. Az új tulajdonos Maurice de Hirsch volt, aki egyebek mellett arról volt nevezetes, hogy versenylovai által nyert pénzdíjat mindig jótékony célra fordította. Új lova, La Fleche, több, mint 35 ezer fonttal segítette a rászorulókat, miután megnyerte az 1000 Guineas Stakes-t, az Epsom Oaks-ot és a St. Legert. Huszonnégy futásából tizenhatszor győzött, kétszer lett második ebből az egy ezüst az Epsom Derby volt, akadt még három pénzes helyezés is máshol. A trófeák között szerepelt az Ascot Gold Cup elhódítása is. Angolosan: cherry on the cake.

Flying Fox

A huszadik században elszabadultak az árak, egymást követték az új rekordok. Ezt azonban az előzte meg, hogy Edmund Tattersall állandó képviseletet nyitott Newmarketben. A kereskedés hamar szárba szökkent, és a szezon egyik csúcspontja a decemberi árverés lett. A világ minden pontjáról özönlöttek a tulajdonosok, és létrejött a földkerekség leglátogatottabb aukciója. 1898-ban harmadik Edmund, pontosabban Edmund Sommerville, vette át az irányítást. A baráti körben Sommynak becézett férfi nemcsak jó üzleti érzékéről volt híres, hanem igen sikeres tenyésztő és tulajdonos is volt. A festői szépségű Wiltshire grófság Manton nevű falujában csodálatos ménest tartott fent, amelybe 1927-ben betársult barátja, Gerald Deane is. Sommerville-re már a kezdetek kezdete óta csodálatos feladatok vártak. Ő árverezhette el Anglia egyik leggazdagabb emberének, Hugh Lupus Grosvenor, Westmister 1. hercegének telivéreit. Ekkor született az új eladási rekord. A herceg Flying Fox nevű Hármas Korona nyerő telivéréért 37.500 guinea-t fizetett Edmond Blanc francia futtató (ez mai értéken közel 3.5 millió font). Monsieur Blanc építtette a Saint-Cloud versenypályát. Nem sokkal ezután Sommy elé számolt le 10.000 guinea-t (mai értéken közel egymillió fontot) Bob Sievier, a később Sceptre néven legendássá vált kancáért. E rekord 1919-ig nem dőlt meg. A ló négy klasszikus versenyt nyert: 2000 Guineas, 1000 Guineas, Epsom Oaks, St. Leger).

Zulu harcos

Sievert rendkívül színes egyéniség volt. Saját maga trenírozta lovát, és nevét jól ismerték a kor aranyifjai, a bohém, nagyvilági társaság. El kell mondanunk róla azt is, hogy notórius szerencsejátékos hírében állt. Megírták róla a krónikák, hogy harcolt Dél-Afrikában a kaffer, zulu és basuto háborúkban, és azt is, hogy Írországban színészi ambíciókat kergetett, de amint megkereste az Angliába tartó hajójegy árát, menten otthagyta a világot jelentő deszkákat. Volt, hogy Ausztráliáig kellett menekülnie adósságai miatt, ám ott sem csendes hivatalt vállalt, nem húzta meg magát egy csendes vegyeskereskedés vezetőjeként, inkább felcsapott bukmékernek. Megnősült, de felesége hamar elvált tőle, mert Sievert verte és rendszeresen megcsalta az asszonyt. Botrány botrányt követett a déli féltekén, a rendőrség feslett életvitele és kártyacsalásai miatt folyton a kalandor körül szaglászott, aki néha a Bob Sutton nevet is használta. Végül ismét forró lett Sievert lába alatt a talaj, ezért visszatért Angliába, ahol addig csapta a szelet Lady Mabel Budenell-Bruce-nak, Ailesbury 5. őrgrófja húgának, amíg feleségül nem ment hozzá.

Sceptre

Ez a frigy sem bizonyult azonban tartósnak, mondanunk sem kell, a szokásos problémák miatt, de a skandalum elmaradt, mert 1902-ben színre, azaz gyepre lépett a fantasztikus Sceptre. A lovat 1904-ben el kellett adnia, tudjuk miért, és ekkor került Sir William Bass, majd Sommy tulajdonába, aki vérbeli kereskedő lévén nem tartotta meg, hanem továbbadta egy John Musker nevű turfrajongónak, akitől később William Tatem, Glanely 1. bárója vásárolta meg. A derék walesi hajótulajdonos híres futtató volt. A huszadik század elején hat angol klasszikust nyertek lovai. Nem értjük, ebből miért nem készült még film.

A Tattersall-történet folytatásáról a legközelebbi részben olvashatnak.

(folyt. köv.)